Musical készült Munkácsy Mihály életéről

Szerző:
- 2024. február 14.
Hans Temple: Munkácsy Mihály portréja (részlet) - forrás: Wikipedia

Munkácsy, a festőfejedelem című musicalt mutatja be február 23-án a Békéscsabai Jókai Színház Koltay Gábor rendezésében.

Seregi Zoltán igazgató az olvasópróbán elmondta, a darab része a Munkácsy születésének 180. évfordulója alkalmából Békéscsabán életre hívott egész éves programsorozatnak.

Hozzátette, a 12 éve egyszer már bemutatott darabot a szerzőpáros, Bognár Zsolt és Kiss Stefánia jóváhagyásával némileg átalakították. A darabot kettős szereposztásban játsszák, míg az egyikben Puskás Dániel játssza Paál László festőművészt, addig a másikban – Kocsis Dénest, a Budapesti Operettszínház vendégművészét váltva – ő alakítja Munkácsyt. Hasonlóképp: mikor Nagy Róbert nem Adolphe Goupil képkereskedőt alakítja, akkor ő játssza Paál Lászlót.

Koltay Gábor rendező elmondta, szerette volna erőteljesebben hangsúlyozni a darabban, hogy hiába lett világhírű, Munkácsy sosem veszítette el a magyarságát. “Mindig abból táplálkozott, amit ifjúkorából hozott” – fogalmazott. Emellett beépítették a musicalbe azt az életrajzi tényt, hogy Munkácsy festette az akkor épülő Országház egyik termébe a Honfoglalás című festményt. “Ez fontos volt számára a hazatalálásban, és mindebben szerepe volt Jókai Mórnak. Ha már Jókai Színház, ezt ne felejtsük ki” – jelentette ki a rendező.

Szavai szerint egy zenés darab lesz sok prózai jelenettel; a történet sokat merít Dallos Sándor Munkácsyról írt két könyvéből, de ki is egészíti azt. Az előadásról szólva elárulta: lesz forgószínpad, de a “játszik” a zenekari árok is. Több jelenetnél megjelenik a színen egy nagy képkeret, abba klipszerűen vetíteni fognak: nemcsak Munkácsy-képeket, hanem korabeli városképeket, más festményeket, vagy festményekről részleteket. “Ezek a korabeli hangulatot, életstílust idézik meg”.

Vesztergombi Anikó mintegy 80-100 jelmeze korhű lesz, az egyszerűbb, reformkori, zsinórozott Bocskai-ruhák a festő fiatalkorát; az előkelő lila, sötétkék és bordó ruhák az 1860-as éveket Párizsát hozzák vissza a színpadra. Az olvasópróbán jelen lévő egyik szerző, Bognár Zsolt – aki játszik is a darabban, ő alakítja a Szalon elnökét – elmondta, az összes dal “arra törekszik, hogy erősítse, folytassa a párbeszédet, aláfesse a hangulatot”.

A darabban csaknem a színház teljes társulata fellép, mellettük a békéscsabai Színitanház első-, másod- és harmadéves hallgatói is megjelennek.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo