Bár a kínaiak inkább a holdújév szerint számítják és annak napján ünneplik az újévet – és Kína mellett többek közt Korea, Vietnám és Japán is tizenöt napon át ezt teszi –, a kínai tradicionális zene fennmaradásában mindig is meghatározó szerepet játszott a kínai újév.
Százmilliók keltek útra, hogy találkozzanak szeretteikkel, és a városokon túl gyakran előkerültek a tradicionális melódiák és hangszerek. Megtörtént mindez, dacolva az 1920-as években elterjedt nyugati tánczenei irányzatokkal és az 1960-as években dúló kulturális forradalommal, mely többek közt a népzenében látott pusztítandó ellenséget. Változást csak a nyolcvanas évek viszonylagos gazdasági liberalizmusa hozott, mely éppúgy kedvezett a pop-, mint a kortárs zenének. Sőt egyenesen divatossá vált olyan darabokat írni, amelyekben újra érvényesülhetnek az etnikus kínai hangszerek.
A cikk eredetileg a Müpa Magazinban jelent meg.
A negyvenkét éve működő Hongkongi Kínai Zenekar az egyik fő mozgatója ennek a reneszánsznak, előadóként és zeneszerzőversenyek szervezőjeként egyaránt. Mi több, a Guinness Rekordok Könyvében is jól mutat a neve, hiszen háromszor is bekerült oda, miután több ezer – azonos hangszeren játszó – muzsikust mozgósított egy-egy alkalommal, olyan archaikus hangszerekre fókuszálva, mint az erhu (hegedű), a dizi (fuvola) és a taiping gu (dob).
A kilencvenegy tagú zenekar vonós, pengetős, fúvós és ütős hangszerei ugyancsak jelentős múltra tekintenek vissza, még ha egyiket-másikat idővel korszerűsítették is a tökéletesebb hangzás kedvéért. A vezető karmester, Yan Huichang irányításával ezek játékosai fogják február 3-án nálunk is mágikus közelségbe hozni Kína hagyományos, feldolgozott és kortárs zenei darabjait, átélhetővé téve a Müpa közönsége számára a holdújév ünnepét.
