Nemrég került bemutatásra Lope de Vega A kertész kutyája című előadás Ignacio García rendezésében a Nemzeti Színházban. A klasszikus spanyol drámairodalom kiemelkedő kortárs direktora különleges vizuális atmoszférában álmodta meg az előadást, a korhűség és a kortalanság fúzióján. Lopde de Vega az erős, öntudatos nők kitűnő színpadi tolmácsa. A rendkívüli aktualitásokkal bíró darabról a rendezővel beszélgettünk.
– Hogyan érkezett a felkérés A kertész kutyája budapesti megrendezésére?
– A tavalyi MITEM, pontosabban a Fray Luis de León-darab bemutatója után Vidnyánszky Attila felkért, hogy rendezzem meg Lope de Vega művét a Nemzeti Színházban. Évek óta tervben volt már egyébként, hogy egy spanyol klasszikust a teátrum színpadára állítsunk, sokat beszélgettünk erről. A kertész kutyája mellett több mű is felmerült bennünk, ám végül erre esett a választás.
– Mi lehet Lope de Vega kortalanságának titka?
– Lope de Vega zseniális szerző. Lenyűgöző karriert futott be a 17. században, drámái határokat és korokat átívelve a mai napig érvényesek és sikeresek. Különleges az a fajta lírai hangmen, amellyel történeteit, karaktereit alkotta. Minden műve erősen kollektív reflexiókkal él, univerzális értékekkel bír, miközben egyéni, intim sorsokat ábrázol. A kertész kutyájában tökéletes harmóniában van a drámai, a tragikus és a komikus jelleg, gyönyörűen árnyal örök érvényű érzéseket. Vágy, szerelem, féltékenység, irigység. Ezek a mű olyan központi elemei, amelyek kortalanok, bármikor tükröt tarthatnak az emberek számára.
– Dominánsan női narratívák mentén szerveződik a darab. Hogyan jellemezné a női karaktereket? Milyen magatartásokkal találkozhatunk, amelyek a kortárs színtéren is inspiratív hatással bírhatnak?
– Lope de Vega művei – és általában a spanyol aranykor – rendkívül erős feminin energiákkal és jelenléttel rendelkeznek. Kiemelkedőek a korszak női színházi szakemberei (drámaírók, rendezők, színésznők). A nők sokkal kontúrosabban képviselték magukat ebben az érában Spanyolországban, mint bárhol Európában.
De Vega művében nagyon fontos, hogy Diana és Marcela öntudatos, erős, sorsukat irányító nők, akik férfi támogatása nélkül tartanak ott, ahol. Szabadon döntenek életről, szerelemről. Noha elsősorban az érzelmek vannak fókuszban az előadás során, a társadalmi kényszereknek, előírásoknak való megfelelés parabolaként mutatkozik. A külsőségek kiszolgálása, a versengés és megfelelés nagyon élesen jelentkezik korunkban is.
– Különleges az előadás vizuális atmoszférája. A látvány egyszerre korhű, mégis kortalan, amely egyfajta elemeltséget, absztrakciót eredményez. Hogyan alakult a díszlet és a látvány koncepciója?
– Egyfajta hommage-ra törekedtünk a csodálatos és kifejező 17. századi képzőművészet felé, és olyan teret álmodtunk meg, amelyben a festmények egy múzeumi körülmény helyett, élő atmoszférát eredményeznek. A tér lehetőséget teremt, hogy a szereplők szabadon ki-bejárhassanak, mutatkozzanak a képkeretekből. Gyakran maguk a szereplők a kép egy-egy keretben. A jelmezek, a kellékek, és a fény rendkívüli érzékenységgel komponált.
– Milyen benyomásokat, tapasztalatokat említene a munkával kapcsolatban?
– Boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek a szabad művészi kifejezéseket képviselő, családias légkörű színházi csapatnak. Nagyszerű, felhőtlen és inspiratív volt a közös munka, rendkívül pozitívak a benyomásaim. Talán úgy mondanám, olyannak tűnt, mint egy színházi ünnep, amely a spanyol barokk szépségének és értékének áldoz. A jó hangulat mellett meg kell említenem, hogy minden nagyon professzinálisnak bizonyult, remek, elmélyült és alapos, lelkiismeretes szakemberek közösségében, nem csupán a művészi, hanem az adminisztratív szempontból is.
– Milyen tervei vannak a közeljövőt tekintve? Várható esetleg egy újabb budapesti rendezés?
– A következő időszak izgalmasnak, ugyanakkor rendkívül elfoglaltnak ígérkezik. Mexikóban az éppen folyó kortárs drámaíró fesztivál (Festival of Contemporary Playwriting) vezetője vagyok. A következő héten hozzuk nyilvánosságra a 45. Festival de Almagro programját. Ez a rendezvény a klasszikus spanyol darabok legfontosabb fesztiválja Spanyolországban. Következő rendezésem Juan Mayorga drámája lesz, ami avilai Szent Teréz történetét dolgozza fel. Az előadás autentikus, Észak-portugál helyszínen kerül majd bemutatásra. Mexikóban, Spanyolországban, Indiában is lesznek továbbá idén rendezéseim, a klasszikus spanyol érából. Nagyon szeretnék visszatérni még Magyarországra, hogy folytatódhasson a szép színházi románc a Nemzeti Színházzal. Már folynak ezzel kapcsolatban a megbeszélések, bízom benne, hogy 2023-ban meg is valósul, igazán nagyszerű lenne.
