Generációjának egyik legtehetségesebb magyar zongoraművészeként Szalai Éva több év külföldi tartózkodás után doktori tanulmányai miatt költözött haza, majd többek között a Covid-járvány alatt tapasztalt anyagi bizonytalanság miatt úgy döntött, szoftverfejlesztővé képzi át magát. A zongoraművész-programozóval a karrierváltásról, a perfekcionista klasszikus zenei világról, és jövőbeli terveiről is beszélgetett a WMN.

„Zenészkörökben sokáig egyáltalán nem mertem említeni, hogy programozóként is dolgozom, mert ha azt mondod, van egy másik állásod, azonnal azt a következtetést vonják le a szakmában, hogy nem gyakorolsz eleget, ergo, már nem veszed komolyan a zenélést, feladtad az álmaidat.” – mondja el Éva arra a kérdésre, hogy hogyan határozná meg önmagát.

Az interjúban beszél arról, hogy mekkora nehézséget jelentett, hogy művész családi háttér és kapcsolatrendszer híján a vágyott zenei karrierutat saját magának kellett kitaposnia. Ezért – noha így valódi gyerekkora lehetett –  többszörösen meg kellett küzdenie, hogy helyet találjon magának a klasszikus zenei közegben.

„Mindig aggódom egy kicsit, amikor olyan videókat osztanak meg ezrével, ahol nagyon pici gyerekek játszanak felnőtt személyiséget igénylő, nehéz darabokat. Azok közül, akik már gyerekként profi karriert építenek, keveseknek adatik meg, hogy felnőttként is az élvonalban maradjanak. Sok esetben a lufi kipukkad, a helyén pedig üresség és sok frusztráció marad. Ezért is kellene nagyon odafigyelni arra, hogy ezeket a gyerekeket ne csak szakmailag, hanem lelkileg is komolyan támogassák, odafigyeljenek rájuk. Ez azonban nem feltétlenül valósul meg.”

Elmondása szerint rajong a régi felvételekért, mert „nagyon is emberiek – nincsenek megvágva, nem olyan tiszták, nem olyan hibátlanok, mint a maiak.

Azzal együtt, hogy rengeteg melléütés hallatszik ezeken a felvételeken – amikbe ma könnyedén bele lehet kötni –, még egy évszázaddal később is megszólítanak bennünket. Olyan kavalkádját fejezik ki az emberi érzéseknek, ami a mi óvatos, perfekcionista gyakorlatunkból már gyakran hiányzik.

A művészet viszont épp az emberi lényünk kifejezéséről szól, és ebbe a hibák is beletartoznak. Főleg, hogy a technikai tökéletességre most már hamarosan ott lesz a mesterséges intelligencia.”

Beszél arról is, hogy mekkora kihívást okoz a klasszikus zenészeknek napjainkban az is, hogy a közösségi média hatására a befogadói attitűd is változásokon ment keresztül. Ő maga is nagyon törekszik arra, hogy koncertjein az adott műsor felépítését ehhez a megváltozott befogadói viselkedéshez igazítsa: szívesen mozdul el a rövidebb darabok, könnyebb műfajok irányába, amiket úgy válogat össze, hogy azok minél változatosabbak legyenek koncerten belül, és erős hatást tegyenek a hallgatók képzeletére, magával ragadva őket ebbe a fantáziavilágba.

Az interjúban még szó esik arról, hogy milyen szabadságot adott neki a karrierváltás, van-e bármiféle hasonlóság a programozói és zongoraművészi munkában és arról is, hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve.

A teljes interjú a wmn oldalán, ide kattintva olvasható.