Koncerteztek strandon és metrómegállóban, ültettek méhlegelőt és adtak ki saját újságot. A Budapest A Cappella Fesztivál egyik legjobban várt fellépőivel, a Budapest Voices tagjaival, Warnusz Zsuzsával és Paál Balázzsal beszélgettünk.
– Úgy tűnik, vonzódtok a szokatlan helyszínekhez. Hogyan fogadja a közönség a rajtaütésszerű a cappellát?
Warnusz Zsuzsa: Az első lemezünk megjelenésekor a reggeli koncertünket valóban rajtaütésszerűen, a Szent Gellért téri metrómegállóban tartottuk, de léptünk fel emeletes turistabuszon és a Palatinus strandon is.
Paál Balázs: Jól lehet követni a közönségen a különböző stádiumokat: először megdöbbennek, aztán mindig feloldódnak. A strandon a vízben pancsoló közönség persze már eleve oldott hangulatban volt.
– Énekhangra írtok át olyan számokat, mint az ‘Autó egy Szerpentinen’ (Quimby) vagy a ‘De Szeretnék’ (Kispál), de nem vagytok színtiszta a cappella együttes.
W.ZS.: Pusztai Csaba a dobosunk, aki a karmester szerepét is betölti. Ettől áll meg az egész a lábán anélkül, hogy vezényezne valaki. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne lenne szükség karvazetőkre, de egészen más látványt és élményt nyújt egy olyan kórus, ami előtt áll egy dirigens, mint a Budapest Voices, ahol az egész önmagától összeáll. Először hat szólamban gondolkodtunk, aztán megcsináltam az első hangszerelést, ami egyszerűen kívánta a további szólamokat. Még egyet és még egyet, végül tizenkettőnél állt meg.
– A repertoárotokban hangsúlyos a rockzene, amiről elsőre az embereknek nem az énekhang jut eszébe – ezért van szükség a dobra?
W.ZS.: Csabi felszerelése úgy néz ki, mint egy NASA űrállomás. Hybrid cucc, amin latin-amerikaitól jazzt vagy akár swinges lüktetésű darabokat is játszik, ezen felül egy cajon-on ül. Ezt egy szájdobos nem tudja megcsinálni.
– Egyáltalán, miért hallgatnak az emberek Tankcsapdát a cappella verzióban? Mi okozza az a cappella népszerűségét?
W.ZS.: Az énekhang eleve érdekes, mert a legkülönlegesebb hangszer a világon. Ha egy zenekart nézel, akkor is általában az énekesre fókuszálsz. Egy olyan rezgés, egy olyan előadás, ami egy hangszerrel össze sem hasonlítható. Ráadásul, ha ebből több is van, esetünkben tizenkettő, akkor ez még erősebb.
P.B.: Az emberek közelebb kerülnek a produkcióhoz.
W.ZS.: A világon minden ember énekelt már valaha, gyermekkorban még teljesen természetes volt az éneklés. Így aztán egy énekes produkciót nézve olyan érzése lehet az embernek, hogy ezt én is meg tudnám csinálni.
– Eszerint ezt bárki meg tudja csinálni?
P.B.: Énekelni minden ember képes, de a többszólamú éneklés igényli a profizmust, ebben jóval több próba, munka van, mint azt gondolnánk. Nekem sok a komolyzenei tapasztalatom, és ennyiben a Budapest Voices sem tér el a komolyzenétől: ahol megjelenik a többszólamúság, ott rengeteg munka van.
W.Zs.: Nálunk nincsenek szólamvezetők, mindenki egy személyben felel a saját szólamáért, mert sokszor 12 szólamú a hangszerelés. Hetente minimum egyszer, nagykoncertek előtt akár heti kétszer is próbálunk. Kézi mikrofonokkal, fülmonitorral próbálunk, a koncertek körülményeit imitálva, akár 4-5 órán át.
– Mi történik egy együttessel öt év alatt?
W.Zs.: Felsorolni is nehéz volna, hogy mi minden történt velünk. Megjelent két nagylemezünk és egy kislemezünk, mindhárom kiadvány különleges. Az első lemezünk, az “Alternatívák” saját magazinunk mellékleteként, a második a “Finomra hangolva” egy saját szakácskönyvvel, az “Ízbűvölők”-kel jelent meg, a “Kislemez” pedig egy mini CD, ami egyedi, kézzel készített karácsonyfa díszbe csomagolva jelent meg. Minden évben meglepjük a rajongóinkat valami különlegességgel. Léptünk már fel reggel metró aluljáróban, adtunk Tér Turnét egy emeletes busz tetejéről, énekeltünk strandon a vízben hullámzó közönségünknek, és még tudnám sorolni. Az évek során voltak tagcserék, de mára összecsiszolódtunk. Sokat tanultam arról, hogy hogyan működhet jól egy ilyen nagy létszámú zenekar, közösség.
P.B.: Ezért nem irigyellek. Az énekesek nagyon érzékeny, bonyolult lelkek, roppant sokszínűek, és ezt a masszát össze kell gyúrni valakinek.
W.Zs.: Tizenhárom tagú a zenekar, mindenki művészlélek, úgyhogy az érzékenység hatványozott. Akárcsak egy párkapcsolatban, itt is az őszinte kommunikáció a kulcsa, hogy jól működjön.
P.B.: Mostanára ez beállt. Először voltak a mézeshetek, ami egy vakrandiból alakult ki, hiszen nem ismertük egymást előtte. Eleinte mindenki a legjobb arcát mutatta, ez tartott pár hónapig. Mostanra már megismertük és elfogadtuk egymást. Tényleg olyan ez, mint egy házasság.
