A videojáték-zene, „magyarul” Game-zene a zeneirodalom leginkább alábecsült műfaja. Talán azért, mert sokunk fülébe beleégett a kezdeti videojátékok kissé idétlen, monoton csipogása, melyet a hangeffektusok meglehetősen természetellenes, sokszor idegtépő, de rendkívül széles skálája kísért. A BDZ-vel közös sorozatunkban a videójáték-zene meghökkentő történetének járunk utána. Íme az első rész.
Kezdetben a filmzenét is alacsonyabb rendű zenei műfajnak tartották, azonban olyan zeneszerzők, mint Erich Wolfgang Korngold, Max Steiner vagy John Williams bebizonyították, hogy a filmzene a koncerttermekben is megállja a helyét.
A videojáték zenéknek is megvan a maga Steinere, Korngoldja és John Williamse, akik eljuttatták a játékok zenéit a koncerttermekig. Bár Japánban évtizedek óta rendkívül népszerű koncerttéma, s Magyarország koncerttermeibe eddig nem tette be a lábát ez a zenei világ, bizony a lipcsei Gewandhausban már 2003-ban, a Came Convention című koncerten felcsendültek videójáték zenék. De vajon ez a műfaj hogy jutott el a chiptune-tól a szimfonikus hangzásig? Ezt próbáljuk kibogozni sorozatunkban.
Miért kell a videójátékhoz zene?
Bevallom, hogy amíg el nem kezdtem anyagot gyűjteni ehhez a cikkhez, még nem játszottam videojátékot, és a hangzásvilágát illetően is csak a csippanás volt a fejemben. Ahogy azonban, e cikk érdekében, egyre inkább elmerültem a videójátékok világában, világossá vált számomra, hogy ez a műfaj fantasztikus fejlődésen ment keresztül. Olyannyira, hogy idén először már Grammy-díjat is adnak videojáték zene kategóriában. De tovább megyek: a világ vezető egyetemein game studies szakon is lehet diplomát szerezni, és a számítógépes játékok zenéivel kapcsolatos ismereteket összefoglaló új tudományág is született, mégpedig a ludomuzikológia (a latin ludere: játszani igéből).
Érteni vélem, miért is kell zene a videójátékhoz. Azért, amiért egész életünk minden történéséhez zenét hallgatunk. Zenével ünnepeljük a születést, az esküvőt, a szomorúságot és a vidámságot, és zene szól a temetésen is. Az életünk minden mozzanatához van megfelelő zenénk, amit szívesen hallgatunk. Nos, a videojátékban sincsen ez másként. A zene ugyanazt a célt szolgálja, mint egy filmben. Hozzájárul a játékban előtörő érzelmek jobb átéléséhez, képes feszültséget kelteni, segíti az azonosulást bizonyos helyzetekkel, szereplőkkel, fel tud készíteni a közelgő veszélyre, megteremti a helyszín és az idő, az adott történeti korszak atmoszféráját, és nem utolsó sorban növeli a játékos motivációját a játék befejezésére. Mindezzel együtt pedig jelentősen gazdagítja a játékélményt.
A filmzenének mintegy tíz évre volt szüksége, hogy a teljes némaságból a mozizongoristán keresztül eljusson az első eredeti, kifejezetten a filmhez írt zenéhez, a videojátékhoz írt zene pedig ennél is hosszabb utat járt be. Ennek oka elsősorban a technika. Kezdetben a zeneszerző magán a videójáték „helyszínén”, a computeren írta a zenét, és a zenei hangképre a tárhely- és műveleti kapacitás szűkössége miatt leginkább az egy-két szólamú, mono hangzás lehetett csak jellemző.
A kezdetek: intergalaktikus űrháború
A korai játékokat játékgépeken lehetett játszani, melyek közül egy gép általában egyfajta játék lejátszására volt alkalmas. Ráadásul pénzbedobással működött, jelentős vagyonokat lehetett eljátszani. Sokkal lukratívabb megoldásnak számított a játékkonzol, amit az 1970-es évektől saját használatra vehetett meg a játékos, és hozzá megvásárolhatott tetszőleges számú játékot, melyeket kazettán, később CD-n játszhatott le a konzolon keresztül. Ma már a játékokat egy felhőből lehet letölteni és online játszani.
Az első videojáték egy ún. „Katódsugárcsöves szórakoztató eszköz” volt, ami egy rakéta röptét szimulálta, amit a képernyőn megjelenő célokba kellett navigálni. Ezt követték olyan emblematikus játékok, mint a Tennis for Two (1958) vagy a Spacewar (1961, melynek rajongói 1972-ben megrendezték az első Intergalaktikus Űrháború Olimpiát, ami így az első hivatalos e-sport rendezvényként vált ismertté.).
Míg ezen játékok legfőbb célja a szórakoztatás volt, addig jópár játék született, melyeken az emberek tesztelhették alkalmasságukat, tudásukat. Ilyen pl. az 1958-as The Management Game, melyben a játékos kipróbálhatta, hogy alkalmas-e egy vállalat irányítására, az 1968-as Hammurabi játékban pedig egy ókori király bőrébe bújva próbálhattuk ki egy birodalom kormányzás nehézségeit háborús vagy járványos időszakban. Ezeknek a játékoknak azonban még nem volt hangja.
Áttörés: a Pong
Az első áttörést az 1972-ben megjelent Pong nevű játék jelentette, az első játék, amely hangot is adott. Ezt persze nem értelmezhetjük zeneként, de a létrejöttéhez kapcsolódó anekdota előre vetítette, hogy a videojáték hangjainak és zenéinek a technika fog csak határt szabni. Az Atari cég egyik alapítója azzal a kéréssel fordult a játék programozójához, hogy mi lenne, ha akkor, amikor a játékos pontot ér el (a Pong egy ping pong szimuláció), a teniszmeccseken hallható nézői tetszésnyilvánítás, pontvesztés esetén pedig moraj hallatszódna. A programozó azonnal jelezte, hogy örül, ha a processzor egyáltalán a játékot magát képes működtetni, így hangot továbbító sávot nehéz lesz kialakítania. Hogy a Pongnak mégis lett hangja, az végül is a programozó ötletességén múlt: műveleti kapacitás híján ugyan a közönség hangját nem tudta megoldani, de az áramkörökben keletkező feszültségcsúcsot képes volt kihangosítani, ami így megteremtette a pingponglabda pattogásának a hangját. Az első videojátékok hangja tehát hangeffektusokra korlátozódott.
A Space Invaders (1986) nevű japán fejlesztésű játékkal a videojátékok hangja új szintre lépett: a játék lényege, hogy a képernyő felső részében érkező alieneket a képernyő alján egy vonalban jobbra és balra mozogni képes avatárunkkal ki kell lőni. A játék négy hangot produkál, melynek a tempója a játék előrehaladtával gyorsulni képes, ezzel fokozva a feszültséget.
A szintén japán fejlesztésű Frogger (1981) nevű játék már igazi zenét kínált, mely ráadásul pályánként változott, a DigDug (1981) pedig már arra is képes volt, hogy a zene csak akkor szóljon, amikor a játékos mozgásban van. Ha tehát pihent, akkor csönd volt.
Sorozatunk március 27-én megjelenő következő részében egy új szakma, a videójáték-zeneszerzés születésével foglalkozunk.
- A Budafoki Dohnányi Zenekar május 13-i Gamer Symphony koncertjére ide kattintva lehet jegyet váltani.
- Az írás teljes egészében a Budafoki Dohnányi Zenekar időszaki magazinjának, a Hangolónak 2023. tavaszi számában jelent meg.
