Az Óbudai Társaskör október 28-i koncertjén egyszerre hallgathatjuk meg Brahms Magyar táncait és azokat a forrásokat is, amelyek az inspirációt jelentették a német zeneszerző számára. Kassai István Liszt-díjas zongoraművésszel beszélgettünk Brahmsról, a ritkán hallott művekről és arról a pillanatról, amikor a magyar zene bekerült a nemzetközi vérkeringésbe.
– Már régóta főleg magyar zenével foglalkozik, azon belül is leginkább a romantikával, későromantikával. Hogyan jött az inspiráció mindehhez?
– Először is, a Zeneakadémián Kadosa Pál tanítványa voltam, ez mindenképp hatalmas inspirációt jelentett. Másodszor a 80-as évek közepén sajnálatos módon amolyan zenei „feketelistára” kerültem, nem koncertezhettem, teljesen ellehetetlenítettek, szinte alig volt jövedelmem. Ekkor jött szinte a teljes sötétségből a Naxos Kiadó ajánlata. Először Ernest Bloch munkáiból készítettem egy lemezt, amit aztán egy egész sorozat követt. Nagyon tetszett nekik a felvétel és megkérdezték, hogy mi érdekelne még, én pedig azt válaszoltam, hogy Mosonyi, Erkel, Volkmann, Weiner és Kodály.
– Tudatosan választott olyan zeneszerzőket, akiknek nincs teljesen feldolgozva az életművük?
– Részben igen. A 80-as években Cziffra György Brahms Magyar táncainak zongora improvizációit készítette el, szám szerint, azt hiszem, 15-öt, mert a fia halála után már nem tudta befejezni őket. Azt gondoltam, hogy végső soron én is tudnék ilyet csinálni, Erkel Palotása például nagyon megtetszett. Ahogy beleástam magam a művekbe, észrevettem, hogy itt hatalmas mennyiségű feldolgozatlan darab található, köztük nagyon sok zongorára íródott. Az általában is elmondható, hogy a magyar zene 19. századi korszakát nagyon mostoha módon kezelte a zenetudomány. Ha jól belegondolunk, egészen a 90-es évek végéig nem volt a 19. századi magyar zenét vizsgáló kutatócsoport a Zenetudományi Intézetben.
– Az október 28-i koncert középpontjában is a magyar zene és persze Brahms áll. Egész pontosan a Magyar táncok és az azokat megihlető zenei források: csárdások, verbunkosok stb. Hogyan jött ennek az ötlete, hogy egyszerre mutassák be az előzményeket és a végeredményt?
– Elek Szilvia keresett meg azzal, hogy vegyük lemezre Brahms Magyar táncait, zongorán, az eredeti négykezes verzióban, majd utána azokat a forrásokat is, amelyeket Brahms megismert. Brahms egész fiatal zongoristaként ezzel kereste a betevőt, persze nem hangversenytermekben, hanem kikötői kocsmákban, sőt nyilvánosházakban lépett fel, hogy el tudja magát tartani. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után nagyon sok magyar menekült el és többek között Hamburgba is eljutottak, ahol várták a hajókat, ami azután Amerikába viszi őket. Igy jutott ki Reményi Ede is, akit a forradalom hegedűseként ismerünk ma is. A fiatal hegedűművész felkarolta a német zeneszerzőt, aki általa megismerte a magyar zenéket. Később pedig Joachim Józseffel is szoros barátságot kötött, aki szintén inspirálta, így mondhatjuk, hogy Brahms kifejezetten szerette a magyarokat.
– Milyen volt akkoriban a német zeneszerzők viszonya a korabeli magyar zenéhez?
– Több alkotás is árulkodik arról, hogy volt hatása a magyar muzsikának a német romantikára, teszem hozzá, ezt a területet is meglehetősen kevesen kutatják. Nagyon érdekes, hogy miként változott meg a magyar zene kontextusa a 18-19 század során. Mozart idejében még egyfajta török hatású zeneként tekintettek rá, később aztán ez megváltozott és már Beethoven több művében is találunk magyar utalásokat. Egyébként Brahms egyéb darabjaiban is fellelhetők hasonlók, és ez sem annyira közismert.
– Brahms honnan ismerhette ilyen pontosan, ennyire részletesen ezeket a magyar vonatkozású darabokat?
– Brahmsnak igen hatalmas kottagyűjteménye volt és ebben szép számmal képviseltették magukat a hazai művek is. Egy idő után már küldték is neki Magyarországról, tehát ő személy szerint is sok mindent ismert. Előfordult még egy plágium is, hiszen az 5. Magyar tánc voltaképp Kéler Béla Bártfai emlék c. csárdására épül. Ezt a magyar szerző szóvá is tette, mire Brahms azzal válaszolt, hogy ő ezt egy cigánydalból ismeri. Pedig egyértelműen kimutatható, hogy ez a mű is szerepel Brahms gyűjteményében. Mindettől függetlenül azt hiszem, Magyarország igen sokat köszönhet a német komponistának, hiszen a magyar kultúra igy bekerült a nemzetközi vérkeringésbe.
– Milyen formában lesznek hallhatók ezúttal ezek a művek?
– Nagyon érdekes hangszerelésben, Veronique Poltz készített átiratot egy zongorára és két piccolóra, és ezt egészítik ki a már említett táncok, dalok. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának számos művészével játszottam már együtt, és most is örömmel vettem a közös muzsikálás lehetőségét. Somogyvári Csilla hívott fel, említette, hogy készülnek egy ilyen koncertre és szeretné, ha Brahms Magyar táncaiból is előadnánk vele és Gjorgjevic Dórával, így, hármasban.
