A Zeneakadémia problémái és az Operaház körüli botrányok is szóba kerültek abban az interjúban, amit Csák János kulturális tárcavezető az ATV Egyenes beszéd című műsorában adott.
- hirdetés -

Tegnap arról számoltunk be, hogy otthagyja az egyetemet a Zeneakadémia jogi, gazdasági és kommunikációs vezetője, valamint számos oktatói is szót emelt a Kotán Attila Bertalan, az intézmény kancellárjának vezetési stílusa miatt.
“Megadtam ennek a szenátusnak az esélyt, még pénzt is kaptak, mutassák meg, hogy mit tudnak” – szögezte le Csák János, majd hozzátette, hogy a Zeneakadémia szenátusa tavaly egy ultimátumot intézett a kormányzathoz, hogy ne legyen verseny abban, ki kerüljön az élére, hiszen az akadémiának van saját jelöltje. A miniszter szerint a jelentkezőket rágalmakkal lehetetlenítették el, amit tudomásul vesz, de vannak oktatási, kutatási és nemzetközi követelmények, amelyekért a szenátus felel, ebből pedig már nem enged.
Közlése szerint a Zeneakadémia költségvetése 20 százalékkal növekedett és rezsi kompenzációt is kap az intézmény, ami több mint 900 millió forint. “Van egy mondás: A tehetséget követi a pénz, nem pedig a pénz a talentumot” – szögezte le, majd hangsúlyozta, hogy Kotán Attila, a Zeneakadémia kancellárja nem felelős az egyetem teljesítményéért.