Szólistaként idén debütál a Budavári Palotakoncerten Pete Ádám, akit a Budapesti Operettszínházban is egyre több szólószerepben láthat a közönség. Július 23-án és 24-én az Oroszlános Udvarban is megörvendeztet majd minket néhány szívhez szóló melódiával. A fiatal énekművésszel többek között arról beszélgettünk, miért érzi közel a szívéhez az operett műfajt.
– Tavaly a kórus tagjaként már megízlelhetted a Palotakoncert hangulatát, de most szólistaként élheted át az élményt. Milyen érzésekkel készülsz a gálára?
– Az biztos, hogy szólistaként sokkal izgalmasabb, pezsdítőbb lesz megélni mindezt. Persze az énekkaros részben is megvan az izgalom, annak is megvan a varázsa, hogy hogyan működünk együtt a kollégákkal, de nagyon megtisztelő és örömteli lehetőség, hogy idén szólistaként is felléphetek az Oroszlános Udvarban, egy valóban lenyűgöző helyszínen.
– Milyen dalokat hallhatunk majd az előadásodban?
– Zsupán dalát is eléneklem majd Strauss Cigánybáró című operettjéből, illetve Zábrádi Annamáriával és Dolhai Attilával együtt a János vitézből is előadunk egy dalt, amiben most a Strázsamester szerepébe bújhatok.
– A János vitéz című darabban a Budapesti Operettszínház közönsége is láthatott már: hol Bagó, hol pedig a Strázsamester karakterét öltötted magadra.
– Zsupán dala sem lesz teljesen új számomra, sőt egyszer már a teljes szerepet is elkezdtem megtanulni. Strauss zenéje az operettek között igazán különleges, főleg a modern és sűrű hangszerelés miatt. Nagyon várom, milyen lesz a Budai Vár közepén egy ilyen nagy közönség előtt előadni ezeket a műveket. Nem sok szabadtéri fellépéshez volt eddig szerencsém, de az eddigi tapasztalataim alapján az általunk adott energiát ilyenkor is nagyon erősen érzékeli, sőt vissza is adja nekünk a közönség.
– A Zeneakadémián klasszikus énekesként végeztél. Hogy érzed magad az operett műfajban?
– Számomra ez új műfaj, két éve, az Operettszínházban ismerkedtem meg vele közelebbről, előtte legfeljebb a tévében és a rádióban hallgattuk otthon, Somogy megyében a szüleimmel. De otthonosan érzem magam benne. Bár még nem sok szólószereppel találkoztam, nagyon szeretem, hogy az operettekben a hangulatok rendkívül széles skáláját élhetjük át a színpadon és a nézőtéren egyaránt. Együtt nevetünk és örülünk, amikor egymásra találnak a szerelmesek, aztán együtt sírunk és szörnyülködünk, amikor történik valami bonyodalom, végül pedig mind együtt örülünk, amikor a szerelmesek az akadályokat legyőzve egymáséi lehetnek. Mint egy tündérmesében.
– Az Operettszínházban – a Palotakoncerthez hasonlóan – kezdetben az énekkar tagjaként hallhattunk, majd a János vitézben már szólószerepekben is bemutatkoztál a közönségnek. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál?
– Énekkarosként valóban sok mindenben részt vettem, többek között a Csárdáskirálynőben, a Luxemburg grófjában és a Marica grófnőben, de mellette részese voltam és vagyok a Szépség és a szörnyeteg, illetve a Hegedűs a háztetőn című musicaleknek is. Tanulságos és örömteli élmény, hogy különböző műfajokban tehetem próbára magam.
– A zene gyerekkorod óta része az életednek?
– Általános iskolában zongorázni tanultam, középiskolában tubán játszottam, sőt először a Zeneakadémiára is tubásként kerültem be. Majd újra felvételiztem, így kerültem át az énekes szakra.
– Mi a legelső színházzal kapcsolatos élmény, amit fel tudsz idézni?
– A legelső színházi élményem a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz köthető. Általános iskolás, ha jól emlékszem, még alsós lehettem, amikor megnéztük a Négyszögletű kerek erdő című előadást. Hatalmas élmény volt: egy csodával teli világban találtam magam, ahol nemcsak a színpadon lévő színészek nyűgöztek le, de a környezet, a díszletek és a színpad is, ami hol erre, hol arra forgott. El sem tudtam képzelni, mindez hogy történik, vajon hány ember kell a működtetetéséhez. Olyan volt, mint egy valódi csoda.
Szilágyiné Tukács Orsolya készítette.
