Worms a Nibelungok városa. De a burgundi királyok székhelye nem csupán a Wagner-tetralógiát inspiráló műben kap kiemelt szerepet, más középkori német hősénekekben és -eposzokban is sűrűn emlegetik Gunther birodalmának fővárosát. Vajon a kései utódok a 21. században mit építettek a legendára?
Egy múzeumot, amely 2001 óta fogadja a látogatókat a középkori eredetű városfal két tornyában. Az épület formája első pillantásra izgalmakat ígér. A bejárat olyan, mintha három csillogó acélsisak állna ki a földből, de a fémes csillogás megidézi a sellőket, sőt még a föld alatti birodalmat is. A jegyvásárlás után azonnal komoly döntési helyzetbe kerülünk. Választanunk kell, hogy
a Nibelung-ének névtelen szerzőjét akarjuk-e audiovezetőnknek, vagy inkább Richard Wagnert szeretnénk kísérőnknek.
Gondoljuk meg jól, mert a beállítás végleges, a témák között a továbbiakban nincs átváltási lehetőség. Az egyetlen dolog, amire módunk van, az a vissza- vagy előreugrás a menüben.
Az viszont megnyugtató, hogy semmiről nem maradunk le, választásunktól függetlenül ugyanazt az útvonalat járhatjuk végig a tornyokban, minden fordulónál, nagyjából tízlépcsőnként megállva. No, nem azért, mert megerőltető a kaptatás, hanem mert minden lépcsőforduló egy állomás, ahol mindig új perspektívába kerül a mega-Rütelin, a Nibelung-énekben fontos szerepet játszó tárgy, amelyet a torony tetejéről az aljáig ér. Az oldalát borító képeken a hőseposz inspirálta képzőművészeti alkotások, filmfeldolgozások, színházi előadások fotói láthatók, sőt arról is érzékletes benyomásokat kaphatunk, hogyan lett Wagner és életműve a náci propaganda egyik kulturális alapvetése.
Az egyik lépcsőfordulóban mindig Fritz Lang 1924-es némafilmjének részlete fut – egy pici képernyőn, 170 centi alattiaknak nem túl jó láthatósági viszonyok közt –, a másikban pedig a Mannheimi Nemzeti Színház Achim Freyer rendezte előadásából láthatunk egy-egy kelléket, maszkot vagy ruhadarabot. Eközben körülbelül
kétperces etapokban hallgathatjuk az emelt érettségi szintjének megfelelő színvonalú történelmi és kultúrtörténeti kiselőadást.
A séta első helyszíne a Képek tornya, és még a színes fantáziával megáldott látogatóknak sem sikerül a fülhallgatóban elhangzó szavakat megérzékíteni.
Innen kilépünk a gyilokjáróra, és minden résnél egyet visszaléphetünk az időben. A kihelyezett képeslapokat, festményeket időtlenül érvényes hangaláfestéssel nézegethetjük. A kis parkban, ami alattunk terül el, két sziklatömb áll egy halom két végén, épp úgy, mintha egy sír lenne. Állítólag Siegfridé. III. Frigyes már a 15. század végén kereste a sárkányölő földi maradványait. Ez lenne az? Rajtunk áll, hogy hisszük vagy sem.
A túra második állomása a Hangok tornya, a sötétség helyett a világosságé. Itt minden szintre több stilizált trónt tettek a belsőépítészek, hogy a látogatók kényelmesen üldögélve hallgathassák az irodalomtörténi ismeretterjesztést. A design játékos, a koncepció kitalálói azonban nem bíznak semmit a véletlenre. Sorjáznak az adatok, a tények, a feltételezések, helyenként középfelnémetül recitálják az idézeteket, máskor pár másodpercre wagneri zene szakítja meg az audiosétát.
Szó se róla, a Nibelung-énekhez a maga sellőivel, törpéivel, óriásaival tényleg kell a fantázia. Dicsérhetjük a múzeum kitalálóit, hiszen az évszázadokon átívelő kultúrtörténeti utazáshoz nem az előzetes iskolai ismeretekre, hanem látogatói képzeletre alapoztak. Az ötlet tényleg remek, de a megvalósítás félrecsúszott azzal, hogy felnőtteknek két, gyerekeknek egy órában adták le a tananyagot.
Úgyhogy
ha Wormsban járnak, és Nibelung-mániásak, inkább sétáljanak egy nagyot a kisvárosban.
Az „oldies but goldies” jegyében nézzék meg a Siegfriednek dedikált szökőkutat, a dóm előtt a sziklát, amit állítólag a Rajna vetett ki (persze, ahogy Siegfried sírja, ez is legendai túlzás, a valóság mindkét esetben sokkal prózaibb), álldogálljanak a Nibelung-éneket egy szökőkútnyi méretben összefoglaló installáció előtt, vessenek egy pillantást a Rajna-híd bejáratánál a Nibelung-toronyra, és látogassák meg a folyó partján Hagent, amint épp a folyóba dobja a kincset.
A sárkánykeresés lehetne érdekes, de minden sarkon áll belőle, így az izgalom hamar elillan, még akkor is, ha ezek mind újragondolt, szép színesre festett verziók. Azoknak, akik kortársibb élményre várnak, Krimhilde és Brünnhilde friss szobrát ajánlom, amely a két nő találkozását örökíti meg. Előttük állva ér a 21. századba ér a történet.
