Lapozzon bele a Papageno májusi számába!

Szerző:
- 2024. április 23.

Megjelent a Papageno magazin májusi száma. A címlapon a Budapest Táncfesztivál, az előhangban pedig Tuska Borbála szerkesztő gondolatait olvashatják:

Májusban már az évad vége felé közeledünk, de ez nem jelenti azt, hogy kisebb lenne a kulturális programkínálat, amiből válogathatunk. Április végén kezdődik és május közepéig tart a JazzFest Budapest, ami rendhagyó helyszíneken is várja a közönséget: többek között a Filozófusok kertjében és a Liszt Ferenc téren is belefuthatunk koncertekbe. Bár jobban tesszük, ha célirányosan ejtjük útba ezeket a helyeket.

Számomra a hónap egyik várva várt koncertje Diana Damrau operettestje, aki tavaly megjelent lemezével turnézik Európában, és május 9-én a Müpába is ellátogat. A német operadíva sokoldalú programmal készül, amelyben az ismertebb részletek mellett olyan szerzők művei is terítékre kerülnek, mint például Paul Lincke vagy André Messager.

Ha az ember más dívákat is szeretne közelebbről megismerni, érdemes ellátogatni a Magyar Zene Háza Dívák & Ikonok című kiállítására, ami a Victoria and Albert Múzeummal együttműködve valósul meg. A tárlat legendás külföldi és magyar előadókat mutat be személyes tárgyaikon keresztül. Alig várom, hogy láthassam Maria Callas, Ingrid Bergman vagy épp Karády Katalin egy-egy ruháját!

Impozáns jelmezekből a Royal Opera House Hattyúk tava előadásában sem lesz hiány. Ráadásul nem is kell hozzá Londonba utazni, mert a Pannonia Entertainmentnek köszönhetően több mozi is vetíti a Covent Garden opera- és balettelőadásait. Én már több alkalommal ültem be ilyen típusú közvetítésekre, és eddig mindig felemelő pillanatokban lehetett részem.

Hogyha pedig új olvasnivalót keresünk magunknak, és szívesen elmélyednénk az árverések világában, válasszuk Martos Gábor A műkereskedelem legjei című kötetét. A szerző saját blogot vezet a Papageno.hu-n, és nemcsak informatívan, hanem rendkívül olvasmányos stílusban elemez műtárgypiaci eseményeket.

A budapesti terjesztési pontok mellett a Papageno magazint keresse a Libri országos bolthálózatában és a Pagony gyerekkönyvesbolt-hálózat 12 boltjában.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo