Ha egyszer tényleg eltűnik

Közeleg az idő (Vörösmarty Színház) - fotó: Kiss László

Line Knutzon: Közeleg az idő – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Azt hiszem, az emberek azért nyomogatják a telefonjaikat utazás, várakozás vagy éppen evés közben, mert azt gondolják (ha nem is fogalmazzák ezt meg feltétlenül maguknak), hogy ezzel valamit nyernek. Elsősorban információt. E jegyzet kereteit biztosan meghaladná annak az elemzése, hogy valóban szükség van-e annyi információra, amennyit ilyen formán nyerünk, de azt leszögezhetjük, hogy közben veszteségeink is keletkeznek. Legnagyobb veszteségünk az idő. Ahogy gyorsul, úgy vesztegetjük el egyre inkább az időt. Nemcsak a szabad időt, nemcsak a jövőnket, hanem a múltunkat is: az emlékeinket. Hogy aztán eljussunk oda, amikor már egyáltalán nem tudunk mit kezdeni az idővel. Erről a sokaknak ismerős tapasztalatról írt abszurd komédiát a dán Line Knutzon.

Közeleg az idő (Vörösmarty Színház) – fotó: Kiss László

A székesfehérvári előadás viszont nem komédia és nem is abszurd. A főhősnőt, Rebekkát alakító Tóth Ildikóról nehéz elhinni, hogy vele soha nem történik semmi. Túlságosan reflektáltan viszonyul a párjához (Nagy Péter), a bejárónőjéhez (Varga Mária) és a fiához (Derzsi János) is. Az abszurd nyelvét egyébként anyanyelvi szinten beszélő Szabó K. István rendező ezúttal nem elégedett meg a paradoxonokból építkező, szigorú és zárt rendszerrel, de némi kultúrkritikát is becsempészett az előadásba. Ilyenformán megbomlik a rendszer, a néző pedig konstatálhatja: már az abszurditások sem következetesek. Mint amikor egy demenciában szenvedő beteggel érintkezünk, aki részben elveszítette az emlékeit, s rádöbbenünk, milyen fontos szerepet tölt be az életben a memória, úgy szembesít az időhöz való viszonyunk tudatosságának fontosságával ez az előadás.

Közeleg az idő (Vörösmarty Színház) – fotó: Kiss László

Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja.