Az Operett Online műsorán május 14-én, 15-én és 16-án négy alkalommal látható a Korhatár nélkül, a Budapesti Operettszínház Balettegyüttesének új előadása, amelyben kortárs és klasszikus műveket láthat a közönség. A műsorban olyan jól ismert és közkedvelt balettek részleteit mutatják be, mint A hattyúk tava, Seregi László legendás Spartacusa vagy Makrancos Katája, de Zachár Lóránd és Bajári Levente kifejezetten a társulat számára készült koreográfiáit is megismerhetik a nézők. A balettegyüttes tagjával, Gallai Zsolttal beszélgettünk a különleges, két felvonásos estről és arról, mennyire várja a közönséggel való találkozást.
– Klasszikus balettel kezdted a pályát, a Magyar Nemzeti Balett és a Pécsi Balett tagja is voltál, mielőtt az Operettszínházba szerződtél, ahol viszont sokféle stílusban megmutathatod magad. A különböző műfajok hogyan hatnak egymásra?
– A klasszikus technikák ismerete nagy előnyt jelentett számomra az Operettszínházban, ezzel az alappal sokkal könnyebben vette a testem az új stílusokat, az izomzatom könnyebben reagált ezekre. Mivel sokféle lépésanyaggal találkoztam a klasszikus és a kortárs balettben, az itteni mozgásanyagot is gyorsabban sajátítottam el. Az Operettszínházban nem csupán az előadások, hanem a tánc szempontjából is széles és színes a repertoár a folklórtól egy kecses keringőig, a klasszikus balettől a szteppig számtalan stílusban kell megmutatni magunkat.
– Mi az, ami közel áll hozzád, és mi az, ami a legtávolabbi stílus?
– A latinos, spanyolos vonal, például a flamenco egy kicsit távol áll tőlem, és mivel klasszikus baletten nőttem föl, természetesen az áll hozzám a legközelebb. Az Operettszínház előadásaiban feszegethetem a technikai és művészi határaimat. Szerencsés alkat vagyok, mert gyorsan ráérzek a szerepekre, utána viszont szeretem nagyon aprólékosan kidolgozni a mozdulataimat.
– Mennyire határozza meg a napodat az, hogy aznap épp milyen előadásban táncolsz? Hat ez a hangulatodra?
– A reggelemet talán még nem határozza meg, de amíg beérek a színházba, átgondolom, mit hogyan kell csinálnom, és abban a pillanatban, ahogy belépek a művészbejárón, fejben már egész máshol, másféle koncentrációs állapotban járok.
– A Diótörő volt az első önálló előadása a balettegyüttesnek, azzal mutatkoztatok be. Milyen mérföldkövet jelentett ez a társulat számára?
– Hatalmasat, hiszen azt megelőzően 26 évig nem volt a színházban önálló táncelőadás, és épp ezért járt felelősséggel is járt. A Diótörő nem csupán komoly fizikai, technikai és mentális kihívást, de óriási motivációt is jelentett mindannyiunknak. Ez az este rólunk szólhatott, megmutathattuk, mi mindent tudunk. Bennünk, az idősebb korosztályhoz tartozó táncosokban pedig az is motoszkált a feladat professzionális teljesítése mellett, hogy a fiatalok lássák, milyen örömet ad a tánc.
– Egy ilyen tapasztalat birtokában hogyan fogadtátok a Korhatár nélkül est ötletét?
– Mindenki nagyon örült ennek az újabb lehetőségnek, különösen akkor, amikor körvonalazódott, milyen színes a program a klasszikus pas de deux-ktől a neoklasszikuson át a kortárs balettig. Feszegeti a határainkat a Korhatár nélkül, és ez abban a két hónapban is motivált bennünket, amikor maszkban álltunk a rúd előtt. Maximálisan beletettük magunkat mindegyik koreográfiába. Zachár Lóránd Mendelssohn Olasz szimfóniájára készített egy darabot. Izgalmas volt ráérezni az ő stílusára, keresgélni a groteszk humort, hiszen ő kifejezetten ránk koreografálta a darabot, mindenkinek van arra módja, hogy megmutassa magát. Bajári Levente szintén nekünk készítette a Kínai szvitet, A mosoly országa zenéjére, ez is egy új mozgásvilágot jelentett nekünk. Az, hogy egy este két ránk szabott, velünk együtt létrehozott művet mutathatunk be, igazán kivételes helyzet egy társulat életében. Emellett A hattyúk tava, illetve Seregi László Spartacusának és Makrancos Katájának a pas de deux-je egész másféle kihívás elé állít.
– Ez utóbbiak a balettirodalom klasszikusai. Mit jelentenek számodra?
– A Spartacus végigkísérte az életemet. Balettintézeti növendékként katona voltam, az Operaházba bekerülve, már felnőtt táncművészként léphettem fel Seregi-darabokban. Önmagukban, technikailag is nehezek a most látható pas de deux-k, ugyanakkor arra is figyelnünk kell, hogy sűrítetten, a darabokból kiragadva mutassuk meg, miről szólnak ezek a kettősök. Ez előadóilag nem egyszerű, de olyan emberek voltak belünk balettmesterként a teremben, akik hitelesen tudtak segíteni bennünket, hogy eljussunk a megfelelő érzelmi és technikai pontokra. Szakály György, Apáti Bence, Kozmér Alexandra jelentős tapasztalattal rendelkeznek, számtalanszor táncolták ezeket a szerepeket, és saját testből tudták, melyik mozdulat mit jelent. Emiatt egészen más szintre juthattunk el a munkában és a végeredményben is.
– Kezdő vagy haladó balettrajongóknak ajánlod a Korhatár nélkül estet?
– Azt gondolom, mindenki megtalálja benne a számára érdekeset és izgalmasat. A kezdőknek is tökéletes Zachár Lóránd rendkívül humoros, csupa energia darabja, és biztos vagyok benne, hogy Bajári Levente nagyon látványos koreográfiája is el fogja őket varázsolni, csakúgy, mint Seregi László érzelmekkel teli pas de deux-i. A hattyúk tava pedig azokat is megfogja, akik a technikailag magas színvonalat igénylő részletekre kíváncsiak.
– Jó néhány előadást rögzített az Operettszínház. Milyen volt úgy színpadra lépni ezeken a felvételeken, hogy a nézőtér üres volt?
– Ahhoz tudnám hasonlítani ezt az érzést, mint amikor bohóc kimegy a porondra, de nincs kit megnevettetni. Nem a taps vagy a nevetés, az azonnali visszajelzés, hanem a közönség energiája hiányzott. Az első felvételeknél nem volt könnyű, de lassan „átprogramoztuk” magunkat. Ebben sokat segített az, hogy tudtuk, a nézők várják ezeket az online előadásokat, hogy nagyon sokan néznek bennünket a világ minden tájáról, sőt a technikai lehetőségeknek köszönhetően jóval többen, mint amennyien a színházban ülhetnek. Emlékszem, a tavaly tavaszi karantén után, amikor több hét után először léptünk újra színpadra, és a nézőtéri hangok átszűrődtek a leeresztett függönyön, olyan izgalom lett rajtam úrrá, mint amikor 12 évesen életemben először táncoltam közönség előtt. Nagyon várom, hogy ezt ismét átélhessem!
