Siker, pénz, csillogás övezte életüket. A Dolly Sisters a maguk korában világsztárnak számítottak. A Balassagyarmaton született, kalandos életű ikerpár táncosnők, Jancsi és Rózsika híresek voltak tánctudásukról, és hírhedtek játékszenvedélyükről, szerelmi kalandjaikról.
„Világhírű táncosnők, Budapesten születtek. Már gyermekkorukban ügyesen táncoltak, föl is léptek többször és nagy sikert arattak. Eredetileg Delinek hívták őket, egy artista-ügynöknek volt az eszméje, hogy a Deli nevet Dolly-ra változtassa s így lett a Deli-leányokból Dolly Sisters. A francia Riviérán lettek világhírűvé. Párizsba már mint sztárok vonultak be. Amerikában mindenütt ők voltak a »vedette«-számok. (Vedette-szám az, amelyikhez formálják a varieté egész műsorát). Jancsit egy argentiniai krőzus feleségül vette, — Rózsika pedig 1927. jún. havában férjhez ment Davis Morty kanadai dohánygyároshoz.” Így szól a Schöpflin Aladár szerkesztette, 1929-ben kiadott Magyar Színművészeti Lexikon Dolly Sisters szócikke. Ugyanebben az évben jelent meg a Színházi Életben folytatásokban a
The Dolly Sisters – Jancsika és Rózsika regénye / A karrier útja, a világsiker titka,
amelyet Herczeg Géza jegyzett. A kemény munka meghozza gyümölcsét, egyetlen akadály előtt sem szabad feladni, az álmainknak kell élni, a szerencse a tehetség mellé áll – és még folytathatnánk a majd’ száz évvel ezelőtti sztárbiográfia kliséit. Az olvasónak ebből úgy tűnhetett, a nővérek állócsillagok. Ezzel szemben még ebben az évben befejezték táncosi és színészi karrierjüket.
Herczeg újságíróként kezdte, az I. világháborúban haditudósítóként dolgozott, 1918-ban a Károlyi-kormány sajtófőnöke lett, majd egy évvel később Bécsen keresztül az Egyesült Államokba emigrált. Ekkoriban már Hollywoodban írt forgatókönyveket és rendezett.
De ne ugorjunk ennyire előre.
Deutsch Janka és Rózsika 1892. október 24-én születtek Balassagyarmaton. (Nemcsak Schöpflin tévedett, Stella Adorján a Nyírségbe tette születési helyüket. Fényképészből lett műszaki rajzoló apjukat pedig kárpitosnak mondta. Olvassuk hát az ő 1946-os életrajzát is némi fenntartással.) A család néhány év múlva Pestre költözött. Volt lap, amelyben a mai Nyugati térre tette lakhelyüket, de volt, amelyik az Aradi utcát jelölte meg, megint más a Nefelejcs utcát. A papa ekkor már Delire magyarosított, és gépgyári rajzolóként (néhol viszont festőművészként!) kereste a kenyeret Margit nevű feleségére és három gyermekére.
A túlzott terjengősség elkerülése végett azonban maradjunk annál, amit okadatoltan, pontosan tudunk. Deli Gyula és négy-öt éves fia 1902-ben Amerikába ment szerencsét próbálni. Nem jött össze az amerikai álom, visszatértek hát Berlinbe, ahol egyesült a család. Itt is nehézségekkel küzdöttek, ezért újra felkerekedtek, és 1905-ben immáron öten vágtak neki a nagy útnak. Bár van forrás, amely szerint a mama és a lányok először Pest felé vették az irányt, s itt állítólag még egy Vigadó-beli gyermekünnepélyen is fölléptek táncukkal. Mielőtt azonban belekeverednénk a különböző verziókba, csak annyit szögezzünk le, hogy Jancsi és Rózsika már Pesten is járt tánciskolába, és ikerségük volt a fő szenzáció.
Amerikában is felfigyeltek tehetségükre, de kezdetben egyáltalán nem várta őket a csillogás: New Yorkban 16 éves kor alatt tiltották a gyermekmunkát, ezért első menedzsereikkel vidéki turnékra szerződtek. (Ekkor változtatták meg vezetéknevüket.) 1911-ben azonban szerződést kaptak a Ziegfield Folliesba, ahol két évadon át kápráztatták el közös számukkal a közönséget.
1913-ban föloszlottak mint duó, és önálló karrier építésébe kezdtek. Rózsika a színház felé fordult, Jancsi pedig Harry Fox házastárs-táncpartnereként a parketten és a filmvásznon aratott sikereket. Első félig önéletrajzi filmjük 1918-ban készült el a Metro Picturesnél, The Million Dollar Dollies címmel. Akkor még Roszika és Yancsi néven írták ki őket, később Rosie-ra és Jennyre angolosítottak.
