Szerző: Faludi András

Kellemes emlékeket ébresztő fémes csengés saját kezünk mozdulata által. Nem kell hozzá sok, csak egy lyukszalag vagy egy bütykös fémhenger. Odatapasztod az asztalhoz, tekered s megszól’ a melódia. Nekem paradicsom a Cartier Latin, ahol minden szuvenírbolt félfája telecsavarozott kis verklikkel, s órákig lehet tekerni a La Vien Rose-t. Hasonló élmény replayre téve a lejátszót Szomorú vasárnapot hallgatni, de igazán igazi az lenne, ha tulajdonolni lehetne egy edallamot játszó sajátot. Lehet ilyent szerezni valahol? https://youtu.be/9R1DuIDSmBA

A Szomorú vasárnapnak azt gondolom a legtöbb műfaj jól áll. Legalábbis elém ezidáig még nem került olyan kover, amit ne éreztem volna relevánsnak. Voltak jól, rosszul előadottak, fel- és átdolgozottak, de olyan, amire azt mondtam volna, hogy „na ezt nem kellett volna” – még nem. Egészen mostanáig. A kórusban történő együtt éneklés egészen jódolog, meg is van hozzá a megfelelő dallamirodalom. Meg az is szuper, amikor egy klasszik énekegyüttes inventál, crossoverál vagy kísérletezik intergenere; de nem szabad humor, szellem vagy valódi tehetség nélkül nekiesni egy-egy dalnak. Ha mégis belevág a dirigens (ahogy tette ezt a Farkas Ferenc énekegyüttes művészetise), akkor legyen benne…

Eefje és Riny régóta alkotnak egy párt. Vidáman élhetnek. Zenélés, utazás, szerelem… Mi kell még egy boldog élethez?! Nagy virágok, sok napsütés, holland eső és szél, mit a zöld újra és újra feledtet, vidámtat, boldogtat. Alkotnak, feldolgoznak, előadják. Élnek egymásnak, a zenének, az élveknek. Jól teszik, nem?

Akárhogyis számolom elérkezett az ötvenharmadik poszt…  konfetti, elfújhatatlangyertya, szerpentin, hip-hip-hurrá!, meg ilyenek. Meglepetést szerettem volna hozni, de az igazi még várat magára… nagyon nem akar az sikeredni, de nem adom fel! Hoztam viszont egy üde Szomorút, amit a Cotton Club Singers medley-zett össze egy nyugat-európai turnéjához Máté Péter örökbecsűjével, alkotva véle nem rossz egybehangulatot. Mutatom külön a Szomorú részt: De ha van kedved, hallgasd meg a teljes verziót (kis meglepetéssel a végén): Tiszta szülinapi-karneváli hangulat, nem? Én bontok egy kétdecis törley-t. Most pedig tegye fel a kezét, aki mind az ötvenhárom posztot olvasta!

Nektek mi jut eszetekbe Mexikóról? Nekem csupa közhely: sombrero, aztékok, túlburjánzó színek, fülledt forróság, levegőtlenség, zsúfoltság, márciustól novemberig eső, ilyenek. Magyarországon ritkán mainstreamelt a mexikói kultúra – de elsőre kattintva a La Onceava Musa Szomorújára Mitzi Olmos vokalizációjával, rögtön az az érzésem támad, hogy nagyon nagy hiányosság nem odafordulni a közép-amerikai konterporáriához. Többszöri hallgatás után megállapítható, hogy jelen darab azért nem az a gondolati libabőrös katartizáló csúcsokcsúcsa, de igazán izgalmas módja előadásának Szomorú vasárnapnak. Mitzi ügyesen öblöget, a szintis egész jól eltalálja mikor kell a művészet és nem a lakodalmas, a klarinétos meg ugyan dísznek odatettnek hat, de azért vannak…

