A Pesti Vigadó idén tavasszal három változatos kiállítással várja az érdeklődőket, akik az őrségi fazekasmesterség hagyományaival, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasainak munkáival és Szemadám György festőművész különleges alkotásaival ismerkedhetnek meg.
A Pesti Vigadó hagyományaihoz híven, napjainkban is egész évben bővelkedik izgalmas tárlatokban, melyek öt kiállítóteremben várják az érdeklődőket. Február 24-től április 2-ig látható a Pesti Vigadó V. emeleti kiállítóterében a Tiszta forrásból című kiállítás, amely az Őrségi Fazekasság múltját, jelenét és jövőjét mutatja be. Magyarszombatfa Vas megyében, az Őrség történeti kistáj déli peremén, a magyar–szlovén határ mentén fekszik. A településen a XIV. század óta foglalkoznak fazekassággal. A földművelés, háztáji gazdálkodás mellett, a férfiak a téli időszakban fazekasárúkat készítettek, amelyeket Somogy megyében főleg gabonára cseréltek. Az őrségi fazekasedényeket elsősorban a funkciójukat tökéletesen betöltött szerepük miatt kedvelték. A tárlat eme ősi mesterség kulisszatitkaiba enged betekintést, az Őrségi Fazekasok Egyesületének köszönhetően.
70 művész, 70 program! Az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének nagyszabású, többnapos programsorozatának része a március 2-tól április 2-ig nyitva tartó kiállítás a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítóterében, amely az Essentia Artis címet kapta. Az MMA minden évben száz, ötven évnél fiatalabb művésznek és művészetelméleti szakembernek nyújt három éven keresztül havi ösztöndíjat azért, hogy a pályázatukban meghatározott művészeti vagy művészetelméleti célkitűzést megvalósítsák.
A művészeti ösztöndíjprogram főbb irányai, úgy, mint az építőművészet, a film- és fotóművészet, az irodalom, az ipar- és tervezőművészet, a képzőművészet, a népművészet, a színházművészet, a zeneművészet és a művészetelmélet, összefonódnak a kiállításon. A tárlathoz kapcsolódóan a szervezők vezetésekkel, a kiállítótérbe szervezett kísérőprogramokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal teszik érdekessé és befogadhatóvá a bemutatott alkotásokat.
Madarak, Afrika, vagy a nagyszülők békebeli és világháborús nehézségekkel teli élete. Ez mind-mind visszaköszön a 75 éves Szemadám György Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagjának tárlatán, amely március 3-a és április 30-a között várja a látogatókat a Pesti Vigadó Földszinti kiállítóterében. A Szemadám című kiállítás ugyan nem retrospektív, hiszen a munkák az elmúlt öt éven belül készültek, mégis annak a szellemiségnek és azoknak a gondolatoknak a vizuális megjelenítése, amelyek a művészt egy életen át foglalkoztatták. A kiállítás tizenhárom témába sorolható, melyek között szerepelnek festmények, giclée nyomatok, dobozmunkák, objektek és szobrok is.
A Pesti Vigadó tárlatai 1000 Ft-os jegyárral látogathatóak, amelyet online rendszeren keresztül, vagy a ház jegypénztárában személyesen vásárolhatnak meg az érdeklődők. A Pesti Vigadó kiállításai 2023. február 11-től szerdától vasárnapig, 10 és 17 óra között tekinthetőek meg.