A fiatal lengyel karmesternő, Joanna Natalia Ślusarczyk az Eötvös Alapítvány mentoráltjaként lép fel április 7-én a Kodály Központban. Hivatásáról és a lengyel repertoárról is kérdeztük.
interjú
A Bartók Tavasz keretében április 4-én a Müpában mutatja be a Székesfehérvári Balett Színház új előadását, a Parádét. Egerházi Attila koreográfussal beszélgettünk.
Dinyés Dániel Horváth Csaba rendezővel beszélgetett, aki Mozart Don Giovanni című klasszikusát vitte színre a Szegedi Nemzeti Színházban.
Egy tökéletesre csiszolt darab főszerepe és egy operettkomponistát ünneplő est megrendezése – Homonnay Zsolttal a Jekyll és Hyde-premier, valamint a Huszka Jenő-gála kapcsán beszélgettünk.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekara Táncalávaló címmel készített lemezt, melyet a Táncháztalálkozón mutatnak be április 2-án.
Oláh Krisztiánnal folytatja a közös munkát Karosi Júlia jazz-énekesnő, akit egyre inkább a saját szerzemények foglalkoztatnak.
Nem először énekli együtt Kékszakállú és Judit szerepét Cser Krisztián és Miksch Adrienn, de ezúttal merőben más hangzásvilág kíséri őket.
Április 22-én Roberto Paternostro vezényli a Budafoki Dohnányi Zenekart a Müpában. A karmestert Mahler Dal a Földről című művéről is kérdeztük.
A Soós Imre-díj idei egyik kitüntetettjével, Mészöly Anna színművésszel, a Miskolci Nemzeti Színház tagjával beszélgettünk.
Gyenis Balázs tudományfilozófus és tangó DJ 2015-ben indította el az Argentin Tangó Rádiót. Vállalkozásáról és az argentin életérzésről beszélgettünk.