Életstratégiája volt a távol maradás, erre érte jött tegnap, éles hangú, párhuzamos villamossíneken a „néma H”. Végtelenek. Találkoztak. És február 13-án, szerdán reggel magunkra hagyott minket a költő. És mióta Tandori Dezső félretette foglalt telefonját, sokkal üresebb azóta a nulla kilométerkő vidéke és számos árnyalattal sötétebb az alagút mélye is. Búsabban brummognak az erdei plüssmedvék, és keserűbben csipognak a verebek Budán. Elfogyhatatlan soraiból idemásolni párat olyan, mint néhány ékesre csiszolt követ mutatni csak meg egy égitestből. Csak hát, ezekben a kövekben mégiscsak megcsillan az egész bolygó. Mindenki gondolja ide Tandori-galaxisa kedvenc kavicsát.
Magunkra hagyott, írom, pedig oly sokan sohasem találkoztunk vele. A verseivel, rajzaival, fordításaival már annál többen, annál többet. Tandori oly sebesen írt, ahogy a favoritok nyargalnak a pályán. Zsebkendőnyi területeket játszott be, mint a legképzettebb gombfocisták. Vagy könyveket szánt képeknek, képleteknek. Hogy most merre jár, azt nem tudjuk pontosan („Vagy tényévnyire van, / vagy semennyire”), de hiánya miatt előkerestük néhány nekünk nagyon kedves, halhatatlan sorát.
- „Azt mondják, mindig / rajtunk is múlik minden. / Rajtam ne múljon.”
- „Hallgassanak a tények.”
- „Csak egyet nem lehet / megértetni senkivel, / hogy semmit nem lehet / megértetni senkivel.”
- „A sötét óra a legvilágosabb óra.”
- „Látatlanul hagyom, / hogy körülvégy, és az legyek, ahol / vagyok.”
- „Ott leszek / hol nélkül, / te is, / mikor nélkül.”
- „Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, / legfőbb ideje, hogy.”
- „Az idő zárt dió. Nem lehet bekapcsolódni. / Az idő szórt mák. Nem lehet széjjelebb szóródni.”
- „Nem kell-e nagyon is meglenni ahhoz, / hogy egy kicsit is elveszett lehess?”
- „Tőlem távolabb-e? / Hozzád közelebb-e? / Tőled se, hozzád se. / Távol se, közel se.”
- „Ki szedi össze váltott lovait, / ha elhulltak, ki veszi a nyakába?”
- „Innenképp élnem kell.”