Cserhalmi György színművész a harmadik kitüntetését vehette át az évben, köztük a Színikritikusok Céhének díját. Az érdemes művész több mint öt éve nem állt színpadon. Korábban elnyerte a Balázs Béla- és a Kossuth-díjat, valamint 2014-ben a Nemzet Színészévé választották. Cserhalmi Györgyöt a Magyar Narancs kérdezte.
- hirdetés -

– A Színikritikusok Céhének díját általában lezárt életpályára adják. Lezártnak érzed a sajátodat?
– Nézd, az Európai Filmunió 55 éves koromban lezárta az életművemet. Most arra tudok csak gondolni, hogy inkább a kiállásaimat díjazzák, az állásfoglalásokat. Mert tény: én most nem vagyok színész. Lábadozó ember vagyok. De lehet, egyszer megint színész leszek, majd a sorsom eldönti. Ha belenézek a tükörbe, mindig örülök, hogy én én vagyok. De aztán lenézek a botomra. Ha ezt eldobhatom, rendben leszek.
– A nagy visszatérést, a Radnótiban az Antigonét a hangod miatt mondtad le. De én a régi hangot hallom most.
– Ez nem hang. Ez csak hangocska. A terápia utóhatása, hogy máról holnapra elmehet a hangom. Elmondtam persze ezt a rendezőnek is előre, mindenki tudta. Mindenféle ötlet jött, hogy csináljuk csak azért is, de én már csak ilyen megrögzött vagyok: vagy úgy csinálom, ahogy szerintem vállalható, vagy sehogy. De az is bennem van, hogy már nem akarok többé úgy játszani, mint annak előtte. Máshogyan szeretnék, és még nem tudom pontosan, hogyan. Nincs kipróbálva a dolog, a növendékeimre sem akartam ráerőltetni magam. De az az egy év, amelyet a halálos ágyán fekvő feleségem mellett töltöttem, alapjaimban megváltoztatott. Nem voltak ott nagy gesztusok, fortissimók. Csak a nyugalom. Röhögő- és sírógörcsök voltak azért, de nagy amplitúdók, mint a színpadon, nem történtek. Nem tudom eztán elképzelni, hogy kimegyek a színpadra és őrjöngök, nagy mozdulatokkal. Amit átéltem, mélyen belém épült. Persze az is ott van, hogy nincs jogom ezt az egészet kitenni. Mintha árulás lenne. Máskor meg azt érzem, ezt tőle kaptam, ezért meg kellene csinálnom, tartozom neki ezzel.
Az interjú teljes terjedelmében ide kattintva érhető el.