A videojáték-zene, „magyarul” Game-zene a zeneirodalom leginkább alábecsült műfaja. Talán azért, mert sokunk fülébe beleégett a kezdeti videojátékok kissé idétlen, monoton csipogása, melyet a hangeffektusok meglehetősen természetellenes, sokszor idegtépő, de rendkívül széles skálája kísért. A BDZ-vel közös sorozatunkban a videójáték-zene meghökkentő történetének járunk utána. Íme a második rész.
Új szakma: videójáték-zeneszerző
Kezdetben a játékokhoz kapcsolódó zenét nem zeneszerzők szerezték, hanem minden, a gépből kicsikart hang a programozó kreativitását dicsérte. Mérföldkő volt a videojátékok történetében, hogy a Nintendo 1984-ben felvette munkatársai közé Koji Kondot, és így elsőként saját főállású zeneszerzőt foglalkoztatott. Koji Kondo azt a szerepet tölti be a videojáték zenében, mint a filmzenében Max Steiner vagy Erich Wolfgang Korngold. Amikor egyetemista volt, a Nintendo közzétett egy hirdetést, hogy az újonnan megalakuló hangosztályukra embereket keresnek.
Koji Kondo jelentkezett, és ezzel forradalmasította a játékipart. Nem csak a zeneelméletben és zeneszerzésben volt járatos, hanem magában a programozásban is. Felismerte, hogy a zene és a hangeffektusok nagyban tudják növelni a játékélményt, ha képesek alátámasztani a történéseket. Mindemellett a hangeffektusok és a zene ritmikájának precíz összehangolásával megteremtette a videojáték zene sztenderdjeit. Nemcsak a zenei leleményességével végzett úttörő munkát, hanem a hangchipek adta lehetőségeket is maximálisan ki tudta használni. Az ő nevéhez fűződik a Super Mario Brothers (1985) és a The Legend of Zelda (1986) ikonikus zenéje.
A kezdeti zenék még elég rövidek voltak, de az 1986-ban megjelent Tetris nevű játék már 26 percnyi zenét tartalmazott. Bár ezek a zenék még nem érték el a mai játékok zenéi által produkált hangzásélményt, valahogy mégis beleégtek a kollektív zenei emlékezetbe. Hallgassanak csak bele a Super Mario vagy a Tetris zenéjébe a youtube-on! Le fog esni az álluk a „Jé, hát én ezt ismerem!” élménytől.
Míg a DigDug vagy a Frogger esetében még nem beszélhetünk igazán szofisztikált zenei textúrákról, addig a Koji Kondo által elindított úttörő munka hatására már rafinált zenei anyagok születnek. Michiru Yamane Castlevania (1994) c. játékhoz írt zenéje a klasszikus zenét keveri rockzenei elemekkel, hogy megteremtse a vámpírvilág misztikus-félelmetes atmoszféráját. A zene hangzása már lényegesen sokrétűbb, mint a kezdeti chiptune.
A korai videojáték zenék között egy igazán jól sikerült mű Yasonuri Mitsuda Chrono Trigger c. játékhoz írt zenéje, melynek kifinomultságát mutatja, hogy máig az egyik legnépszerűbb videojáték zene, és az ilyen jellegű – hazánkban egyelőre ismeretlen – koncertek kedvelt műsorszáma is. Bár még szintetizátoron szólal meg, de a hangzása mégis annyira gazdag, hogy számos orchesztrációt ért már meg.
Felfigyel a Grammy! Gamer szimfóniák!
Amikor videojáték zenékről beszélünk, nem mehetünk el szó nélkül Nobuo Uematsu munkássága mellett, akinek zenéi olyan hatással bírnak videojáték körökben, mint a filmzenében John Williams. Elég megemlítenünk a Final Fantasy sorozathoz írt zenéjét, melynek összetettsége és változatossága méltó a szimfonikus megszólaláshoz, annak ellenére, hogy még szintetizátor hangot hallhattuk. A játék és zenéje a legnépszerűbbek és legismertebbek közé tartozik, olyannyira, hogy 2003-ban, a bizonyos első európai videojáték zene hangversenyt követően Final Symphony néven egy komplett projekt jött létre, mely a játék zenei anyagaiból fantasztikus hangszereléseket hozott létre, amik alkalmassá tették a zenét koncerttermi előadásokra. A játék különböző évadainak zenéjét egy szimfonikus költeményben, egy zongoraversenyben és egy szimfóniában összegezték méltó és értő feldolgozásban. Nobuo Uematsu zenéjét a hihetetlen érzelem- és dallamgazdagság, ügyes karakterizáló képesség jellemzi. Ő a videojáték zene igazi romantikus figurája.
Végül elérkezett az első nemzetközi díj is: 2011-ben Christopher Tin Civilisation IV c. játékhoz írt főcímdala, a Baba Yetu a videojáték zene történetében egyedüliként nyert Grammy-díjat. Mivel akkor ez a műfaj még nem rendelkezett önálló kategóriával, a „legjobb énekest kísérő hangszeres feldolgozás” (Best Instrumental Arrangement Accompanying Vocalist) kategóriában nyerhetett. Christopher Tint egyébként az idei, első videojáték zene kategóriában is jelölték a One World nevű játék zenéjéért. (február 6-án lesz a díjkiosztó, majd beleírjuk a győztest is!)
2013-ban Austin Wintory Journey c. játékhoz írt zenéjét is jelölték Grammy-díjra a „legjobb vizuális média számára írt zene” (Best Score Soundtrack for Visual Media) kaetgóriában, és bár nem nyert, de a sorozatos jelölések is bizonyítják, hogy évről-évre nő a videojátékokhoz írt zenék ázsiója a szakmán belül is.
A mai játékok zenéit már szimfonikus zenekarok játsszák fel, így igazi zenekari hangzást élvezhetünk játék közben. Ezek közül érdemes megemlíteni (a teljesség igénye nélkül) az Assasin’s Creed (Jesper Kyd, Lorne Balfe, Brian Tyler szerzeményei), a Call of Duty (Sarah Schachtner), a The Elder Scrolls (Jeremy Soule), a The Wicher (Paweł Błaszczak, Adam Skorupa), a World of Warcraft (Russel Brower és sokan mások) zenéjét, melyek már valóban szinte filmzenei soundtrackek.
Még az is előfordul egy ideje, hogy filmzeneszerzők leigazolnak videojátékokhoz, pl. Harry Gregson-Williams (Metal Gear Solid), Michael Giacchino (Medal of Honour), Hans Zimmer (Call of Duty: Modern Warfare 2 – main theme).
Sorozatunk április 3-án folytatódik…
- A Budafoki Dohnányi Zenekar május 13-i Gamer Symphony koncertjére ide kattintva lehet jegyet váltani.
- Az írás teljes egészében a Budafoki Dohnányi Zenekar időszaki magazinjának, a Hangolónak 2023. tavaszi számában jelent meg.
