Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt – József Attila Színház, Budapest
Az első kép zavarbaejtő: a nyitójelenetben egy sínen mozgatható üvegverendát látunk, ami a főszereplő, Matthias Clausen (hetvenes éveiben járó, közmegbecsülésnek örvendő kereskedelmi tanácsos) dolgozószobája. Nem könnyű ezt a pavilont dolgozószobaként elgondolni, különösen egy naturalista darabban. Középen egy festmény, amely Clausen három éve elhunyt feleségét ábrázolja, s a párbeszédek szerint Kaulbach képe – ez hasonló okok miatt okoz befogadási nehézséget, mint a dolgozószoba tere; a századforduló nagy német festőjét nem így ismerjük (díszlet: Mira János). Egy fogadás zajlik, a tanácsos díszpolgárrá avatásának tiszteletére – a „dolgozószobában” is van egy terített asztal. Ide robog be Bettina, a tanácsos lánya, aki Fehér Anna alakításában nem a darabbeli, harmincas éveiben járó, butácska, testi hibás vénlány, hanem érzékeny és érett, habár frusztrációkkal terhelt nő. Aztán sorra megismerjük a tanácsos többi gyermekét is: a legidősebb Wolfgang, nyelvészprofesszor (Ömböli Pál), aztán Egmont, egy mindössze húszéves playboy (Előd Álmos), s végül a szintén huszonéves Ottilia (Fekete Réka Thália). Természetesen itt vannak a házastársak is: Wolfgang akarnok felesége, Paula (Szabó Gabi), valamint Ottilia férje, a feltörekvő, módszereiben kíméletlen vállalatigazgató, Klamroth (Zöld Csaba). Szép sorban felsorakoznak, hogy a tanácsos bemutathassa őket a polgármesternek. Hauptmann darabjában nincs ez a jelenet, egyáltalán polgármester sincs – itt alighanem az motiválta, hogy a nyolcvanöt éves Láng József kapjon egy szerepet, amely lehetőséget ad a közönségnek, hogy még egyszer megünnepelje a legendás színészt. Ez meghatóan szép gesztus és a jelenet is illeszkedik a történethez. A cambridge-i egyetem professzora, Geiger helyett itt most Geigerné (Zubor Ágnes) szerepel, a fiatal lányt, a tanácsos szerelmét, Inkét Kovalik Ágnes alakítja.
Az abszolút főszerep, Clausen alakja Ujréti László megformálásában jelentős teljesítmény. Egy komoly üzletember, aki számára – a korabeli porosz társadalom értékrendjének megfelelően – magától értetődő a társadalmi szabályok és konvenciók tisztelete, mégis képes eljutni a szabályok felrúgásáig, s meghozni a döntést, mely szerint ifjú szerelmével az ebből a szempontból sokkal nyitottabb Svájcba költözik. Ujréti alakítása részben a Verebes István rendezése által előtérbe állított Lear király-párhuzamokra, részben a családját már felnevelő, s ezzel legfontosabb társadalmi kötelezettségét abszolváló idős ember boldogságvágyára fókuszál – mindkét perspektívában megrendítő pillanatok jönnek létre a színpadon.
Az előadás végén a tanácsos váratlanul szétrág és lenyel (víz nélkül) egy ciántablettát, amit ezek szerint magánál hordott. Verebes rendezésében a főhős készült az öngyilkosságára és azt nem pillanatnyi hevületében követte el – józan ésszel felmérte a lehetőségeit, s úgy döntött, hogy nem kíván boldogtalanul vegetálni. A József Attila Színház megrendítő, szép előadása így ugyanannyira szól a megmerevedő társadalmi normák veszélyeiről, mint az idős emberek boldogságvágyáról, amely semmivel sem kevésbé jogosult, mint a fiatalok esetében.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
