A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozatának második alkalmával a színházi élet leghamarabb újrainduló szegmense volt a téma. Szó esett a nézők biztonságérzetéről, a jegyárak változásáról, valamint arról is, hogy a járványhelyzet alapjaiban változtathatja meg a szabadtéri színházak helyzetét.
A június 3-i beszélgetés résztvevői Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Pócza Zoltán, a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója, valamint Vasvári Csaba, a Szentendrei Teátrum igazgatója voltak, a beszélgetést pedig Seres Gerda újságíró, a kultura.hu munkatársa vezette.
Mindhárom intézményigazgató számára komoly problémát jelentett a leállás mellett az is, hogy bár nagyon várták, mégis váratlanul, gyors életbe lépési hatállyal, szó szerint egyik napról a másikra érkezett az újraindulási engedély. A lehetőség azonban nem jelenti azt, hogy a kihirdetéshez hasonló gyorsasággal tud elindulni az évad, hiszen a programszervezés, a programhirdetés, a jegyárusítás, azokat a műszaki, technikai építési munkálatok időt igényelnek; nem véletlen, hogy Szabadtéri Színházak Szövetsége előzetes nyilatkozatában a rendelet kihirdetése és a hatályba lépés közé egy hónapos felkészülési időt kért. Hiszen amellett, hogy a produkciókat le kell kötni, a szerzői jogokat meg kell szerezni, az alkotókkal meg kell kötni a megállapodásokat, és szükség van a premierek esetében a többhetes próbaidőszakra is, minden szabadtéri színház egyedi lehetőségekkel bír.
„Ahány ház, annyi szokás” – fogalmazott Vasvári Csaba, elemezve azt, hogy míg a kőszínházak infrastrukturálisan sokkal homogénebbek, sajátos működéssel és játszóhelyekkel rendelkeznek. Van, ahol minden évben a színpad- és nézőtérépítéssel kell indítani az évadot, máshol pedig egész évben ott áll a színpad és a nézőtér.
A szabadtéri színházak vezetőinek át kellett gondolni, milyen programot hirdetnek. A döntésekből úgy tűnik, idén a fókuszban a kisebb volumenű, nem ritkán kifejezetten kamaraprodukciókat láthatnak a nézők – aminek az oka a rentábilitás –, és módosul a szokásos évadhossz is. Szentendrén a nyári hetek után beköltöznek fedett térbe, Kőszegen pedig a Déryné Programra is számítva, utaztatható, továbbjátszható produkciókban gondolkodnak.
Az intézményvezetők mindannyian bíznak abban, hogy a veszélyhelyzet és a rendkívüli intézkedések megszűnte után növekedhet a lehetséges nézőszám – például úgy, hogy az egy háztartásban élők ülhetnek együtt –, de abban is egyetértettek, hogy a kultúrához, a színházhoz való hozzáférés most nem lehet fiskális kérdés. „Ilyen körülmények között bármennyi embernek érdemes játszani” – mondta Herczeg Tamás, Pócza Zoltán pedig azt emelte ki, hogy a fenntartói támogatásokat, a pályázati elszámolásokat ebben a szituációban az önkormányzat és az Emmi is rugalmasabban kezeli. A három színházat méreteinél fogva a jegyárbevétel-kiesés más-más módon érinti, a likviditás megőrzése azonban egyformán fontos, amiben szerepet játszanak a vissza nem váltott és a 2021-re már megváltott belépők.
Herczeg Tamás szerint ezeknek a színházaknak azért is van kiemelt szerepük, mert a zárt terekbe nehezebben fognak bemenni a nézők a járványveszély után, a szabadtériken azonban áteshetnek a tűzkeresztségen: „Lehet, hogy maszkban jönnek, lehet, hogy picit óvatosabban jönnek, és egymástól távol ülünk, de a küszöbön átlépés megtörténik, és ez szerintem nagyon jótékony hatással lesz a kőszínházak műsoraira is.” Pócza Zoltán hozzátette, úgy érzi, sokkal nagyobb a nézőkben a találkozási igény, mint a veszélyérzet, és a bizalmat a közönség beviszi magával a nyári színházakba. „Aki ebben a helyzetben el mer jönni, és örömmel jön el, az biztonságérzettel jön el, bízva abban, hogy nincs igazi kockázatnak kitéve.” A bizalmat és az igényt a Szegedi Szabadtéri közvélemény-kutatása is megerősítette, bár nem vitathatjuk el, hogy nálunk Amerikához vagy Olaszországhoz hasonló sokkot az ország nem élt át.
Az igazgatók növelik a higiéniát, maszkot osztanak annak, aki igényli, idén nem emelnek jegyárat, és töretlenül optimisták. Vasvári Csaba szerint ugyanakkor nem lehet ugyanolyan színházat csinálni és ugyanúgy, mint eddig. „Egy komoly paradigmaváltás küszöbén állhatunk” – mondta a Szentendrei Teátrum vezetője, Herczeg Tamás pedig egy komoly dilemmáját is megosztotta a beszélgetésben.
Míg a nyitás gondolatával foglalkoztak, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója visszanyúlt az eseménysorozat történetéhez, hagyományaihoz, örökségéhez, ami saját bevallása szerint egyfajta meghasonláshoz is vezetett benne.
„Legyünk őszinték: a Dóm téren azzal együtt, hogy Shakespeare, táncszínház és opera is van, de többségben mégiscsak a show business műfajokat, a ma operáját, a musicalt képviseljük. Elképesztő jegyárakat fizetnek meg a nézők a Szegedi Szabadtérin, ezért a miliőért, olykor többet, mint Budapesten. De ez az egész 31-ben Klebelsberg népszínházi gondolatával kezdődött, a Magyar Passióval indult. Elhitettük magunkkal, a nézőkkel, a várospolitikusokkal, hogy csak az a fontos, hogy mekkora a bevétel és hogy szárnyalunk.”
Az Erkel Színház és a Nemzeti Színház olcsó jegyárai kezdetben aggodalommal töltötték el, izgult azon, hogy ezek a döntések milyen hatással lesznek a piacra. A járványhelyzet azonban máshová helyezte a hangsúlyokat, és úgy véli, ebben a helyzetben az alapjaiban újra kell gondolni, hogy mit várjon el egy fenntartó: anyagi sikert vagy kulturális missziót, városidentitást vagy show businesst.
A Jó kérdés beszélgetéssorozat Korlátok közt különkiadásának további témái:
