Ellátogatott a kínai negyedbe, Carusoval kártyázott egy olasz étterem eldugott, hátsó szobájában, fázott, és fotózkodott a Brooklyn hídon, elbűvölték a felhőkarcolók, az előadásai pedig lenyűgözték a New York-i közönséget. Giacomo Puccini kétszer is járt New Yorkban.
Sőt, kis híján háromszor, de amint a New York Times kitűnő cikkéből kiderül, 1918-ban, amikor az egyfelvonásos operáit tűzték műsorra a Met-ben, a világháború dúlása miatt az operaház meghívása ellenére végül nem utazott.
Amikor viszont igen, óceánjáró gőzhajóval érkezett. Bármekkora szupersztárnak számított is Puccini, a kor közlekedési viszonyai rá is vonatkoztak. A tengerjáró hajók menetrendje márpedig a magánrepülőgépekénél kevésbé pontos, emiatt a Mester majdnem el is késett a Met-ből, ahol a Manon Lescaut próbái zajlottak épp.
1907-et írtunk, és aranyban úszott a keleti parti metropolisz. Nem csoda, ha megtetszett a stílusosan dokkoló Puccininak is, aki a kikötőben rá váró riportereknek azt mondta, idefelé úton végig egy amerikai hátterű opera írásán törte a fejét. (Az akkor már sikerrel futó Pillangókisasszony után feltehetően egy újabb Belasco-darab, A Nyugat lányának adaptálása járhatott a fejében. Második New York-i útja éppen az utóbbihoz kapcsolódik.)
„New York egészen különleges!” – írta haza egy barátjának az Óvilágba az este után,
amikor a New York Times újságírója szerint zavartan hallgatta a függöny előtt a Met közönségének szűnni nem akaró, fülsiketítő tapsát. A Manon Lescaut siker lett, a publikum pedig majd kiugrott a bőréből, hogy a Mestert is a színházban üdvözölheti.
Egy másik levelében New York hatalmas, 25-30 emeletes felhőkarcolóiról, és csodás éjszakai fényeiről ír, de arról sem hallgat, hogy mennyire drágának és hidegnek találja a várost.
Puccini nem beszélt angolul, emiatt meglehetősen elszigeteltnek érezte magát a hatalmas városban, ahol Enrico Caruso jelentette az állandó társaságát.
Ruhákat és autókat nézegettek a szalonok kirakatában, rendszeresen a 34. utcában található olasz étteremben ebédeltek, és ha már ott voltak, gyakran kártyáztak is.
Ez alkalommal a saját bemutatója mellett megtekintette Richard Strauss Salome című operájának amerikai premierjét is. Tetszett neki. A The Times-nak adott interjújában a legnagyobb modern kori operának nevezte a Salomét. A Met konzervatív közönségét viszont sokkolta az előadás, ezért az intézmény vezetése úgy döntött, leveszik a műsorról a darabot. Nem is játszották, egészen 1934-ig.
Mielőtt nekivágott volna az óceánnak, Puccini azt írta egy angol barátjának, megkapott mindent Amerikától, amit csak akart. Elégedett volt a bemutatott Pillangókisasszonnyal is, noha – mint annak hangot adott – az előadásból mintha kilúgozták volna a költészetet.
A Met levéltárában őriznek egy szerződést, amit Puccini írt alá A Nyugat lánya 1910-es világpremierje kapcsán. Ekkor látogatott másodjára New Yorkba. A kontraktus a honorárium, a szállás- és az utazási díj mellett egy kézzel írt betoldást is tartalmaz: „autók”. Na, igen, a Meistro, és az ő gyengéi.
Ha hinni lehet a beszámolóknak, Puccini nem volt a legjobb passzban, amikor másodjára New Yorkban járt. A Metropolitan Operában tartott sajtótájékoztatón azt mondta, elege van a megtörten dobogó szívekből, mostantól vígoperákat szeretne írni.
Jelenléte viszont, és a körülötte csapott felhajtás megtette a hatását. A Met megduplázta A Nyugat lánya ősbemutatójának jegyárait, de a Caruso főszereplésével bemutatott előadás így is telt házzal, méghozzá teljességgel lenyűgözött telt házzal futott.
Puccini New York-i látogatásai mindenesetre intrikákkal és véletlenekkel, sikerrel és frusztrációkkal teliek. Megmutatják az arany évek csillogását, de a város kevesebbszer emlegetett árnyékos oldalát is.
(Via The New York Times)
