Az artikulációval kapcsolatban a korabeli énekes értekezések nagy segítségünkre vannak, mivel hangsúlyozzák az énekes kötelességét, hogy tisztán ejtse a mással- és magánhangzókat, és hogy figyeljen a megfelelő prozódiára. Az a tény, hogy mindezeket olyan gyakran hangsúlyozzák, valószínűleg azt is jelzi, hogy korábban sem mindenki tett eleget ezeknek a kötelezettségeknek. Erről tanúskodik Goethe nem túl hízelgő […]

Ahogyan ez elméleti emberek esetében gyakori, Riemann innovatív gondolatok helyett – valójában Quantz hozzáállásához hasonlóan – valószínűleg rendszerezte mindazt, ami néhány generáció alatt lassan kifejlődött és elterjedt gyakorlattá vált. Milyen szabályokat találunk Riemann előtt? Énekes értekezések gyakran értékes információkkal szolgálnak, mivel az énekeseket tartották az ideális előadóknak, akik ráadásul az irodalmi szövegekre is támaszkodhattak frazeálásuk […]

A legtöbb mai „mainstream” zenei produkcióban „hosszú dallammenetes/kben gondolkodó játékmódot” hallhatunk: a vízszintes szemléletmód uralkodik, ami néha teljesen eltünteti a függőleges irányokat. Minden hang a jobb- és baloldali szomszédjához hasonló és a változások nagyon fokozatosak (lassúak). Korábban a zene, éppúgy, mint a társadalom, nem volt ennyire demokratikus; nem volt minden hang egyenlő (…) Ha a […]

A zenei ismeretek továbbadását serkentő forradalmi újjítást a XI. század első felében egy tehetséges olasz bencés szerzetes többszörös ötlete hozta el. Arezzói Guido (eredeti nevén Guido Aretinus, aki 992-1050 között élt) különös módszert alkalmazott, amely mindenhol hamar meghonosodott: a négyvonalas vonalrendszert, a hangjegyírást, valamint a szolmizáció bevezetését. Zeneelmélet és kottaírás a középkorban A szolmizációs rendszert […]