A győri báli szezon egyik legkülönlegesebb eseménye a 2020-ban 28. alkalommal megrendezésre kerülő Barokk Bál.…
promo
A Budapesti Operettszínház várja a Musical ensemble-jéhez és a Balettkarához csatlakozni vágyók jelentkezését. Musical együttes:…
A Budapest Kortárstánc Főiskola, a szokásos decemberi trafós előadását idén az Ú.T. Program résztvevőinek prezentációival…
Évszázadon átívelő história körvonalazódik a be happy (Benoit Produkció, LVST) burleszkben. Tükör arra, hogy miként alakul(hat) Chaplin…
Rendhagyó módon vitték hírét a 2020 januárjában bemutatandó Az a szép fényes nap című előadásnak…
A művész meghajol a színpadon a rivalda fényében, a közönség tapsol, a takarásban pedig áll…
Az egykori gyereksztár, Baby Jane és húga, Blanche összezártan él egy házban, ahová rajtuk kívül…
A székesfehérvári Vörösmarty Színház jubileumi évadának következő nagyszínpadi bemutatója Shakespeare halhatatlan remekműve, a Romeo és…
Józsa Tamás zeneszerző különleges vállalkozásba kezdett: mesemusicalt írt, melynek zenei anyaga most kerül bemutatásra, és…
A Concerto Budapest szimfonikus zenekar ünnepi ajánlata háromféle ajándékcsomagot tartalmaz, amelyet tetszése szerint a zenekar…