Adventi koncertek a Ránki családdal

Szerző:
- 2023. november 30.
Klukon Edit és Ránki Dezső - fotó: Felvégi Andrea / Fesztivál Akadémia Budapest
Klukon Edit és Ránki Dezső - fotó: Felvégi Andrea / Fesztivál Akadémia Budapest

Két koncerttel, csodás, ritkán hallható művek sorozatával várja a zongoramuzsika rajongóit decemberben Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp az istenhegyi Szent László Közösségi Házban.

- hirdetés -

December 10-én este 7 órakor a fiatal zongorista-generáció kiemelkedő előadója, Ránki Fülöp szólaltatja meg Liszt harmadik Zarándokévek-sorozatát. Liszt az első, svájci kötet kilenc darabjában elsősorban a természetet, a második, itáliai kötet tételeiben a művészetet hívja ehhez segítségül. A harmadik, időskori kötet ennél közvetlenebb: imák és gyászénekek váltják egymást mély őszinteségben, kendőzetlen tisztasággal. Ez a zene amennyire Istenről, annyira Istenhez is szól, és vallási hovatartozástól függetlenül lelki megmerítkezésre, felfrissülésre invitál, nem megkerülve a sötétséget, de felvillantva a megváltó fényt. A Szent László Közösségi Ház intim, tiszta tere tökéletes helyszín mindehhez.

December 18-án Klukon Edit és Ránki Dezső együtt ülnek a zongorához, négykezes estjükön három varázslatos ciklus szerepel: Ravel Lúdanyó meséi – amelyet ma már inkább a későbbi nagyzenekari átiratban ismerünk -, Debussy Kis szvitje és Liszt Karácsonyfa-sorozata. Ahogy az előadók vallanak erről: “Ravel mesefüzérének gyöngyszemei és Debussy Kis szvitjének táncosan könnyed, lírai tételei érzésünk szerint nagyon jól társulnak Liszt Ferenc Karácsonyfa c. művéhez, melyet a szerző saját unokája, Daniela von Bülow számára komponált. A tizenkét részből álló Liszt-ciklus karácsonyi érzések, hangulatok derűs hangvételű összefoglalása; egy-egy hangulatkép karácsonyi énekeket feldolgozva – gyertyaláng, harangjáték, pásztorok, háromkirályok –, különleges színfoltként az idős mester kompozíciói között. A két utolsó darabban Liszt saját magára (Ungarisch), illetve Wittgenstein hercegnére utal (Polnisch), aki csaknem negyven évig volt szellemi társa. A hangversenyen a ciklus négykezes változata hangzik el, melyet Liszt maga készített, Ravel és Debussy műve pedig eredeti négykezes zongoramű.”

Jegyek a helyszínen válthatók, vagy e-mailben igényelhetők a [email protected] címen 5900 forintos áron, diákoknak és nyugdíjasoknak 3000 forint.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo