Főiskolai diplomát szerezhetnek az artistaművészek három szakon, lovasakrobata képzésen, bohócművész és cirkuszi táncos szakon.
képzés
Az Art is Business évek óta arra törekszik, hogy képzésein olyan témákat mutasson be és hozzon fókuszba, amelyekről keveset beszélünk.
Zenei karrierjük elején álló művészeknek hirdet pályázatot a romániai tribul artistic és a JM Hungary. A sikeres jelentkezők részt vehetnek a Classical ME egyhetes budapesti képzésén.
A Magyar Táncművészeti Egyetem felvételt hirdet a 2023/24-es tanév felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész szakirányon valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra, amelynél a következő tanévben az osztály közösen indul.
Zenei karrierjük elején álló művészeknek hirdet pályázatot a Classical ME projekt koordinátora, a romániai tribul artistic.
Május 27-én 17 órától nyílt nap keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Werk Akadémia képzéseivel.
Az MMIAM az előadóművészetek, a kulturális örökség és a kulturális ipar területén jártas kulturális menedzsereket képez nemzetközi szinten.
„Aki nincs fent a Facebookon, az nem is létezik” – mennyit számítanak egy zenész esetében a közösségi platformok, az énmárka a karrierjében?
Kedves Olvasóim! Előre is bocsánat a címért. Vannak dolgok, amiket egy blogger vagy rovatvezető nem…
2021-ben a sok évtizedes múltra visszatekintő hazai diákszínjátszó mozgalmat koordináló Országos Diákszínjátszó Egyesület (ODE) önköltséges,…