A Budapesti Operettszínház következő bemutatója a János vitéz. Bagó szerepében Langer Somát láthatja a közönség, akinek már a pályaválasztását is jelentősen meghatározta Kacsóh Pongrác daljátéka.
– Nem szeretném megsérteni a János vitéz mindenkori címszereplőit vagy Iluskáit, de Kacsóh Pongrác a két legnagyobb slágert Bagónak írta.
– Bármilyen szerepet formál meg az ember, nagy felelősség, de ha ahhoz például egy olyan dal tartozik, mint az Egy rózsaszál – amit a műfajt kedvelők biztosan ismernek –, természetesen másféle kihívással szembesül, hiszen a közönségnek van egy előképe, és nagy elődök nyomdokába kell lépni. De nem félelemmel, hanem
örömmel tölt el, hogy olyan nagyságok után énekelhetem el ezt a szerepet, mint például Melis György, Bede-Fazekas Csaba és Marik Péter.
– Ezek szerint van meghatározó János vitéz-előadásélményed?
– Operettszínházi gyerek vagyok: a nagyszüleim 45 évig énekeltek az Operettszínház énekkarában. Három-négy éves nyughatatlan gyerekként a szüleim behoztak ide, én pedig a Jánost vitézt tátott szájjal, néma csendben néztem végig. Akkor szerettem bele ebbe a színházba. Halálosan szerelmes voltam az Iluskát játszó Oszvald Marikába, és én szerettem volna lenni János vitéz.
– Ezt később mikor árultad el neki?
– Húha, egy 2005-ös amerikai Operettgála-turnén, ahol partnerek voltunk. Akkor picit szégyellősen megemlítettem neki, hogy miatta vagyok a pályán. Ha nem lett volna az az előadás, ha nem szerettem volna belé halálosan, ma nem lennék itt. Később, 1984-ben két előadás erejéig gyerekszereplőként színpadra léphettem a Vámos László-féle rendezésben, és a háttérben kis huszárként harcoltam a törökökkel. Tulajdonképp akkor debütáltam az Operettszínházban. Karcosra hallgattam az ebből az előadásból készült bakelitlemezt, az első taktustól az utolsóig a fülemben cseng, és a mai napig megvan az a kiadás. Ezek miatt az élmények miatt, számomra különleges fontossággal bír a János vitéz.
– Ha valakinek ilyen előélete van, milyen érzésekkel áll a próbatábla előtt, amikor meglátja a nevét a szereposztásban?
– Képzelheted! Megtisztelő. Hevesen vert a szívem, amikor Kiss-B. Atilla főigazgató felkért a szerepre. Hezitálás nélkül, nagy boldogsággal mondtam igent.
– Szerepálom volt Bagó?
– A színházi élmények, egy előadáson belül a magamhoz közel érzett karakterek meghatározóak. Szerettem volna eljátszani Bagót. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy előbb vagy utóbb a vágyott karaktereket alakíthattam is. Sőt inkább utóbb, ami azért jobb, mert érettebben, emberként és színészként is tapasztaltabban lehet közelíteni a figurához.
Elénekelni egy szerepet technikai kérdés is, de ahhoz, hogy a néző számára is átélhető, érzésekkel teli legyen a figura, jóval több kell.
Azt hiszem, Bagót korábbi csalódások vagy pofonok nélkül nehezebb hitelesen megformálni. A nagy elődök alakításai emblematikusak, de saját megélt érzéseimből, élményeimből próbáltam kapcsolódási pontokat találni.
– Hogyan „fogsz neki” egy szerep megformálásához? Hogyan ismerkedsz vele, hogyan közelítesz hozzá, és mennyire támaszkodsz az aktuális rendezőre?
– Darabtól is függ, attól, hogy mennyire ismerem, játszottam-e már benne korábban akár más szerepet, de általában már az olvasópróbán kialakul bennem egy markáns kép, és elindul bennem az ötletelés. Egy jó munkafolyamat arról ismerszik meg, hogy a markánsan eltérő színészi és rendezői elgondolások is képesek közeledni. Szerencsére a János vitéz rendezőjével, Bozsik Yvette-tel nagyon hamar megtaláltuk az összhangot. Megvan az elképzelése a karakterről, pontosan tudja, mit szeretne látni egy adott helyzetben, de ezeken a határokon belül hihetetlen szabadságot ad a színésznek. Vevő az ötletekre, engedi, hogy az ember a saját gondolatait belevigye, és erre építve ad segítséget vagy mutat irányokat.
– Ma, amikor beszélgetünk, érkezik a jelmez, a díszlet. Hogyan változik meg benned ezektől a karakter, milyen minőségbeli változás történik a jelzésekhez és a próbaruhákhoz képest?
– Tom Hanks fogalmazott egyszer úgy, hogy neki egy karakter megformálásában az a legfontosabb, hogy a figura milyen cipőt hord. Ha egy cipő a lábadra kerül, az meghatározza a járásodat és a figurát is. Nagyon osztom a véleményét. A csizmáink néhány nappal ezelőtt készültek el. Eddig egy próbán volt rajtam az, amit majd az előadásban is hordani fogok, és azt éreztem, már közelebb kerültem a figura lényegéhez. A jelmezek, a díszlet, a világítás nem csupán az előadás adta esztétikai élményt növeli, nem csupán a közönség számára fontos, hanem a színészi hitelességet is segíti. Ahogy ezek egymásra rakódnak, összeadódnak, úgy érik össze a karakter is a főpróbahétre.
– Az mindegy, milyen váltótársakkal dolgozol?
– Egyáltalán nem. Bagót két hihetetlenül tehetséges, nyitott fiatal művésszel, Erdős Attilával és Pete Ádámmal játsszuk, és semmiféle versengés vagy féltékenykedés nincs közöttünk. Másfelől jövünk, másféle tapasztalatokkal. Az előadásban épp ezért három különböző karakter lesz, az élet más-más periódusából.
A Zeneakadémiáról érkező Ádámnak – aki egy világklasszis hang – ez mélyvíz, gyakorlatilag az első színpadi szerepe. Attila is a Zeneakadémián tanult, szintén a pálya elején jár, de már itt is több előadásban játszott, a Kékszakállban már dolgoztunk közösen, remek énekesnek tartom. Én a veszprémi Petőfi Színház, majd az Operettszínház stúdiójában tanultam, olyan komoly zenei alapjaim nincsenek, mint nekik, a színházi tapasztalatom viszont már csak a köztünk levő korkülönbség miatt is jóval több. Ők énekesként képzettebbek, én a színpadi rutinban tudok nekik segíteni, és együtt, közösen próbáljuk megfejteni Bagót.
– Mérföldkőnek érzed Bagót a pályádon?
– Lassan huszonöt éve vagyok a pályán, és igazán színes karaktereket játszhattam Volt időszak, amikor nem halmoztak el szerepekkel, és majdnem otthagytam a színházi munkát. Ekkor látott Simon Edit producer, és kért arra, hogy vegyek részt a Vámpírok bálja új szereposztásának castingján. Elmentem, és megkaptam a főszerepet. Ez zökkentett vissza és adott egy nagy önbizalomlöketet. Kételyek nélkül nem lehet színházat csinálni, mert az visz előre, de ez segített elhinni, hogy továbbra is van keresnivalóm a pályán.
Bagó a saját személyes élményeim miatt különleges. Nagy feladat, fontos, hogy a belső mércémnek megfeleljen a végeredmény.
Hogy a szakmám, a karrierem szempontjából mennyire lesz mérföldkő, utólag dől el, és nem én vagyok arra hivatott, hogy ezt eldöntsem.