ZeneHorizont címmel indít új, online sorozatot a Budapesti Filharmóniai Társaság, amelyben a zenében rejlő történetek kelnek életre filmes formátumban. Ezzel a rendhagyó kezdeményezéssel támogatja a BFT a kortárs zene szélesebb körű megértését, befogadását. Az első film Tiszai Péter Kötéltánc című darabjára készült. Tuza Norbert kreatív szakemberrel, az Ambient Pictures rendezőjével beszélgettünk a sorozatról, és arról, kit milyen kommunikációs eszközökkel lehet közelebb hozni a művészeti alkotásokhoz.
– Olvastam már rólad, hogy a kreatív-művészeti világ több különböző területén is aktívan dolgozol, több projektben részt veszel, tudsz köztük sorrendet állítani? Melyik áll hozzád a legközelebb?
– Én alapvetően próbálok a világon mindenhez úgy hozzáállni, hogy ne valamiféle eleve elrendeltetett sorrendet lássak a dolgokban, hanem kiegészítési, összekapcsolási lehetőséget akár különböző „dimenziókban” szabadon létező dolgok között is. Számomra ez jelenti a kreativitás, mint filozófiai egység lényegét, hogy valami cél érdekében keressük a legmegfelelőbb megoldást a rendelkezésre álló paraméterek szerint, a legjobb elérhető szakértői segítség bevonásával.
Az ősembertől az űrkutatásig ez viszi előrébb lényegében a dolgokat. Legyen szó akár egy vizuális karakter tervezéséről, vagy egy átlagos kis házi barkácsolási feladatról, én ebben a megközelítésben hiszek. Éppen ezért a nap végén próbálok úgy mérlegelni, hogy számomra minden projekt, amiben részt veszek, sok szempontból segíti / segítheti egymást. Egy biztos, a tapasztalataikból tanulok és tanulunk. Egy-egy filmforgatás kapcsán megtanult készség, átélt élmény sokszor például segít, amikor konferencia beszélgetést vezetek a Média Hungaryken vagy a Puskás Peti barátom által életre hívott Füri Zenetér foglalkozásain zenélek / munkálkodom, és vica versa az ott hallottak, átéltek éppúgy segítenek ihletet meríteni egy filmjelenet megírásához mint egy C-dúr helyes lepengetéséhez. De az egyik legfőbb összekapcsoló elem számomra mindenképp a Szín Róbert operatőr és vágó társammal közös csapatunk az Ambient Pictures.
– A film, a zene vagy a művészet „kommunikációjában” szerinted mi a legfontosabb elem, ha az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy minél több emberhez eljussanak az alkotások?
– Szerintem a világon bármiről is beszélünk, mindig minden feladat a cél egyértelmű definiálásával valósítható csak meg tökéletesen, de legalábbis egész jól, így a legfontosabb kommunikációs szempont mindig az, hogy kellő önismerettel és a szükséges kutatómunkával meg tudjuk mondani valójában milyen alkotással és mögöttük milyen gondolatisággal, kihez akarunk szólni.
Ha ezt reálisan meg tudjuk határozni, akkor ez már eleve rögtön irányba rakja a kreatív és kommunikációs stratégia alapköveit. Leegyszerűsítve, nem az az elsődleges kérdés, hogy a végső posztereken valami piros vagy kék legyen. Utóbbi másként fontos. Én hiszek benne, és gyakran azt is tapasztalom, hogy rengeteg jó kis kezdeményezés, kreatív ötlet azért tud megvalósulni, mert a résztvevők reálisan tisztában vannak azzal a kommunikációjukban, hogy pontosan kit is akarnak megszólítani, és ennek megfelelően az ehhez legjobban passzoló „beköszönési módot” használják, és alakítják a közben zajló világhoz.
– A Budapesti Filharmóniai Társasággal számos filmes anyagot és zenei műsortartalmat készítettél már korábban is, legyen szó akár a Kamerazene sorozatról, a Csáth Géza zenei oldaláról szóló dokumentumfilmről vagy a Zenélő Budapest 2020-ról, most pedig a frissen indult ZeneHorizont sorozatban is részt veszel, rendezőként. A kezdeményezés célja, hogy a kortárs zenét fogyaszthatóbbá tegyétek azáltal, hogy vizualitást, filmet rendeltek a zene mellé. Hogyan erősítheti egymást a kép és a hang? Mik a legfontosabb szempontok?
– Ezeket a filmeket eleve ezekre a kortárs zenei művekre írjuk. Lehetőségünk van már a művek zenei elkészülésének folyamatában megismerni a darabokat, ennek megfelelően a nulladik időpillanattól kezdve úgy tudunk elkezdeni gondolkodni arról, hogy mi jelenjen meg a vásznon, mi legyen a sztori, hogy eleve benne van a zene technikai hozzáigazítási lehetősége a majdani vizualitás ötletekhez.
A ZeneHorizont filmek így teljes művészi szabadságot adnak mind a zeneszerzőknek, mind nekünk, képalkotóknak arra, hogy a vizualitás és a zene tényleg a legtermészetesebben tudjanak egymásba kapaszkodni és egy pár perc erejéig berántani a nézőt egy-egy mini fantázia világba. Tóth László elnökük vezetésével a Filharmóniai Társaság abszolút összefüggő kreatív folyamatokként tekint e zenék, filmek elkészítésére és a célok is pontosan definiálva vannak, így tényleg szabadon engedhettük a fantáziánkat olyan társművészeteket és művészeteket is bevonva mint Törőcsik Franciska színművész, Carlos Droguett Miguel cirkuszművész, vagy Tóth Gabriella artista, illetve a Fővárosi Nagycirkusz.
– Mint magánember, hallgatsz klasszikus és kortárs zenét?
– Igen, kifejezetten szeretem. Én elsősorban blues rajongó vagyok, és zenészként is, ha gitározom vagy zongorázom határozottan tetten érhetőek nálam ezek a hatások. A klasszikus zenében is leginkább a „hagyományos” dallamok izgalmas újraértelmezési, hozzáadási lehetőségeit, kísérleteit szeretem.
– Az első kisfilm Tiszai Péter Kötéltánc című művére készült. A darab a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ zeneszerzői pályázatára készült és cirkuszi művészek a szereplők is. Mondanál valamit a koncepcióról?
– A film a cirkuszművészet belső, személyes világába ad egy pillanatnyi betekintést egy kötéltáncos lány és egy pantomimművész szerelmi történetén keresztül. Tiszai Péter a Kötéltánc címet adta a művének, így rögtön egyértelmű volt, hogy valódi kötéltáncról forgassunk, magasban, valódi cirkuszművészekkel, eredeti helyszínen és ehhez írjunk történetet. A cirkusz nagyon szívesen fogadta az ötletet és rengeteget segítettek nekünk. Óriási élmény szabadon játszani egy üres cirkuszi térrel.
– Állandóan új utak, inspirációk találnak meg. Hogyan döntöd el, hogy érdekes-e számodra egy adott felkérés vagy projekt?
– Próbálok egyszerű szabályok szerint gondolkodni erről. Ha látom valamiben az értékteremtés lehetőségét, és azt, hogy hozzáadhatunk valamit a világhoz, akkor szívesen nekifutok, a több pedig jön magától. Ezzel ellentétben, ha nem látok perspektívát, akkor függetlenül attól, hogy egyébként mit lehetne vele nyerni, nem állok neki, inkább ajánlok rá valami más megoldást. Szerintem egyszerűen meg kell találni a legjobb kapcsolódási, egymást segítő pontokat a világunk dolgai között.
