A múlt hét Vaszil Bikau jegyében telt el. Ja nem, ez sajnos még a külföldre szorult/szorított belaruszoknak is csak egy szűk körére igaz.
háború
2010. decemberében kezdtem el belarusz műfordítással foglalkozni: Uladzimir Nyakljajeu „A dongó és a vándor” című novellája volt a belépőm. A fordítás a Magyar Lettre 2011. tavaszi számában jelent meg először, akkor még Körner Gábor „kölcsönözte” ehhez a nevét.
Az ukrán házaspár, Romana Romanisin és Andrij Lesziv mesekönyve érzékenyen, de bátran mesél egy nehéz, mégis fontos témáról, a háborúról.
Bár például Tarasz Prohaszko szerint 1945-ben Ukrajna számára nem ért véget a háború és ez a mostani még mindig annak a folytatása, ami 1939-ben, illetve ’41-ben kezdődött, nem valószínű, hogy a történészek ezt elfogadnák. Akárhogy is van, február 24. valami szörnyűségnek a kétéves évfordulója…
A FreeAllWords-ből beimportált blogbejegyzés-sorozatom Kacjarina Andrejevával kezdődött és ért véget. Az elsőben már megemlítettem, hogy Kácja nagyapja, Szjarhej Vahanau (1941) szintén neves újságíró. Övé most a szó.
Az Izraeli Filharmonikus Zenekar és az Izraeli Camerata Jeruzsálem is bejelentette, hogy elhalasztják az évadkezdést az országban bevezetett hadiállapot miatt.
Két blogbejegyzés erejéig visszakanyarodok az ukrán témához… Vira Kuriko szövege viszonylag hosszú, de egészében optimista. Jöjjön a folytatás.
Feltett szándékom volt, hogy legalább 5-6 blogbejegyzésem sorozatban, megszakítás nélkül belarusz témájú lesz. Kettőt sikerült egymás után Belarusznak és a belarusz irodalomnak szentelnem. Pedig a legközelebbiek is nagyjából elkészültek, de most megint egy vargabetű következik…
A díjnyertes kép a mariupoli kórháztámadás során egy hordágyon cipelt, életveszélyes állapotban lévő terhes nőről készült.
A blog következő írása nem is lehetne aktuálisabb. Lev Tolsztoj Kereszténység és hazafiság című szövegét Szatmári István barátom fordításában, a szerző engedélyével jelenik meg.