SZABAD online alkotásokat létrehozni, azokkal önmegvalósítani, majd feltölteni. SZABAD sokféle dolgot kipróbálni, és közzé tenni, hátha művészet. SZABAD midisíteni egy dalt, ahogy tette ezt exothermic alexis userünk is, aki furcsábbnál hökkentőbb dolgokat művel a neten – ahogy a lenti setét csíkban lévő kontent is mutatja(áthúzva) hallatja – hisz így él tovább az originalitás, s jut el újabb és újabb generációkhoz. SZABAD mindezt meghallgatni, SZABAD továbbkattintani, aztán rewindelni hármat-négyet, mert valami mégis volt abban a furcsaságban… Vagy nem. SZABAD ebben dönteni. SZABAD kiválasztani mi tetszik, mi nem. SZABAD elaludni a buszon és kellemes zötyögésben végigszundítani a végállomásig. SZABAD az arcot a…

Mai hősünk annak ellenére, hogy ötven éve űzi a mesterségét, igazából két dolog miatt lehet híres (áthúzva) érdekes: egyetemi évei alatt David Lynch szobatársa volt, valamint öt évig volt toyboy-a az isteni Faye Dunawaynek. Egyik sem az az igazán nagy tett, ami olynagyon hozzájárul az ember reputációjához.  Elkerülte őt a sok nagy sláger, a hírnév, és igazából a tehetség is, így leginkább a csak-köldökig-gombolt szépfiú kategóriában versenyző cuki-bociszem díjáért állhatott sorba az elmúlt évtizedek során. Szomorú vasárnapját hallgatván is valami ilyesmi az ember benyomása: kellemesen, kis trouvaille-jal  de azért mégiscsak meglehetősen unalmasan előadott dalocska. Semmi szellem, semmi gondolatiság, semmi humor vagy mély érzelem,…

A tehetségkutatókban fel-feléneklődik a Szomorú vasárnap olykor, volt is már ennek szentelt poszt, s lesz is még talán, de olyan egyse lesz még/már, amely a legfiatalabb előadót hozza el e kontinuumra. Ti mit csináltatok 2006-ban? Már túl egyetemen, első munkahelyen, sok-sok szerelmen, talán egy-két gyereken… Na, mai előadónk Angelina Jordan épp csak megszületett. Volt is nagy rököny, midőn 2014-ben kiállt a norvég talent színpadára… Persze rövidtávon nagy rajong egy kislányt hallani így énekelni, de az élet hozza meg, meddig s mire viszi. Visszatérünk hozzá dekád év múlva. Hei Angelina, ta vare på deg selv!

Tanult barátom, menő irodalmi műben már megakrosztichonált Ákos szerint e mai dal egy jól hangzó ska-val kezdődő generális sz@r. Azért tudnék vele vitatkozni. Számomra jófajta, kellemes, már-már karácsonyi felüdülést atmoszferizáló átmelodizálása a Szomorú vasárnapnak. Mondjuk jót tesz neki a klipfilm nélküli befogadás… (aki banális blaszfemizálásnak is felérő blama dolgot szeretne vizuálisan ártalmizálni, az ide kattintson). Az elkövető az M31 nevű, önmeghatározásában rock és az amerikai népzenének számító útszéli-kocsma blues mélységeiben alkotó banda egészen új megvilágításba helyezi számunkra dalunkat, egyben megismertetvén a Kansas City melletti Manhattan és környékén lévő települések falunap-látogatóit azzal. Csupa jó dolgot tesznek tehát: – népművelnek; – vidámak; – vidámságot művelnek.…

Easy listening az, mit ma kapsz kedves hanukarácsonyozó feat. Farkas Gábor Gábriel, de mégis kicsit több annál. Előadónk festő, énekes, showman, műsorvezető. Liebling műfajilag revü, jazz, örökzöldek… Ha Bob ma forgatná a Kabarét, ő lenne a konferanszié, az tutti (na meg persze Jordán Adél Ms. Bowles – amennyiben én lehetnék a producer). Énekesünk közel húsz éve érzékenyíti a budapesti éjszakai élet közönségét igazán minőségi műsoraival, igazán magán-átszűrt-autentikával. A folyamatosan önazonos, mindig kedves, pont-annyira-sztárallűrös-hogy-az-még-bájos Gábriel mer az lenni, aki igazán vágyni szeretne: melléáll társadalmi jóságoknak, megbékélést ad humorával, kedvességével; boldog ember a dalaiban. Boldog ember dalain kívül is talán. És ezt…