Hiánypótló kötet jelent meg Szendrey Júlia eddig kiadatlan prózáival. Gyimesi Emese Szendrey-kutató bátran és kreatívan meghekkeli az eddig rögzült sztereotípiákat a 19. századi szerzőnő profiljával kapcsolatban. Viszlát lila ködök, mítoszok és ráolvasások, Szendrey Júlia most a fiatal kutató segítségével kilép a megszépítő messzeségből, hogy rámutasson, túlélte saját korát, és a ma problémáira rezonál.
– Hogyan „találkoztál” Szendrey Júliával? Mi ragadott meg benne, és mikor döntöttél arról, hogy életműkutatásba kezdj vele kapcsolatban?
– Szendrey Júliával tíz éves koromban „találkoztam” először, amikor elolvastam Kertész Erzsébet róla szóló regényét. Jól emlékszem, milyen élmény volt olvasni, nagyon élénken el tudtam képzelni a főszereplőket, a mellékszereplőket és az őket körülvevő világot. Az egész korszakot megszerettem általa, nem kizárólag Szendrey Júliát, de kétségtelen, hogy az ő személyisége, gondolkodásmódja, szabadságvágya, bátorsága, érzékenysége hatott rám a legmélyebben. Később nagyon vágytam arra, hogy elolvashassam a verseit. Amikor egyetemistaként Budapestre kerültem, tudatosan is elkezdtem kutatni az írásait. Soha nem felejtem el, milyen érzés volt 2010-ben, másodéves hallgatóként először a kezemben tartani a kéziratos versgyűjteményét, és megtalálni benne a kiadatlan költeményeket.
A kutatásaim később egyre inkább szerteágazóvá váltak. Mindig volt bennem egy nagyon erőteljes módszertani érdeklődés, így a feltárt forráscsoportok elemzésén keresztül azokhoz a különböző kutatási területekhez kapcsolódtam (társadalomtörténet, kultúrtörténet, mikrotörténet, stb.), amelyek módszertani szempontból is izgalmasak voltak számomra. Ez különösen akkor volt hasznos, amikor Prágában és Cataniában tanultam, külföldiek között, akiknek semmit nem mondott Szendrey Júlia neve, így meg kellett találni azt a megközelítést, ahogyan számukra is érthetővé, érdekessé válik a téma.
– Mikor kezdett írni Szendrey Júlia? Milyen műfajokban alkotott?
– Írt naplókat, elbeszéléseket, meséket, verseket és műfordításai is voltak. A naplóírást 1846 februárjában kezdte el. Első publikációi is naplórészletek voltak, amelyek már 1847-ben megteremtették az „írónő-imázsát” az olvasóközönség előtt. Első „beszélyei” – ahogyan a kortársak az elbeszéléseket, novellákat nevezték – 1850-ben jelentek meg. A versírást kezdte el legkésőbb: első datált költeménye 1854-ben született, a nyilvánosság előtt pedig csak három évvel később, 1857-ben lépett fel költőként. Ekkor 29 éves volt – mai szemmel nézve még mindig nagyon fiatal. Andersen fordításai is ebben az évben jelentek meg önálló kötetben.
– Hogyan mutatnád be röviden a 19. századi szerzőnő korát, különösen abból a szempontból, hogyan viszonyultak a női írókhoz? Milyen nehézségekkel, sikerekkel, mentorokkal, esetleg intrikusokkal találkozott Szendrey?
– Az 1840-es évek sajtójában még nagyon kevés női szerző publikált, ezért is keltett nagy feltűnést, amikor 1847-ben az Életképek ifjú főszerkesztője, Jókai Mór közreadta „Petőfiné naplóját.” Az 1850-es évek második felétől kezdve azonban egyre inkább „láthatóvá váltak” a korabeli nyilvánosság számára a női alkotók. Egyre többen jelentek meg a korabeli lapokban, de egyre többen adtak ki önálló kötetet is. Ez a jelenség nagyon heves vitákat váltott ki. A leghíresebb polémia Gyulai Pál irodalomkritikus nevéhez fűződik, aki a nők publikálását, vagyis nyilvánosságra lépését prostituálódásnak tekintette. Úgy vélte, a szerkesztők csak üzleti érdekből közlik a nők írásait. Szendrey Júlia Andersen-fordításairól viszont még ő is elismeréssel írt. Komoly elismerést jelentett az is, amikor 1865-ben egy antológiában Zilahy Károly így említette: „Szendrey Júlia nyitja meg azon időszakot, midőn költőnőink általános irodalmi szinvonalra emelkednek.”
