Március 25-31. között rendezték meg az Andorra Sax Fest elnevezésű megmérettetést, amely során a mindössze…
verseny
Kihírdették az I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny nyerteseit. A díjazott művek a május 1-7. között megrendezett…
Október 11. és 27. között rendezik meg Hannoverben a Joachim József Nemzetközi Hegedűversenyt, amelyre 1990. október…
Közel ötven általános és középiskolás diákokból áll háromfős csapat vett részt a több hónapon át…
Elina Nechayeva képviseli Észtországot a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválon. A 26 éves szoprán La Forza című…
Először rendezték meg Pesterzsébeten a Szecsődi Irén és Réti József Országos Énekversenyt. A február 24-i…
Decemberben jelent meg az Operaház Örökös Tagok sorozatának negyedik kötete, mely Andor Éva pályaképét rajzolja…
A világhírű szoprán nevével fémjelzett megmérettetést 2014 és 2016 után idén is megrendezi a Zeneakadémia.…
Február 24-én rendezték meg a pesterzsébeti Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskolában az I. Szecsődi Irén…
Brandenburg Ádámot korosztálya kiemelkedő tehetségének tartják. Az alkotás mellett tanít, kutat, doktorálni készül – és…