„Ugyanolyan érvényes tud lenni, ugyanúgy tud szólni a nézőkhöz, tud feltüzelni minket játszókat, mint tíz évvel ezelőtt” – vallja. Dosztojevszkij művének rendkívül izgalmas adaptációját Faragó Zsuzsa, Laboda Kornél és az előadásban játszó színészek hozták létre. A MU Színház és a FÜGE karamazov című előadásáról beszélgettünk Adorjáni Bálinttal.
– Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában végeztél. Az ő szellemiségük, az öt év tanításuk is benne van a nagyon személyes karamazov-előadásotok létrejöttében?
– Folyamatosan a szakértő figyelmük kíséretében dolgoztunk. Az, hogy ilyen előadás születhetett, köszönhető annak is, hogy nagy hangsúlyt fektettek a szerepelemzésre, a dramaturgiai képzésre, hogy képesek legyünk szabadon hozzányúlni szerepekhez és művekhez. Ez a színházi szemlélet máig hat mindannyiunkra.
– A karamazovban, ahol a daloknak is fontos a szerepük, ez a szabadság minden tekintetben ott van. Mertetek „fontos” jeleneteket kihagyni.
– Tényleg megvolt az a bátorságunk, hogy teljesen szubjektív adaptációt készítsünk. Elhatároztuk, hogy csak azokkal a dolgokkal foglalkozunk, amik bennünk is folyamatosan dolgoznak. A bűn, a lelkiismeretfurdalás, a testvéri szeretet, a hit ugyanolyan erősen foglalkoztatnak minket, ahogy tíz évvel ezelőtt is. Ez a mi olvasatunk a Karamazov testvérekről. A zenék nagyon fontosak, olyan gondolatokat közvetítenek, amelyek benne vannak a regényben, de jelenet-szinten nem szerepelnek. A legtöbb helyen oldanak, de képesek tovább fokozni a feszültséget.
– Szinte a ti bemutatótokkal egyidőben született meg Valló Péter darabja a Radnótiban, amiben szintén Dimitrijt játszottad. Egymásra tükröződött a két előadás?
– Nagyon érdekes volt együtt játszani a kettőt. Bár voltak összecsengések, de lényegében különböző jeleneteket tartalmazott a két adaptáció, kiegészítették egymást. Számomra így, együtt lett teljes a Dimitrij szerep.
– Dimitrij Karamazov szélsőséges figura. Mi a helye, a szerepe a Karamazov családban?
– Az benne az izgalmas, hogy szélsőséges állapotokba lehet eljutni általa. De ahogy Dosztojevszkijnél, nálunk sem fekete-fehérek a karakterek, mindenki hordoz magában a másik testvér jellemvonásaiból. Az apjuk megölésére mindegyik fivérnek ugyanúgy lehet indítéka. Nálunk a karakterek bátran és erősen hatnak egymásra. Ezért lehetséges az is, hogy Dmitrij utolsó monológja – mely a regény szerinti álma – az Ivánra jellemző filozofikussággal szólal meg. A nagy egészet próbáltuk megfogni, lefedni így, négyen együtt (további szereplők: Orosz Ákos, Lazók Mátyás, Jankovics Péter – a szerk.). Dosztojevszkij műve, bár közhelyesen hangzik, örökérvényű. Ugyanolyan érvényes tud lenni, ugyanúgy tud szólni a nézőkhöz, tud feltüzelni minket játszókat, mint tíz évvel ezelőtt. Érdekes látni azt ennyi év távlatából, hogy ki mennyit ment előre, hogyan tudtunk színészileg fejlődni ez alatt az idő alatt. Kétségtelen, bizonyos mondatokat, gondolatokat ma talán pontosabban tudunk megfogalmazni.
– A hit központi kérdése a műnek. Ad megváltást, felmentést a testvéreknek a ti előadásotokban?
– Hogy a klerikális értelembe vett hit vagy az önként vállalt szenvedés adhat-e nekik megváltást, nem tudom eldönteni. Dosztojevszkij is nagyon ravaszan nyúl a hit kérdéséhez. Gondoljunk csak Zoszima sztarec – az ortodoxia számára túlontúl liberális és ellentmondásos figurájára – vagy a történések kapcsán felvetődő morális kérdésekre. A hit Dosztojevszkij minden figurájánál nagyon erős felhajtóerő, ugyanakkor végtelenül törékeny. Mindegyikük eljut oda, hogy ezt kénytelen legyen megkérdőjelezni. Életünk során mi is folyamatosan megkérdőjelezünk, folyamatosan építjük saját hitünket.
– Tíz év távlatából izgalmas lehet, hogy kivel mi történt, hogy mit jelent ma az előadás nektek. Magán hordozza az elmúlt évtizedet? Súlyosabb lett?
– A karamazov, bár ritkán játsszuk, nagyon fontos tíz év az életünkből. Így visszatekintve nagyon hosszú idő. Szól a barátságunkról, a szakmai kapcsolatunkról, az egymás iránti szeretetünkről, az egymásba és az előadásba vetett hitünkről. Arról, hogy minden egyes alkalommal, amikor összeülünk és összemondjuk a szöveget, megtörténnek olyan nagyon mély és őszinte, személyes vallomások, amelyek talán más helyzetben nem történnének meg.
Nagyon erős kötelék. Fontos, hogy mind a négyen folyamatosan jelen vagyunk a színen, így az energiák, a koncentráció összeadódik és meghatványozódik. Az a közös megegyezés, hogy bármi megtörténhet adott este. Csodálatos dolog nézni a barátaimat, hogy jók, hogy nagyon érzékenyen oldanak meg helyzeteket a színpadon. Leszámítva az előadás sarokpontjait, folyamatosan mozognak benne a hangsúlyok, más helyre tevődnek. A mindennapok problémái, a politika, a válság, a háború beszűrődnek, de nem törekszünk arra, hogy ezeknek mindenképp konkrét aktualitást adjunk. Egy bizonyos dimenzióban ezek saját maguktól működnek. Rendkívül jó lelke és energiája van az előadásnak, ez a motorja, és talán ezért is tud ennyi ideje menni.
