Művészet és oktatás. Régóta összetartozó fogalmak ezek, mégis ritkán élnek egymással tökéletes szimbiózisban. A Szent István Filharmonikusok ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője, Záborszky Kálmán egy személyben testesíti meg e két szó jelentését, immáron több évtizede. A nemrégiben 75. születésnapját ünneplő karmesterrel és tanárral a jubileum kapcsán ültünk le beszélgetni, ám ezúttal nem a tényeken és az adatokon, hanem a mögöttük lévő hitvalláson és életszemléleten volt a hangsúly.
– Hogyan motiválható egy gyermek? Hogyan lehet érdekessé tenni számára a klasszikus zenét?
– Az első és leglényegesebb talán a darabválasztás. Nem mindegy, hogy egy gyermeknek mikor, milyen művet kell eljátszania. Ismernünk kell az adott diák lelkivilágát, ismernünk kell, milyen szintet képvisel hangszeres tudásban és azt is, hogy az adott darab milyen folyamatot indít el benne: egy gyermeket motiválni kell, hogy érezze a mindennapok örömét, a közösségi szellemet. A jutalmazás is fontos, de nem kizárólag a zenében és az oktatásban. Nálunk, a zenei táborokban, amelyeket a mai napig rendszeresen megtartunk, igyekszünk erre is figyelni. A legkisebbek is kiveszik a részüket a napi teendőkből: takarítanak, egyéb közösségi feladatot végeznek. Ez óriási élmény számukra. Egy ilyen pár hetes tábor, pont a közösségi élmények hatására, annyit ér, mint 5-6 hónapnyi munka az iskolában, hihetetlen a fejlődés és ez a zenekar hangzásában is hallatszik.
– Édesapád, Záborszky József, aki megalapította a zenekar elődjét, miben volt különleges? Mi volt az a plusz, amit ő tudott?
– Elsősorban kiváló zenész volt. Hegedűt és zeneszerzést tanult a Zeneakadémián, majd később behívták katonának, harcolt a II. világháborúban is, Kassán szolgált. Amikor megsérült, az ottani kórházba került, ahol megismerkedett édesanyámmal, aki önkéntes ápoló volt. Mivel nem folytathatta tanulmányait a Zeneakadémián, énektanári diplomát szerzett és tanítani kezdett az I. István Gimnáziumban. Azonban nem hagyta nyugodni a szimfonikus zenekar kérdése, 1954-ben tizenöt fővel megalapította a gimnázium zenekarát. A tanév végére már hatvanfős lett az együttes. 1957-ben, Siófokon pedig megszervezte az első zenei tábort, ahol még én is kisgyermekként vettem részt. Annak idején, az 50-es, 60-as években ez egyedülállónak számított az egész fővárosban, híre ment, hogy milyen nagyszerű nevelési munka folyik itt és egyre többen akartak csatlakozni, diákok és tanárok egyaránt.
– Számos híres karmester, köztük Ferencsik János is vezényelte a zenekart…
– A hivatásos, sokat látott zenészek, karmesterek is rengeteget profitálnak abból, ha csillogó szemű, fiatal diákokkal, muzsikusokkal találkoznak. Ezekből a találkozásokból életre szóló élmények, tapasztalatok születhetnek, amelyeket mindkét fél magával visz aztán később. Ferencsikkel 1960-ban indult az együttműködésünk. Akkoriban fedezték fel Mozart egyik olyan szimfóniáját, amelyet 11 éves korában komponált, és az volt az elképzelés, hogy ezt a mi ifjúsági zenekarunk mutassa be Magyarországon.
Azóta Ferencsik rendszeresen visszajárt hozzánk és ügyelt arra is, hogy minden egyes évadban legyen közös koncertje a gimnázium zenekarával a Zeneakadémián. Rajta kívül több más karmester, Vásáry Tamás, Jurij Szimonov és Kobajasi Kenicsiró is rendszeres vendégünk volt, a szólisták, énekesek névsorát pedig Kovács Dénes, Banda Ede, Onczay Csaba, Berczelly István, Molnár András és Perényi Miklós gazdagítja.
– Kocsis Zoltán is többször vezényelte már a Szent István Király Szimfonikus Zenekart. Milyen élmények fűznek hozzá?
– Nagyon szerette a zenekart. Többször megjegyezte, hogy nálunk a próbákon nincs utánjátszás, ez tetszett neki. Meg is kérdezte, hogyan csinálom (nevet).
Pedig egyszerű: szükség van egy bizonyos szintű fegyelmezettségre, a szimfonikus zenekar ugyanis nem demokratikus műfaj: a karmester viseli mindig a felelősséget.
