John Kander−Fred Ebb−Bob Fosse: Chicago − Vörösmarty Színház, Székesfehérvár
Nagypolgári villák fogadóterét idéző fekete-fehér mintázatú márványpadló a darabbeli Onyx mulatóé, s az előadás kezdetén fekete-fehér színű ruhában jelennek meg a táncoslányok is. A kétszínűség ebben a világban természetes. A húszas évek nagy amerikai jazzkorszakának fellazult morálja szerint a siker mindent igazol – a botrány is hasznos, ha sikerrel jár. A siker itt a rivaldafény, amelyet a kiválasztottak sokáig élvezhetnek, mások éppen csak egy pillanatra tapasztalhatják meg, s természetesen akadnak, akiket rendre elkerül.
A rendező, Horváth Csaba mindenekelőtt a rendszer működését mutatja fel, nem aktualizál, mint az Átriumban jelenleg játszott, Alföldi Róbert rendezte másik Chicago-előadás, hanem következetesen színre viszi azt a mechanizmust, amely az erkölcstelenséget szolgálja. Számos áthallással találkozhat így is a néző – ki-ki tájékozottsága, ízlése és világszemlélete szerint értelmezheti ezeket. A jól ismert történet dialógusai Hamvai Kornél és Varró Dániel új fordításában ahhoz hasonlóan szólnak, mint ahogyan a kereskedelmi televíziók valóságshow-jaiban beszélnek. A látvány szintén a tévés showműsorok szemkápráztató revüvilágát idézi meg – táncoslányokkal, hatásos képekké komponált mozgásokkal és magabiztos sztárfellépőkkel.
Ennek a világnak az állócsillaga az ügyvéd Billy Flinn, aki magabiztosan használja fel a médiát ahhoz, hogy sztárokat faragjon védenceiből, s aztán az ő felfutásuk révén saját magát is pozícionálja. Sághy Tamás meggyőzően hozza ezt a karaktert: okos, sármos és gátlástalan. Legfőbb szövetségese a börtönben is megdicsőülő, celebbé vált férjgyilkos, Velma Kelly – Varga Gabriella hiteles alakításában –, mindaddig, míg fel nem bukkan egy még érdekesebb, még elvetemültebb „végzet asszonya”, a Kiss Diána Magdolna által megszemélyesített Roxie Hart, mint a kórosan rögzült társadalmi szerepek áldozata. Férje, a megcsalt Amos Hart szerepében Krisztik Csaba nyújtja az előadás egyik leginkább emlékezetes alakítását: eltúlzottan erőteljes, karakteres mozdulataival nem csupán egy tipikus kisember-figurát jelenít meg, de a történet tragikus pontjain képes az általa játszott alak lélektani motivációit is érzékeltetni. Morton mama (akit a szerepénél lényegesen fiatalabb Váradi Eszter Sára bravúrosan alakít) ebben a produkcióban szintén nem a megszokott séma szerint lép fel – sokkal inkább az önnön félelmeit, frusztrációit sikeresen legyűrő, sikeres menedzsernőként.
Horváth Csaba rendezésének talán ez a legnagyobb érdeme: megmutatja, hogy a lenyűgöző magánszámok és sziporkázó dialógusok mögött rendre ott van a kétely, a sérülékenység – a látványosan fekete-fehér világ a szürke megannyi árnyalatából épül fel (dramaturg: Perczel Enikő). Még akkor is, ha a rivaldafényben ezek szükségképpen nem látszanak, s a médiának sem az ilyen kicsinységek a fontosak. A világhírű musical székesfehérvári előadása ma is pontos korkép.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