– Az intrikusok főként memoárírók formájában jelentek meg, és nem annyira az irodalmi tevékenységét, hanem inkább a személyét vették górcső alá. Ilyen például egykori iskolatársa, Vachott Sándorné Csapó Mária vagy egy kolozsvári ismerőse, Vadadi Berta, akinek a visszaemlékezése nyomán a századfordulóra nagyon negatív Szendrey Júlia-imázs alakult ki.
– Hogyan jellemeznéd az általános Szendrey Júlia-képet? Mit tűztél ki célul, hogy felülírd, mindenesetre árnyald a vele kapcsolatos sztereotípiákat?
– Mindenkinek nagyon markáns véleménye van vele kapcsolatban, és sokan hajlamosak úgy gondolkodni róla, mintha a szomszédasszonyuk lenne, akinek minden titkát ismerik. Ez azzal jár, hogy a Szendrey Júlia-képet egyfajta pszichologizáló attitűd határozza meg: mindenki meg akarja magyarázni, hogy mit miért tett, aztán elítélni vagy nagylelkűen felmenteni, megbocsátani neki. Ennek során elhangzik egy csomó olyan jelző („naiv”, „hiú”, stb.) a tulajdonságaival vagy az életének különböző eseményeivel kapcsolatban, ami a képzelet szüleménye, forrásokkal nem alátámasztható. Ilyen egyébként a dohányzó, nadrágot viselő Júlia képe is, amely a Nyugatosok fantáziáját is sokkal nagyobb mértékben megragadta, mint amennyire a források alapján indokolható lenne.
Szerintem most már ideje lenne túllépni az elítélés és a felmentés újra és újra ismétlődő gesztusain. Az én egyik legfontosabb célom az, hogy Szendrey Júlia saját írásait ismerje meg az olvasóközönség, így végre az ő saját hangja is hatással legyen az imázsára, amelyet idáig mindig a mások véleménye határozott meg. Ezért tartom nagyon fontosnak a művei kiadását. Annál is inkább, mivel Szendrey Júlia eddig alkotóként is úgy kapott jelzőket (pl. „könnyűtollú írónő”), hogy az írásainak jelentős része nem is jelent meg nyomtatásban.
– Nemrég jelent meg saját kiadásodban egy forradalmi kötet, eddig kiadatlan művekkel. Milyen Szendrey-szövegekkel találkozhatunk ebben a könyvben, és hogyan kapcsolódhatnak ezek a mával?
– Meglepően sok szempontból rezonálhatnak napjaink problémáival Szendrey Júlia írásai. Például azzal, hogy milyen nőképet közvetít a sajtó, és ez miként hat az egyéni önértelmezésekre, valamint a családi viszonyokra. A 19. századi női szerzőkkel kapcsolatban sokan automatikusan romantikus szerelmi történeteket asszociálnak, és nem feltételezik, hogy olyan ma is aktuális kérdések foglalkoztatták őket, mint például a média ereje, hatása a mindennapjainkra és a gondolkodásmódunkra.
Szendrey Júlia a magányban rejlő erő és a szeretetben rejlő sérülékenység érzéséről is nagyon szépen ír. Különösen azokban az allegorikus művekben hangsúlyos ez a téma, amelyekben nem ember, hanem növény az elbeszélő, például egy fenyőfa vagy egy narancsfa. Nagyon sokrétűek és változatosak az írásai, nem könnyű őket kategorizálni, címkézni – ez is azt mutatja, hogy izgalmas, tehetséges alkotóról van szó.
– Hogyan jellemeznéd Szendrey prózai stílusát? Kik lehettek rá hatással, milyen témák érdekelték? Fellelhető Petőfi hatása is esetleg?
