Eugène Ionesco: A székek – Pesti Magyar Színház, Budapest
Egy megközelíthetetlen, magányos szigeten – amit akár emberi integritásnak is nevezhetünk –, egy teljes életet leélt pár visszatekintése az életre, a társadalomra, a reményekre, a hitekre: van-e ennél abszurdabb helyzet? Ez persze költői kérdés. Az viszont a legkevésbé sem az, hogy egy ilyen helyzetet miképpen lehet olyan eredendő, mély realizmussal megjeleníteni, amely hitelesíti az abszurditását. Ez a legfőbb kihívás Ionesco remekművének színpadra állításakor, ezen áll vagy bukik az előadás sikere.
Alighanem pontosan érti ezt Szabó K. István rendező is, aki a darab valamennyi abszurditását realista módon mutatja be a Magyar Színház kamaraszínpadán. Itt minden valóban megtörténik, minden szónak, minden tettnek mélysége van. Két nagy magyar színész jutalomjátéka az előadás. Az öregembert alakító Fodor Tamás karizmája szinte megbűvöli a nézőt. Nem lehet nem arra gondolni: ez a páratlan színházi életművet létrehozó művész itt a szó szoros értelmében saját magát mutatja meg a színpadon. Minden szava, minden mozdulata, minden rezzenése revelatív. Az önfeláldozó Öregasszony szerepe nem éppen a dacos Béres Ilona karaktere – mégis tökéletes benne. Fontos, jelentős előadás.
Az előadás alkotóit és időpontjait itt találja
