Hsin-Ni Liu zongoraművészt legközelebb április 22-én, a nagykovácsi Teleki–Tisza-kastély báltermében hallhatja a közönség.
interjú
A Dunaújvárosból induló Balogh Máté március 15-e alkalmából vehette át az Erkel Ferenc-díjat. A fiatal zeneszerzőt a DUOL kérdezte.
Villányi Dániel zongoraművész a Bartók Tavasz keretén belül a Budapest Music Centerben ad szólóestet április 15-én.
A LantArt Produkció előadása kapcsán kérdeztük Mária evangéliuma zeneszerzőjét, Tolcsvay Lászlót múltról és jelenről, anyákról és fiúkról.
A Táncegyüttes szakmai vezetőjével, a Harangozó-díjas Zs. Vincze Zsuzsával beszélgettünk A hűtlen feleség című előadásról.
Váradi Judit, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense 2021. október 23-án vehette át a Csokonai-díjat.
Vági Bence mostanság a balett, a kortárs tánc és a cirkusz világát ötvöző előadó-művészeti műfajnak, a cirque danse-nak szenteli idejét. A Bartók Tavaszon látható IMA is ennek szellemében fogant.
A Vígszínház Barátom, Harvey című vígjátékának címszereplője egy óriási fehér nyúl, illetve az őt képzelő Elwood bácsi, vagyis Ruldof Péter.
Afro-brazil mitológia és közös vibrálás: április 8-án, pénteken a Budapest Ritmo fesztiválon lép fel a hattagú Ayom zenekar.
Anthony Roth Costanzo április 7-én lép fel a Bartók Tavaszon. Lelkesedéssel beszél a kortárs operáról, a japán kabuki színházról, de szóba került életmentő műtétje és egy magyarul beszélő dédnagyszülő is.