Egyedülálló, átfogó és egyben hiánypótló kiállítást rendezett a Capa Központ a rendszerváltás 30. évfordulójából. Az Eufória? – Rendszerváltás-történetek Magyarországról című tárlat emblematikus képeken, fotósorozatokon és egyéb munkákon keresztül mutatja be a mozgalmas időszakot.
A kiállítás koncepciójának erőssége, hogy különböző szemszögből készült alkotásokkal, párhuzamos történetek felvonultatásával ad átfogó képet az 1989-es év eseményeiről. Megmutatja, hogy a kiállító művészek mit tartottak fontosnak, megörökítésre méltónak a rendszerváltás időszakából, és hogyan viszonyultak az akkori történésekhez.
A tárlat kurátora, Mucsi Emese olyan fotókat, fotósorozatokat kért a művészektől, melyek önmagukban illusztrálják az eseményeket. A kiválasztásban esztéták, írók, művészetszociológusok és képszerkesztők is részt vettek, akik már a rendszerváltás idején aktívak voltak. A munkák mellé rövid leírásokat helyeztek el, melyek vagy magától a művésztől, vagy az említett szakemberektől – például Esterházy Pétertől, Bereményi Gézától, Földényi F. Lászlótól, Wessely Annától – származnak, és egy-egy személyes élményt mesélnek el.
A kiállítás első szekciójában szimbolikus eseményeket, látványos köztéri beavatkozásokat dokumentáló munkák kaptak helyet. Láthatjuk itt Nagy Imre és mártírtársainak újratemetését (Bachman Gábor – Rajk László), tüntetést a középen lyukas magyar zászlóval (Korniss Péter: 1956–1989) vagy Göncz Árpádot, amint mindkét kezével győzelmi jelet formál meg (Szigeti Tamás: Dupla V). De kevésbé közismert történések is megjelennek, többek közt Münnich Ferenc szobrának ledöntése, melyet Kapitány Éva örökített meg egy fotósorozattal.
Külön teremben tekinthető meg Hámos Gusztáv 1989 – A híradó hatalma című dokumentumvideója, amely úgy foglalja össze a rendszerváltás eseményeit, hogy külföldi országok híradóiból is válogat.
A második szekció szubjektív dokumentarista nézőpontú fotókat vonultat fel, melyekben az euforikus jelleg megkérdőjelezve vagy teljesen más színben tűnik fel. Benkő Imre az ózdi gyártelepek munkásairól készített fotóriportot – 30 éven át dolgozott rajta! –, akik a rendszerváltás után elvesztették munkájukat.
„A gyáron belül ez egy nagyon érdekes, kicsit csendes átmenet volt. Úgy tűnt, hogy ezek az emberek, akik reménykedtek, inkább a munkásgyűléseken lehetett hallani, hogy megfogalmazták a véleményüket. Szerettek volna még itt tovább dolgozni” – emlékezett vissza Benkő.
Kodolányi Sebestyén a kisképzőbe járó saját baráti társaságát örökítette meg. A fiatal művészek a mámor megtapasztalásának más formáit választva, egy lakásba bezárkózva élték életüket, és teljesen távol maradtak az akkori eseményektől.
A harmadik szekcióban fotók és videók nem hivatalos felhasználásán keresztül rajzolódnak ki történetek, illetve betekintést nyerhetünk a budapesti underground-kultúra életébe is. Olyan munkák kaptak itt helyet, mint Rodolf Hervé videómontázsa a fővárosi éjszakai életről, Eperjesi Ágnes trafikképekből készített installációja vagy Almási J. Csaba a parlamenti sétát dokumentáló fotói.
A kiállítás február 23-ig tekinthető meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
