1897. szeptember 25-én született, és 1962. július 6-án hunyt el William Faulkner Nobel-díjas amerikai író, a Dél irodalmi újjászületésének legmarkánsabb képviselője. Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint a Hang és téboly, a Yoknapatawpha ciklus és a Példabeszéd.
A Mississippi állambeli New Albanyben született 1897. szeptember 25-én Falkner néven, az „u” betűt később toldotta vezetéknevébe. A második év után kimaradt a középiskolából, szellemi irányítását ezután egyik olvasott szomszédjuk vállalta. Az első világháborúban önként jelentkezett katonai szolgálatra, de apró termete miatt csak a kanadai légierőbe vették fel.
1918-ban beiratkozott a Mississippi Egyetemre, de az első év után távoznia kellett, mert megbukott – éppen angol fogalmazásból.
Ezután volt eladó, alkoholcsempész, mosogató, szobafestő, sőt egykori egyeteme postahivatalának vezetője is. Végül feleségével, Estelle Oldhammel a Mississippi állambeli Oxford közelében egy farmon telepedtek le, ott dolgozott haláláig.
Első regénye, A katona zsoldja nem keltett feltűnést, és később is hiába juttatta el regényeit, verseit és elbeszéléseit különböző magazinoknak, visszautasításra talált. Végül 1929-ben két regénye is megjelent: az önéletrajzi fogantatású Sartoris, amelynek főhősét dédapjáról mintázta, valamint első remekműve, A hang és a téboly.
1930 és 1942 között születtek Yoknapatawpha ciklusának olyan remekművei, mint a Míg fekszem kiterítve, a Szentély, a Megszületik augusztusban, a Fiam, Absolon, a Tanyán és az Eredj, Mózes. A ciklus címét adó Yoknapatawpha megye a képzelet szülötte, de a regények anyagát Faulkner többnyire környezetéből, a családi krónikákból, cselédük elbeszéléseiből vagy a városi főtéren hallott történetekből merítette.
A folyamatos mese helyett az író mozaikelemeket rak olvasója elé, akinek feladata az alkotó olvasás, a történet egybeszerkesztése.
A negyvenes évek közepén Faulkner hazájában háttérbe szorult, miközben Angliában és Franciaországban továbbra is nagy divatja volt, és ebben az időszakban Hollywoodba szegődött forgatókönyvírónak. 1950 elején megjelent összegyűjtött elbeszéléseinek kötete, amely elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat, és ebben az évben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat is. A kitüntetés átvételekor mondott híres beszédében hangot adott abbeli meggyőződésének, hogy az ember az önpusztítással fenyegető világban is fennmarad.
Faulkner a díj egy részét a fiatal, kezdő íróknak adományozta, és 1980-ban ebből a pénzből alapozták meg az úgynevezett PEN Faulkner-díjat, amelyet többek közt Philip Roth, John Updike vagy E. L. Doctorow is megkapott. A pénz egy másik részéből afroamerikai diákok számára alapított ösztöndíjat, hogy továbbtanulhassanak egy Oxford közelében lévő főiskolán.
Faulkner 1955-ben Pulitzer-díjat nyert a Példabeszéd című regényéért, amelyért ugyanabban az évben ismét megkapta a Nemzeti Könyvdíjat. A mű, amelyen kilenc évig dolgozott, ezúttal nem a korábbi regényekből jól ismert Yoknapatawpha megyei Jeffersonban játszódik, hanem az első világháború francia hadszínterén, és az Újszövetséget „modernizálja” allegorikus példázat formájában.
Idős korára a mindig zárkózott író közéleti személyiség lett, és több külföldi utat is tett a külügyminisztérium megbízásából. Bár akkor már erősen ivott, az írással nem hagyott fel. Utolsó műve, az 1962-es Zsiványok a gyermekkor nosztalgikus komédiája. Megjelenése után egy hónappal, 1962. július 6-án Faulkner szívrohamot kapott, és egy Oxford környéki kórházban meghalt.
Az író, a Dél irodalmi újjászületésének legmarkánsabb képviselője, nem csupán a hagyományos, ültetvényes világ pusztulásának krónikása volt, hanem az egyetemes emberi lét hiteles bírája is, aki szinte egy mikrokozmoszban látta meg a déli társadalomban a modern világ bűneit.
Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga
