Meghalt Najmányi László, a 70-es évek avantgárd művészvilágának jelentős alakja

Szerző:
- 2020. június 28.
Fotó: facebook.com/laszlo.najmanyi

74 éves korában elhunyt Najmányi László író, díszlettervező, színház- és filmrendező, és zenész.

- hirdetés -

Szülei Najmányi László mérnök és Oroszi Ilona Veronika Sarolta író, pedagógus (1918–2006) voltak. 1952–1960 között az általános iskolai tanulmányait Kiskunfélegyházán, Szolnokon, Győrött és Budapesten járta ki. 1960–1964 között az I. István Gimnázium tanulója volt. 1964–1965 között katona volt. 1965–1972 között végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vízügyi mérnök szakán. 1972–1976 között a Kovács István Stúdióban színdarabokat készített. 1971–1972 között tervezőmérnök volt, majd a Veszprémi Petőfi Színháznak készített díszletterveket. 1975–1976 között előadásokat tartott az ipari forradalomról és a filmkészítésről a Ganz-MÁVAG Művelődési Házban. 1975–1978 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. 1978–1980 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt.

1978-ban alapította meg Molnár Gergellyel az első magyar punkbandát, a Spionst. 1979-ben a folyamatos zaklatások miatt Párizsba emigrált, és vitte magával az együttest is, ami a francia fővárosban működött tovább. Később Kanadában és New Yorkban élt. 1996-ban tért haza Magyarországra.

„Eseménydús, hosszú életem volt. Számos politikai rendszerben, 4 kontinens 12 országában éltem. 60 éves koromig 116 lakásban laktam. Dolgoztam segédmunkásként, asztalosként, tapétázóként, szobafestőként, férfiprostituáltként, mérnökként, díszlettervezőként, színházi- és filmrendezőként, színészként, zenészként, zeneszerzőként, festőművészként, szobrászként, íróként, újságíróként, belsőépítészként, faültetőként a prérin, meteorológusként az északi sarkkörön túl, voltam babysitter, csavargó, katona, tolvaj, koldús, történelemkutató és antropológus…” – Najmányi László így írt magáról.

(Via 444.hu, Wikipedia)

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo