2024. április 13-án Lantos. A kör végtelensége címmel nyílik a Zsdrál Art Kortárs Művészeti Galéria legújabb tárlata Balatonfüreden. Lantos Ferenc (1929–2014) többek között a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze-díjjal is kitüntetett festő- és vizuális művész, a nem-ábrázoló művészet ikonikus figurája, a hazai műkereskedelemben a kortárs művészeti színtér egyik legsikeresebb nonfiguratív alkotója, akinek a munkái már a 25 millió forintos álomhatárt is elérték.
- hirdetés -

Dr. Mészáros Flórának, a tárlat kurátorának kimondott célja, hogy a művész nemzetközi ismertségét erősítve bebizonyítsa, nemcsak a hazai geometrikus ábrázolás egyik kiemelkedő alakja Lantos Ferenc, hanem a nemzetközi szakmai élet egyik izgalmas és úttörő alkotója is. A nemrég megjelent Lantos-monográfia kötetben is szereplő műtárgyak mellett, eddig soha nem látható művekkel egyetemben, egyedi módon több, mint 50 alkotást láthat a közönség. A kiállítás a galéria saját műtárgyai mellett, magán- és közgyűjteményekből, többek között a pécsi Janus Pannonius Múzeumból vagy a Budapest- A. Gyűjteményből, a budapesti Hatvani M. Gyűjteményből vonultat fel munkákat. A tárlat április 28-ig látogatható.
A Zsdrál Art Lantos: A kör végtelensége című kiállítása Dr. Mészáros Flóra kurátori elképzelése szerint Lantos munkásságának, természetelvű koncepciójának kulcsmotívumát, a kört vizsgálja. A tárlat kiemeli Lantos világszínvonalú megoldásait, pionír szerepét a nonfigurációban. Amikor Lantos amerikai kortársai a pop art és a geometrikus absztrakt friss szellemében élnek a kör adta lehetőségekkel, vagy nyugati geometrizáló festők a kört az illúzió jelenségével kapcsolják össze, ő az elzárt szocialista szellemben, a párhuzamos minták ismerete nélkül ért el egy nemzetközi színvonalt művészetével az 1960-as években.

Lantos Ferenc: Kompozíció körökkel és négyszögekkel, 1967 – forrás: Janus Pannonius Múzeum / Füzi István
A Zsdrál Art impozáns tere Balatonfüreden ezúttal a művész szakmai koncepciójú kiállításának ad teret. Lantos kutatója, a kurátor Dr. Mészáros Flóra az alkotó életművét (kiemelten a legfontosabb periódusait, azaz az 1960-as éves 1970-es éveket) a kör motívum változatai alapján tematikus egységekbe rendezi. Így bemutatja kört mint a természetbeni motívumot (kör mint égitest, a virágban fellelhető forma), továbbá annak a tisztán geometrikus használatát vagy a matematikai eljárások eszközeként megjelenő körformát, a nonfiguratív és a figuratív világ közötti átmenet példáját (a tulipános művek köreredetét) és a különböző műfajokban való érvényesülését. A tárlaton a Lantos által használt technikák széles skálája is felvonul, a közönség így például olaj-és vízfestményei mellett grafikáival, szobraival, üvegfestmény-terveivel, épület-vagy önálló zománcaival is találkozhat, sőt a tárlaton egy teljes épületfríz megjelenik. Az exkluzív módon a kiállításra készült land art installáció (műfüves talajon a tulipános művek természetbe helyezése) keretében a kurátor célja Lantos tettyei parkba készült művének megidézése, amellyel szerinte a művész Magyarországon a land art műfaj első hazai kibontakoztatója lett.
A kiállítás ugyanakkor izgalmas vizuális folytatása a Zsdrál Art és Mészáros Flóra Lantossal kapcsolatos együttműködésének, hiszen közelmúltban jelentettek meg egy nagy sikernek örvendő Lantos című monográfiát, amelynek egyik fő fejezete a művész által végtelen módon felhasznált körmotívum bemutatása.

Lantos Ferenc: Csillogás, 1965-67 körül – forrás: Hatvani M. Gyűjtemény / Müller András
A Lantos. A kör végtelensége egy még sohasem látott műtárgy-együttest tár a néző elé, a galéria alkotásai hazai magángyűjtemények kiváló anyagával (válogatás a Budapest-A. Gyűjtemény, a budapesti Hatvani M. Gyűjtemény, a pécsi ifj. Ficzek Ferenc kollekciójából és egy további magángyűjteményből) és intézményi kölcsönzéssel (Pécs, Janus Pannonius Múzeum) egészülnek ki. A különleges tárlat így több, mint ötven művön keresztül vizsgálja Lantos alapmotívumát.
A kiállítás 2024. április 28-ig tart nyitva, további információ a Zsdrál Art Facebook-oldalán érhető el.