A Magyar Örökség-díjat kapott Szent István Filharmonikusok 2022 szeptemberében már 11. éve mutatja be a Felfedezőúton című ifjúsági előadás-sorozatát budapesti diákoknak.
A Szent István Filharmonikusok együttesét Záborszky József alapította 1954-ben az akkori I. István Gimnázium diákjaiból, amely 2006-ban hivatásos zenekarrá vált. Záborszky Kálmán Liszt-díjas karnagy, Érdemes és Kiváló Művész viszi tovább édesapja egykori örökségét, aki jelenleg ügyvezetője és vezető karmestere is az együttesnek. A Zenekar értékteremtő és ifjúságnevelő munkájának elismeréseként 2000-ben Magyar Örökség-díjat kapott, 2011 és 2017 között pedig a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet birtokolta. A társulat meghatározó szerepet tölt be a magyar komolyzenei életben gyermek- és ifjúsági programjainak, hangversenyeinek példaszerű megvalósításával.
A fiatalok kulturális nevelésének zászlóshajója a 2011-ben indított Felfedezőúton ifjúsági előadás-sorozat, mely egyedülálló módon lehetővé teszi, hogy minden évben az 5-től 10 éves, illetve a 10-től 18 éves zuglói fiatalok térítésmentesen vegyenek részt komolyzenei hangversenyeken, iskolai szervezett formában, életkori sajátosságaiknak megfelelően.
![Felfedezőúton (2017)](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2022/09/Záborszky_Felfedezouton_Foto_Nemeth_Szabolcs.jpg)
Az összművészeti műsort Dr. Solymosi Tari Emőke zenetörténész és Záborszky Kálmán állítják össze. Az eddig megrendezett 300 előadást több mint 100 000 fiatal látta. A diákok évről évre egymásra épülő zenei élményekkel lesznek gazdagabbak a nagycsoportos óvodás kortól a gimnázium befejezéséig.
A Szent István Filharmonikusok korábban Zugló Önkormányzatának fenntartásában működött, így elsősorban Zugló kerületének fiataljai vettek részt a programokon.
![Felfedezőúton (2017)](https://papageno.hu/wp-content/uploads/2022/09/Sztif_Felfedezouton_Foto_Nemeth_Szabolcs_2017_1967.jpg)
2020 decemberében a Kulturális Kormányzat megmentette a Zenekart, ezzel a Filharmónia Magyarország fenntartásába került az együttes. Méltányolva a közel 70 éves építkezést, Fekete Péter Kultúráért Felelős államtitkár és Vashegyi György, a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke elkötelezett támogatóként ismerték el a törekvést, hiszen a fiatal generációk kulturális nevelése nemzeti értéket képvisel.
A Kulturális Kormányzat forrást is biztosított további ifjúsági hangversenyek megvalósításához. Ennek köszönhetően a Szent István Filharmonikusok 2022. tavaszától Zugló határát átlépve további két kerületben mutatja be térítésmentesen Felfedezőúton sorozatát.
Az Észak-Pesti Tankerületi Központ segítségével a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színházban, valamint a XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskolában a „Hal-dal, avagy víz a zenében” című előadásra érkeztek az alsó tagozatos diákok, ősszel pedig a felső tagozatos tanulók és gimnazisták vesznek részt mindhárom kerületből a hangversenysorozaton.
A Szent István Filharmonikusok muzsikusai szeretettel, nagy lelkesedéssel várják az új kerületek diákjait az előadásokon.