A színházat érintő finanszírozási változásokról adott ki közleményt a Katona

Szerző:
- 2020. március 4.
Katona József Színház
Katona József Színház

A Katona József Színház saját közösségi oldalán fogalmazta meg a következőket:

„Ezúton tájékoztatjuk Önöket a Katona József Színház februári és márciusi bemutatóit érintő finanszírozási változásokról és a produkciók költségvetéseinek csökkentéséről.

Az előadóművészeti törvény decemberi, hirtelen módosítása értelmében a színházak finanszírozását új alapokra kell fektetni a Főváros és az Kormány között. Ez a rendelkezés a Katona József Színház működését jelentősen megnehezítette.

Az anyagi bizonytalanság miatt januárban úgy indultunk neki a februári és márciusi bemutatóink (Az átnevelhetetlen, A császár, Poppea megkoronázása) próbafolyamatának, hogy nem tudtuk, idén milyen forrásokból fogunk gazdálkodni. A produkciók költségvetését csökkentenünk kellett, ezért igazgatói utasításra a rendezők és alkotótársaik a díszletekhez és jelmezekhez csak a korábbi előadásainkhoz gyártott, vagy raktáron fellelhető díszletelemeket illetve anyagokat használhattak.

Bízunk benne, hogy a helyzet a finanszírozás megállapodással rendeződni fog, a további bemutatóink esetében nem kell ezeket a korlátozásokat fenntartani.”

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo