Hogyan képzeli el a magyar operajátszás jövőjét harmadik főigazgatói ciklusában Ókovács Szilveszter? Az Operaház tavasszal ismét kinevezett vezetője az orszagut.com-nak többek között arról beszélt, hogy miért nem vállal a dalszínház aktuálpolitikai álláspontot az idei Szláv szezonnal.
– Most kezdi harmadik ciklusát az Operaház élén. Hogyan képzeli el 2023-ban a magyar operajátszás jövőjét? Mit változtat ebben a ciklusban?
– Több fiatalnak adunk lehetőséget a zenei megvalósítás terén és rákapcsolunk a hazai koreográfuskutatásra is. Jelenleg tíz-tizenöt olyan magyar karmesterrel, köztük két hölggyel is dolgozunk, akik fiatalok, új első számú karmesterünk még huszonnyolc éves sincs. Hogy ki hova jut el előadásszámban, miket dirigál, rendszeresen vezényel-e, attól függ majd, hogyan áll helyt. Újdonság, hogy a zenekar és az énekkar anonim karmesteri értékelési rendszert használ ettől az évtől. Az értékelés nem nyilvános: nekem van szükségem belső információra, amely mutatja a zenészek véleményét. Ez a következő évadok tervezése szempontjából is lényeges, és a világban nem példa nélküli.
Új az idén indult nyári „rájátszás” is, bizonyította, hogy szükség van rá. Pénzügyileg, művészileg és a közönség szemszögéből egyaránt. Az sem kizárt, hogy az érintett hét héten hétfő kivételével akár minden nap játsszunk a klimatizált Operaházban. Kissé ugyan irigykedve nézem azokat az intézményeket, amelyek életébe negyven-ötven napos leállás is belefér, nekünk azonban háromszázötvenezer fizető nézőtől és más partnerektől mégiscsak be kell szednünk ötmilliárd forint saját bevételt ahhoz, hogy talpon maradjunk. (…)
– A vidéki társulatokkal mennyire számol a magyar operajátszás jövőjét illetően?
– Mindenképp hasznos, ha vidéki társulatok létesülnek, kívánom, hogy sikerüljön, és a szerves együttműködés is a helyi egyetemek művészeti karaival. Ha a Figarót ki tudod osztani és mellé a Don Carlost – ez tizenkét főszerepre alkalmas énekest jelent, plusz néhány epizodistát, akkor van társulatod stagione típusú működésre, nyilván a nagyrepertoáros játékmódra sokkal több kell, de az az Operaház szisztémája.
Kardinális kérdés, mi a repertoár. És ez már nem egy vidéki város megfontolása, sokkal inkább az összmagyar kultúra fenntarthatóságának szempontjából jelentős. Véleményem szerint tévút lenne arra törekedni, hogy egyetemes operaszolgáltatást adjon egy-egy vidéki város a maga több tagozatú színházának minimális színpadi idejével, minimál operatársulatával, minimál zenekari árkával, minimál énekkari létszámával és ugyancsak minimál költségvetésével. Túlfut az értelmes kompromisszumokon a Mesterdalnokok, az Aida vagy a Salome bemutatása. A közlekedés ma már lehetővé teszi, hogy Budapesten három-négy óra múlva meghallgathassunk monumentális műveket az Operaházban, amelyik viszont éppen erre épült.
Markos Mária interjúja ide kattintva olvasható teljes terjedelmében.