– Petőfi ma már kevésbé ismert prózai munkásságának hatása fellelhető Szendrey Júlia műveiben, de legalább ilyen jelentős bennük az is, hogy milyen a szabadság/szerelem, a haza/család közötti választás fájdalmas kényszere vagy éppen a házastárs újraházasodásától való félelem a feleség szemszögéből. Ezek a – Petőfi számára oly jelentős – témák ugyanis Szendrey Júliát is foglalkoztatták.
A 19. századi sajtóban élénk vitákat generáló problémák (például a helyes gyermeknevelés kérdései, a nők társadalmi szerepe) is megjelennek írásaiban. Stílusára a korszak romantikus irodalma alapvető hatást gyakorolt, ennek köszönhetően találkozhatunk az elbeszélésekben tetszhalottal, kísértettel, és olyan vérfagyasztó jelenetekkel is, mint például a hűtlen szeretőjének szívét kitépő huszár. A mesék szövegén Andersen hatása is érzékelhető – nem véletlenül, hiszen tőle sokat fordított is. Nagyon fontos Szendrey Júliánál ez a kettősség, ezért is hangsúlyoztam azt a kötetben, hogy egyszerre volt romantikus szerző (a szó eredeti értelmében), és ízig-vérig polgári író is, akinek a műveiben ott rejlik az akkoriban formálódó polgári társadalom világképének számos eleme, például az anyaság kultusza.
– A köztudatban számos olyan irodalommal kapcsolatos hölgy kap figyelmet, akinek irodalmi munkássága nem feltétlen olyan gazdag, mint mondjuk Szendreyé, vagy Erdős Renéee, ugyanakkor mivel egy sikeres írónak társa, felesége volt, előtérben van – manapság akár „kulturális reklámstratégiaként” is. Hogyan látod ezt a tendenciát?
– Kétségtelen tény, hogy Magyarországon még mindig kuriózumnak tűnnek a női szerzők, és a költőfeleségeket is körbelengi egyfajta bájos varázs, ha pedig valaki „kettő az egyben”, akkor a könyvpiac szereplői különösen szeretik „újrafelfedezni.” Ennek az lehet a hátulütője, hogy az olvasók fejében kis színes, könnyed kuriózumként rögzülnek a női szerzők, miközben épp az lenne a cél, hogy természetes legyen a jelenlétük a tankönyvek lapjain is. Fontos annak a tudatosítása is, hogy nemcsak a költőfeleségek között voltak női alkotók. Sok jelentős életmű vár még feltárásra. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a „költőfeleségek” csoportja csak egy elképzelt kategória, valójában mindannyian másként élték meg, másként értelmezték ezt a szerepet – az egyetlen közös bennük talán éppen az, hogy szenvedtek ennek a címkének a terhétől, mert elvette tőlük annak a lehetőségét, hogy önálló alkotóként értékeljék őket. Talán Török Sophie, Babits felesége fogalmazta meg ezt legvilágosabban: „hiába készültem kisgyerekkorom óta írónak, ma – mint a legnagyobb élő magyar író felesége – távolabb vagyok ettől, mint valaha.”
– Mit gondolsz, ez a kötet – ha nem is tudatosan, vagy célzottan – lehet ennek a „költőfeleség-mítosznak” paradigmaváltó kezdeményezése, nyitás a szélesebb körben még nem ismert tendenciákra?
– Nagyon remélem, hogy igen. Szendrey Júlia a 19. század legismertebb magyar nőalakjai közé tartozik, és még ennek ellenére is kiadatlan maradt irodalmi munkásságának egy jelentős része – a versek esetében 2018-ig, az elbeszélések és mesék esetében 2021-ig. Szeretném, ha ez a megdöbbentő tény nem kizárólag Szendrey Júliára irányítaná rá a figyelmet, hanem a korszak más női szerzőire is. Rendkívül fontos lenne a műveik sajtó alá rendezése, hiszen amíg ezek nagy része publikálatlan vagy csak korabeli folyóiratokban elérhető, addig nincs esély arra, hogy közismertté váljon, mennyire sok női alkotó játszott fontos szerepet a 19. századi magyar irodalmi életben.
– Milyen további terveid vannak a közeljövőt tekintve a Szendrey-kutatást illetően?
– Több szövegkiadást is szeretnék még, de a legközelebbi tervem egy ismeretterjesztő könyv megírása Szendrey Júliáról és Petőfi Sándorról.
