„Egy épületnek legalább két élete van: az egyik, amelyet a tervezője elképzelt, a másik pedig, amelyet a felépítése után élni kezd – és ez a kettő sohasem ugyanaz.” A holland sztárépítész, Rem Koolhaas valószínűleg nem hitte, hogy egyik legemblematikusabb alkotásának megszületése még a saját gondolatain is csavar egyet.
A portói Casa da Música épületének eredeti terve ugyanis egy családi házhoz készült. A nehéz természetű, extravagáns megrendelő saját neurózisainak mentén szerette volna kialakítani lakóterét: irtózott a rendetlenségtől, a szeméttől, rettegett a 2000. évtől és a „millenniumi bombaként” emlegetett Y2K számítógépes vírustól, de a saját családi élete iránt is vegyes érzelmekkel viseltetett.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
Koolhaas irodája, az OMA (Office for Metropolitan Architecture) már az Y2K-háznak elnevezett épület tervein dolgozott, amikor 1998-ban megszületett a döntés: 2001-ben Európa Kulturális Fővárosa Porto (és mellette Rotterdam) lesz. Ehhez kapcsolódóan a portugál állam új hangversenyterem építésére hirdetett pályázatot, s erre az OMA is meghívást kapott. Az Y2K-ház egyeztetései a megrendelő elbizonytalanodása miatt épp zátonyra futni látszottak, így
Koolhaas egy merész húzással – minden bizonnyal a rövidre szabott pályázati határidők szorítása miatt is – a családi házat javasolta koncertközponttá alakítani.
Először megdöbbenés és hitetlenkedés fogadta az ötletet, hogy egy speciális igények kielégítésére tervezett épületet használjanak teljesen más (és más léptékű) célra, de faxváltások százai (1999-et írunk!) és persze a szükséges módosítások után zöld utat kapott a projekt. Koolhaas elképzelésének lényege az volt, hogy a családi összejövetelek céljára tervezett, a ház központi tengelyén végigfutó „alagút” lényegüljön át koncertteremmé. Bár a cipős doboz alakú termeket akusztikai szempontból tökéletesnek, építészetileg viszont halottnak tartotta, ez a rendhagyó megoldás felgyújtotta a fantáziáját: a mindkét végén nyitott auditórium újradefiniálja a kapcsolatot a bent zajló események és a város lakói között.
Nem meglepő módon a Casa da Música nem készült el a 2001-es kulturális rendezvénysorozatra, átadására végül csak 2005 tavaszán került sor. A portóiak eleinte jelentős ellenérzésekkel fogadták az építkezést, mivel le kellett hozzá bontani egy régi villamos-végállomást, és stílusában is elütött a környezetétől. A cél azonban éppen az volt, hogy egy ikonikus épület vigyen új színt a város életébe, és adjon lendületet a környék fejlődésének.
A sárga márványborítású téren magasodó, fehér betontáblákkal fedett és hol hullámos, hol sík üvegablakokkal megtört, aszimmetrikus poliéder alakú épületet hasonlították már égből lehullott meteorithoz és apálykor szárazra került hajóhoz is.
Az épület szívében elhelyezkedő, több mint ezerkétszáz fő befogadására alkalmas koncerttermet hét ablak köti össze a külvilággal és a többi belső térrel, a terem két vége, a pódium, illetve a nézőtér mögötti felület teljes egészében üvegből van.
Ez az egyetlen hangversenyterem a világon, amelyben (feltéve persze, hogy a rendezvény nappal zajlik) a beáramló természetes fény elegendő megvilágítást ad a muzsikusok számára a kottaolvasáshoz. A terem akusztikája kiváló, a fenyőborítású falak, az üvegfelületek kiképzése, de még az ülések anyaga is az ideális hangzás megteremtését segíti. A nézőtér berendezése a közönség kényelmét szolgálja: úgy alakították ki, hogy bárki végig tudjon menni a széksorok közt anélkül, hogy valakit fel kelljen állítania.
A koncerttermen kívül a Casa da Música része még egy háromszáz fős kisterem, valamint egy rendezvényterem is, melyből egy üvegablakon át rálátni a nagyterem színpadára, így ha a körülmények engedik, a látogatók figyelemmel kísérhetik az ott zajló próbákat, nappali koncerteket. Szimbolikus a VIP-terem dekorációja: mivel Porto és a hollandiai Rotterdam együtt voltak Európa kulturális fővárosai, a termet díszítő csempéket Portugáliában készítették, de mintájuk színéül a „delfti kéket” választották.
Szintén szimbolikus jelentése van a tizenhét méter magas előcsarnok hatalmas, hullámos üvegtábláinak is: rajtuk keresztül a Rotunda da Boavista járókelői beláthatnak a koncertterembe, a színpadi történéseknek pedig Porto városa kínál drámai hátteret, elmosva ezzel kint és bent határait.
A Casa da Música négy társulatnak ad állandó otthont: az intézmény rezidens együttese a Portói Szimfonikus Zenekar, a kortárs zenét játszó Remix Ensemble, a Casa da Música Barokk Zenekara, illetve Kórusa – az ő koncertjeik adják a komolyzenei műsorok gerincét. Emellett jazz, elektronikus és világzene, fadóestek, pop- és rockkoncertek is hallhatók a különböző helyszíneken, de hasonlóan gazdag a nevelési programok kínálata: beavató előadások, nyilvános próbák, gyermek- és ifjúsági programok (köztük egy népszerű szafari a legkisebbeknek a szimfonikus zene dzsungelében), workshopok, kurzusok sokasága vár gyereket-felnőttet. Tárt kapuk, hatalmas ablakok, izgalmas terek – ez a ház valóban mindenkié lett, zenét és fényt hozva a város életébe.
