Hogy mi tart életben egy előadást tíz éven keresztül? Leginkább az, hogy a Dosztojevszkij műből született karamazov című előadás nem pusztán átirata a regénynek, a játszó színészek – Adorjáni Bálint, Jankovics Péter, Lazók Mátyás és Orosz Ákos –, akikkel közös munkában formálódott az előadás, saját életükön keresztül értelmezik a művet. A tizedik évfordulót a Mu Színház és a Füge közös produkciójával ünneplik. Apákról és fiúkról, meg a karamazovságról is beszélgettünk Laboda Kornél rendezővel.
– A Dosztojevszkij regény egyes kérdésfelvetéseit sűríti az előadás egymáshoz kapcsolódó képekbe. Adaptálás, átirat, a mű leporolása?
– Hatalmas, sokszínű anyag a kiindulópontként használt Dosztojevszkij regény. Döntenünk kellett, mi az, ami ebből a leginkább érdekel bennünket. Rendhagyó módon nem az én ötletem volt, Adorjáni Bálint, Lazók Mátyás, Orosz Ákos – Jankovics Péter később került bele – akarták megcsinálni. Itt kerültem rendezőként képbe, Faragó Zsuzsa dramaturggal kezdtünk rajta dolgozni, de a fiúkkal együtt haladva, a próbákkal gyakorlatilag párhuzamosan, folyamatosan alakult az adaptáció. A legfontosabb rendezői koncepció az volt, hogy egy nagyon mai, személyes előadás legyen, amire a színészek a saját életükből tudnak rezonálni. Újraolvasva Dosztojevszkij regényét, meglepett – komorabb figura élt a fejemben – hogy milyen kötetlen nyelven, mennyire lazán mesél. Hogy ezt visszaadjuk, nagyon sok részt újrafordítottunk.
– A színészek közül hárman osztálytársak voltak a Színművészetin, közös a nyelv, a gondolkodás, számtalan közös történetük lehet, ami az előadásban is megjelenik. Ez mennyiben tett hozzá az előadás személyességéhez?
– Egy szétesett család furcsa testvériségéről szól a regény, ahol a testvérek nem igazán ismerik egymást, de mégis van egy olyan atyai örökségük, amit Karamazov-vérként emlegetnek. Ez nagyon erősen rímelt a fiúk akkori életére, a Színművészetin eltöltött évekre, ahol nagyon erős apafigurákkal a fejük fölött folyamatosan együtt voltak, dolgoztak. Ez az ő örökségük volt.
– Talán a fő szála az előadásnak ez az apa-fiú kapcsolat, hogy mit kezdenek az apai örökséggel.
– Nekik akkor nagyon fontos volt, hogy mit adott és mit vett el ez az apa. Harag is volt bennük, meg lázadás, mert úgy érezték, a fiatalságuk egy részét vették el. Ezek kerültek be a karamazov előadásba.
– E tekintetben sokat számíthat a bemutató óta eltelt tíz év, az, hogy hogyan változtak ők.
– Nagyon szabad, laza keretű az előadás, ami a munkafolyamatból is adódott, hogy párhuzamosan írtuk, s próbáltuk az előadást. Az érdekelt minket, hogy egy olyan felszabadultan játszható dolgot hozzunk létre, ami megengedi az improvizációt, amibe mindig lehet új dolgokat beletenni. És ebben a szabadságban ők lubickolnak. Talán ezért sem fáradt még el a dolog.
– Az előadás hangsúlya a fiúk karakterének, az egymáshoz való viszonyuk bemutatásán van. Hogy hogyan változik a viszonyuk a bűnhöz? A hithez, a felelősséghez való viszonyuk?
– Ez mind benne van, meg az akkor nagyon fontos fiatalsághoz való viszonyuk is. Meg a bűn kapcsán az, hogy hogyan bukik el egy ember, hogyan csúszik bele olyanba, amit nem szeretne. Ezt a jelenséget egyébként karamazovkodásnak hívjuk azóta. A bűn kérdéskörében szerencsére Dosztojevszkij sem ad egyszerű moralista válaszokat, és a mi előadásunk sem primer módon moralizál.
– A többszereplős drámából négy színész viszi az összes szerepet. Ez mennyire sűríti az előadást, mennyiben ad egy erős férfi nézőpontot a női szerepek tekintetében is?
– Nagyon erősen férfi előadás, erős az ő négy féle maszkulinitásuk. Megjelennek ugyan a női figurák az előadásban, de ők is férfi nézőpontból ábrázolva. A bemutató idején ez alapvetően fontos mozgatórugó volt, hogy a korunkból is adódó személyes problémát jelenítsük meg: a pálya elején levő húszonéves srácok, vagy már a férfi szerepet játszók. Valahol a határvonalán a srác- és a férfikornak.
– Az előadást dalok kísérik végig. Értelmezik a történetet, a hiányzó részeket pótolják, könnyítenek?
– Hol így, hol úgy. Néhány dal már megvolt, Orosz Ákos dalai, de úgy éreztük, passzolnak egy-egy helyzethez, beérkeztek az előadáshoz. Néhány, mint például a nyitó dal, ami egy témamegjelölés, az előadáshoz született. Van, ami egy-egy helyzet lelkiállapotát nagyítja ki. S van, ami a tipikusan orosz, „szadizónak” nevezett, a gyerekek szenvedéséről, haláláról szóló groteszk, morbid humorú néhány soros versek megzenésítése. Ez például egyszerre kikönnyítés és elborzasztás.
– Az előadás a nézők aktivitására épít. A nyitó dal, a narráció rögtön belehelyezi őket egy nagyon élő, mai történetbe.
– A regény humoros előszavát használtuk, ahol Dosztojevszkij szabadkozik a mű megírása miatt. Önironikus, önleleplező, rögtön megszólítja a nézőt. Az előadás nyelvének fontos része a nézőkkel való folyamatos kommunikáció is, ami sokat tesz hozzá ahhoz, hogy az előadás tíz éven keresztül életben tudott maradni.