Francis Poulenc a 20. század legjelentősebb francia zeneszerzői közé tartozik, aki a Hatok tagjaként érte el első sikereit, de később önálló alkotóként is bizonyította tehetségét. Műfajilag is sokrétű volt, írt műdalt, kamarazenét, oratóriumot, operát, balettet és zenekari műveket.
Francis Jean Marcel Poulenc 1899. január 7-én született Párizsban. Édesapja, Emile Poulenc egy vegyészeti gyár társalapítója volt, míg édesanyja, Jenny Royer egy kézművességgel foglalkozó családból származott, és jól tudott zongorázni. Fiát kiskorától kezdve tanította a hangszer alapjaira. A fiatal Francis 12 éves korában nagybátyjának köszönhetően hallotta először Stravinsky Petruska és Tavaszi áldozat című műveit, melyek olyan nagy hatással voltak rá, hogy egész életében példaképének tekintette az orosz zeneszerzőt.
„Hivatalos” zongoraórákra 16 éves korától járt Ricardo Viñes professzorhoz, akinél megismerte a kor zenéjét – Debussy, Stravinsky és Satie műveit –, és az utóbbi két zeneszerzővel személyesen is találkozott. 1917-ben írta első darabját, a Néger rapszódiát, amit nagy sikerrel mutattak be. A korai években Guillaume Apollinaire és Jean Cocteau verseire komponált dalciklusokat.
1920-ban egy fiatal zeneszerzőkből álló csoport tagja lett Arthur Honegger, Darius Milhaud, Georges Auric, Germaine Tailleferre és Louis Durey mellett, akiket Henri Collet kritikus a „Hatoknak” nevezett el. Bár a csoport tagjai szembefordultak a 19. századi romantikával és Debussy impresszionizmusával, nem voltak egységes művészeti törekvéseik, sokkal inkább a barátság kötötte össze őket. 1920-ban adták ki első és egyetlen közös lemezüket A Hatok albuma címmel.
1921 és 1924 között Charles Koechlinnél tanult hangszerelést, ellenpontozást, és tőle sajátította el a kórusművek komponálásának gyakorlatát is. 1924-ben Szergej Gyagilev, az Orosz Balett igazgatójának megrendelésére megírta első nagyszabású színpadi művét, A szarvasünők című balettet. Közben dalciklusokat is folyamatosan komponált, olyan költők műveit zenésítette meg, mint Apollinaire, Paul Éluard, Jean Cocteau, Pierre de Ronsard vagy Federico García Lorca.
1934-ben ismerte meg Pierre Bernac bariton énekest, akinek állandó zongorakísérője lett, és a magánéletben is egymásra találtak. Poulenc nyíltan felvállalta homoszexualitását, és számos műdalát Bernac számára írta.
Az 1930-as években több közeli barátját is elvesztette, melynek hatására a vallás felé fordult, és ez műveiben is megmutatkozott. Legjelentősebb munkái a Stabat Mater, a G-dúr mise és a Gloria című kórusművek.
A második világháború alatt részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Ekkor született meg Figure humaine című kantátája, amely a náci megszállással szembeni tiltakozásnak adott hangot, így csak titokban nyomtathatták ki.
Poulenc három operát is írt: a Teiresias keblei című opera buffát, Az emberi hang című monodrámát és A kármelitákat. Utóbbit a milánói Scalában mutatták be nagy sikerrel 1957-ben, és azóta is a 20. század egyik legjelentősebb operájának tartják. A mű megtörtént eseményt dolgoz fel: a nagy francia forradalom idején 16 compiègne-i apácát végeztettek ki a jakobinusok.
Poulenc 64 éves korában, szívroham következtében hunyt el Párizsban 1963. január 30-án. Kérésére egyszerű szertatással búcsúztatták, ahol egyedül Bach zenéje szólt.
(Via Britannica, poulenc.fr, Wikipedia)
