Képes-e arra a muzsika, hogy ábrázolja a világot, feladata-e hogy érzelmeket, lelkiállapotokat fejezzen ki? Stravinsky úgy gondolta, a zenének nincs jelentése. Más nagyok azonban — s mindig is ők voltak többen — Vivalditól Haydnon át Richard Straussig úgy vélték, a zenének lehetősége és feladata az ábrázolás, a kifejezés.
És ha ábrázol, miért ne ábrázolhatna évszakokat, miért ne énekelhetné meg a harangok szerepét az ember életében? A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara hangversenyén megszólaló Rachmaninov-kantáta, A tavasz arról szól, hogyan szabadítja meg az újjáéledő természet élménye gyilkos gondolataitól a hűtlen feleségére haragvó, féltékeny férjet.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Az 1902-ben keletkezett mű igazi koncerttermi csemege, csupán elvétve hallható. Kevésbé számít kuriózumnak, de szintén ritkán szólal meg Berlioz dalciklusa, a Nyári éjszakák Théophile Gautier verseire. A műsort záró mű, Rachmaninov Harangok című kantátája Edgar Allan Poe verseit megzenésítve szól a harangok kapcsán örömről és félelemről, boldogságról és gyászról — az emberi élet teljességéről.
Az énekszólókat előadó Molnár Ágnes, Fekete Attila, Szemerédy Károly a magyar énekestársadalom fiatal és középgenerációjának kiemelkedő képviselői, a koncertet vezénylő Kesselyák Gergelyt pedig az utóbbi években a Virtuózok című televíziós tehetségkutató zsűritagjaként közelebbről is megismerhette a közönség. Május 14-én pedig a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében vezényli a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát és Énekkarát.
