Nem a zene férfias vagy nőies, hanem a képzetek, amiket hozzájuk társítanak, jegyezte meg Fazekas Gergely zenetörténész, a Hang-nem-váltás? című beszélgetés moderátora. A zene, az zene – parafrazeálta Gerturde Steint Vajda Gergely karmester, zeneszerző. Valószínűleg erre sokan felkapják vagy elkezdik ingatni a fejüket. De tessék csak belegondolni, kedves tamáskodó olvasók: van-e a hangoknak neme?
Két napon keresztül zajlottak az idén a női alkotókra fókuszáló Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében
a MusicaFemina Nemzetközi Szimpózium eseményei, amelybe a koncert mellett konferencia, szimpózium,
panel- és kerekasztal-beszélgetés is beletartozott.
Január 8-án a Három HollóbanHang-nem-váltás? címmel Varga Judit (zeneszerző), Palya Bea (énekes-dalszerző) és Novotny Anna (újságíró) beszélgetett Fazekas Gergely (zenetörténész) moderálásával; őket követte Vajda Gergely (zeneszerző), Süveg Márk Saiid (MC, producer) és László Ferenc (újságíró), a beszélgetést Artner Sisso (újságíró) moderálta.
A már-már buja félhomályban – mert fény csak a színpadra esett –, a Három Holló zsúfolásig megtelt legnagyobb termében alkotó- és előadóművészek, valamint újságírók beszélgettek arról, hogy szerepet játszik-e a (társadalmi) nem a zenében, és egyáltalán: léteznek-e ezek a kategóriák a zenében. Arról is esett szó, hogy egyenlő eséllyel indulnak-e a nők és a férfiak a zenei pályán, ez az egyenlőség produktívabbá tesz-e, és az idő adta keretben azt is megvizsgálták, milyen változások történtek-történnek ezen a területen. Két panelben hallhattunk jórészt személyes tapasztalatokon, nem pedig egzakt kutatásokon alapuló véleményeket, és ez jól is van így. Azon viszont már lehet vitatkozni, hogy a férfi moderátor-női panel, női moderátor-férfi panel szerencsés-e, nem tűnik-e eleve amolyan harcos-kipécézős-tetemrehívós leosztásnak, még akkor is, ha a férfi résztvevők magukat feministának vallották.
Abban nem vagyok biztos, hogy egy ilyen fórum képes-e a szemlélet megváltoztatására, még akkor sem, ha a panelek után a world café módszerét követő beszélgetésre került sor. Egyrészt aki Yuja Wang szoknyahosszával (pontosabban szoknyarövidségével) meg Anna Nyetrebko súlyával van elfoglalva, annak úgyis teljesen mindegy. Persze, lehet jönni azzal, hogy ugyanez a szexizmus a férfi előadókat is érinti (a Barihunks oldal létezik, hasonló, csak nőket gyűjtőről nem tudok), és vannak nemtől függetlenül művészek, akik ezekre direkt, leginkább PR- és marketing szempontokat figyelembe véve, rá is játszanak. Ráadásul ez egyáltalán nem újdonság. László Ferenc újságíró, kritikus, kultúrtörténész Paganinit, Lisztet említette mint az erotizált esztétikum tudatos üzleti célú felhasználását, a CD-piac halálával pedig, úgy vélte, ez a marketingeszköz ismét előkerült.
Abban viszont biztos vagyok, hogy évek fognak eltelni, míg a bécsi zeneakadémia zeneszerző szakának felvételijén nem 60-70% lesz a férfiak aránya. Az viszont érdekes, és ezt is Varga Judittól tudhatták meg az érdeklődők, hogy a felvettek között ez 50-50%-ra módosul, és nem a kvóták miatt. A kulcs a zeneszerző-tanár szerint az, hogy a lányok önreflexívebbek a saját tehetségüket illetően: csak akkor próbálják meg, ha elég jónak érzik magukat. A fiúk önbizalma ezzel szemben eleve nagyobb.
A kvóták egyébként sokszor nehéz helyzetbe hozhatják az alkotót. Vajda Gergely szerint a nemi kvóták miatt legfeljebb az a szituáció állhat elő, hogy a jövőben, a nemek arányát illetően, fele-fele találkozunk majd átlagos, közepes kompozíciókkal. A figyelemre méltó, esetleg zseniális művek aránya 1% vagy inkább kevesebb lesz továbbra is, és annak alkotója vagy nő, vagy pedig férfi lesz, véletlenszerű eloszlás szerint. A női zeneszerzők bemutatkozási esélyének növekedése tehát nem jár majd művészileg értékelhető minőségi javulással. Varga Judit felidézte egy produceri munkáját, amelyben figyelembe kellett volna vennie a kiválasztott munkatársak között a nemi, nemzetiségi, etnikai stb. arányt, a sakkozás viszont igen nehezen ment. Amikor ezt bevallottan egoistán feladta, és kizárólag az alkalmasság alapján állította össze a csapatot, legnagyobb meglepetésére a végeredmény a tehetség mellett az elvárt kvóták tekintetében is stimmelt. Süveg Márk Saiid, aki MC és producer, a magyar slam poetry szcéna egyik legfontosabb előadója, viszont ezzel ellentétes élményét osztotta meg: volt olyan nagy presztízsű hazai esemény, egy országos bajnokság, ahol csak azért nem jutott tovább, mint utóbb kiderült, mert egy nőnek kellett továbbjutni.
Egyet kell értenünk Vajda Gergellyel abban, hogy nálunk e tekintetben nem csupán a számarányban, de társadalmilag, (viselkedés)kulturálisan meglehetősen alacsonyan van a léc. Ha a kérdés megválaszolásában nem, de jelenség megértésében mindenképp segítő, továbbá a valóság normatív erejét megvilágító mondatokat László Ferenctől hallottuk. Azt, hogy a probléma erősen összefügg a hatalommal, a társadalmi presztízzsel és a pénzzel: ha ebből a hármasból egy területen valamelyik csökken, azonnal lehetőséget kaphatnak a nők. (És akkor már a kvótákról sem kell beszélnünk.)
A kritikustól elhangzott még egy, különösen rendezők számára megfontolandó javaslat, és hogy ez minél szélesebb körben terjedjen, megosztanám e helyütt. Sokszor, sok helyütt esik szó a klasszikus operákban ábrázolt nemi szerepekről és sémákról, és ezek 21. századból történő értelmezésére jobb-rosszabb, az átgondolt változtatás és a teljes zsákutca közötti válaszok születnek az előadásokban. A toposzokat már nem gondolhatjuk komolyan, fogalmazott, és felvetette, hogy több női rendezővel ezek a történetek nem csupán művészetileg jelentenének friss szemléletet, hanem az önértelmezési kérdéseket is meg tudnák válaszolni.