Később Berecz Misi életében is nagy szerepet játszott Kocsis. Emlékszem, az egyik Tücsökzenekari próba szünetében meghallottam, hogy valaki közel tökéletesen játszik egy Haydn zongoraszonátát a próbateremben lévő zongorán. Láttam, hogy Misi volt az, akinek akkor még nem is a zongora volt a főtárgya. Azonnal szóltam Zolinak, hogy hallgassa meg ezt a fiatal srácot, mert nagyon tehetséges. Másnap jött is, utána pedig rendszeresen foglalkozott Misivel több éven keresztül a Nemzeti Filharmonikusok irodájában. Később ugyancsak Kocsis volt az, akivel Misi, szemtelenül fiatalon, Ravel G-dúr zongoraversenyét eljátszotta a Müpában.
– A 2006 óta profi státuszban működő Szent István Filharmonikusok mellett, számos más kisebb és nagyobb zenekar nőtt ki a gimnáziumból. Mesélnél ezekről?
– A Szent István Filharmonikusok és a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola szorosan együttműködik egymással. Az iskola és a Filharmonikusok közös célja a fiatal, tehetséges művészek nevelése, amely igazából csak közösségépítés révén érhető el. Jelenleg tizenhat zenekar működik a Zuglói Zenei Műhely keretein belül különböző korosztályban és hangszercsoprtokkal.
Egyik legnagyobb élményem az volt, amikor Sir Simon Rattle 2014 novemberében ellátogatott az iskolánkba, mert több nálunk végzett, és a Berlini Filharmonikusoknál játszó zenésztől értesült az itt zajló művészi-pedagógiai munkáról A repülőtérről egyenesen hozzánk érkezett. Elsőként a Tücsökzenekar próbáját látogatta meg, őszinte lelkesedéssel és sugárzó arccal foglalkozott a legkisebbekkel is. Később a Szakközépiskolai Fúvószenekar próbájára is elment.
Felemelő élmény volt mind a zenekarnak, mind a szép számú közönségnek, ahogy ez a profi, de mindvégig lelkes, derűs karmester magával ragadta a középiskolás korosztály képviselőit. Rendkívüli módon inspirált minket Sir Simon Rattle elismerése. Alig akarta elhinni, hogy az általa vezényelt zenekar valóban középiskolai, sőt egyetlen középiskola hallgatóiból álló zenekar. Később pedig ezt mondta: „Fiatalabb koromban bármire képes lettem volna azért, hogy egy ilyen lehetőségeket kínáló iskolába járhassak!”
Jelenleg az épületünk épp felújítás alatt áll, korszerűbb körülményeket szeretnénk biztosítani a zenekarainknak, és az átadott épületben több hely is a rendelkezésünkre áll majd.
– A fiatalok zenei nevelése nemcsak zenekari szinten tartjátok fontosnak, hiszen rendszeresen rendeztek beavató, kifejezetten a diákoknak szóló hangversenyeket is. Hogyan alakítottátok ki ezt a koncepciót?
– Azt hiszem, 2003-ban készült egy felmérés, amely szerint a fiatalok 3-4 százaléka fogyaszt magaskultúrát, benne klasszikus zenét. Elkeserítő volt számomra ez az eredmény, akkor határoztam el, hogy még nagyobb hangsúlyt fogok a fiatalok zenei nevelésére fordítani. A mai Felfedezőúton címet viselő sorozatunkat Solymosi-Tari Emőke zenetörténésszel együtt fejlesztettük ki, a mai napig közösen találjuk ki a koncertek menetét, jellegét. Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy bevonjuk a társművészeteket is az előadásokba, hiszen a fiatalok így könnyebben be tudják fogadni azt, amit a színpadon látnak-hallanak.
A sorozat állandó szereplői a Szent István Filharmonikusok, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és hallgatói, továbbá énekes és hangszeres szólisták, kamaracsoportok is fellépnek.
A visszajelzések rendkívül pozitívak mind a gyerekek, diákok, mind a tanárok, igazgatók körében, már a legelső előadásoktól kezdve. Számos szakember tekintette meg valamelyik előadást, és általános az a vélemény, hogy ezt az országosan, sőt valószínűleg nemzetközileg is egyedülálló kezdeményezést ki kellene terjeszteni egész Magyarországra.
Most vagyunk túl a 2022/23-as évad bemutatkozó koncertjén, ahol Antal Mátyás vezényelte a Szent István Filharmonikusokat a Müpában a Stephanus-bérletünk keretein belül. Igazán felemelő pillanat volt látni, ahogyan a közönség ünnepelt minket. Bízom benne, hogy sok fantasztikus koncert áll még előttünk és hogy megújult erővel kerülünk ki ebből a nehéz időszakból, amely most ránk vár.