Az első világháborút követően ismét összeálltak és áttették székhelyüket Európába. A 20-as évek első felében a kontinens leghíresebb és legexkluzívabb mulatóiban léptek fel csillagászati gázsiért, de a művészi teljesítmény helyett inkább a hódoló férfiakról és az általuk finanszírozott szerencsejáték-szenvedélyükről férfiakról írtak a lapok. No, nem annyira a magyar újságok és magazinok társasági rovatai, azokban csak sporadikusan emlegették őket, akkor is csak a sikereket és a Párizsban, Londonban, Berlinben, a francia Riviérán megkeresett fantasztikus összegeket jegyezték meg.
Majd eljött 1923 nagycsütörtökje, amikor befutott Keletibe a bécsi gyors, arról pedig leszállt a két Dolly lány. Csak úgy beugrottak Pestre. Állítólag egy napra tervezték az itt-tartózkodást, de aztán egy hét lett belőle a Bristol szállóban. Kislányként rajongták Fedák Sárit, még a tánciskolában tanultak meg egy részt a János vitézből, nem véletlen, hogy első utuk a Király Színházba vezetett. A szünetben fölkeresték bálványukat, akitől aztán egy hétig el sem szakadtak. Természetesen meglátogatták az akkor 74 éves nagymamájukat Rákosligeten, akit a lapok szerint anyagilag rendszeresen támogattak. Nyilvános föllépésük nem volt, csak Fedák privát estélyén, de óriási szenzációnak számítottak „Cin-Cin nevű japán pincsijükkel és Ethel nevű néger komornájukkal. (…) Kellemes francia párfőm illata üti meg az orrunkat, a Sisterek közös parfőmje, egyáltalán
mindent közösen használnak, a pirosítót, a rouget, a fekete szempillafestéket: náluk minden közös. A kutya is és a komorna is. És a falon dedikált fényképek angol fregattkapitányoktól és a spanyol királytól, a dedikációk is mindkettejüknek szólnak.
A Sisterek egyébként, ikrek és nagyon hasonlítanak egymáshoz. Magyarul nem jól beszélnek, mert hétéves korukban kerültek el itthonról és azóta csak angolul társalognak. (Ethelről különben a Pesti Napló munkatársa megjegyzi, „feltűnően hasonlít ahhoz a boxbajnokhoz, akit legutóbb a mozi vásznán láttunk elterülni a porondon”.) A többoldalas képes összeállítást közlő Színházi Élet csak annyit jegyzett meg magánéletükről, hogy „Jancsi és Rózsi mindketten elvált asszonyok. Jancsi férje egy Foc nevű amerikai színigazgató volt, Rózsié pedig a magyar származású newyorki zeneszerző, Jean Schwarz.”
Miután elutaztak, időről időre fölröppent a hír, hogy turnéjukon Budapestet is érintik. Ha magyar újságírók elkapták őket Európa valamelyik nagyvárosában, siettek leszögezni az interjúkban, hogy ők nagyon sokba kerülnek, annyiba, hogy itt ki sem tudnák őket fizetni, ezért majd jótékonysági fellépést fognak tartani. Sosem tartottak… Párizsban estélyt adtak az ott forgató Bajor Gizi tiszteletére, a Miss Európa választás előtt Simon Böskét gardírozták és stafírozták.
Az ikerpár táncosnők, Jancsi és Rózsika híresek voltak tánctudásukról, és hírhedtek játékszenvedélyükről, szerelmi kalandjaikról. A legtöbbször a szenzációkról szóltak az újságcikkek, arról, hogy mennyi a fellépti díjuk, vagy hogy megvettek Párizsban egy színházat. Ezekben kiemelték magyarságukat, akár azzal, hogy így jellemzik őket: „a két Dolly sisters is méltóan reprezentálja a magyar levegő tehetségnevelő erejét”. De olyan is volt, hogy a szájukba adják a hazaszeretet szavait: „Nézze, kérem, mi mégis a Dolly-sistersek vagyunk, ismernek bennünket az egész világon. Amerikai útlevéllel utazunk, de ha megkérdeznek bennünket, hogy milyen náció vagyunk, büszkén mondjuk, hogy – magyarok! (…) A háború alatt, Londonban, dacára annak, hogy tulajdonképpen internálás járt volna érte, szintén magyaroknak vallottuk magunkat.”
Néha a botrányaikról is szó esett. Például arról, amikor nem voltak hajlandók színpadra lépni azért, mert az ő nevüket kisebb betűkkel írták a plakáton, mint a legszebb lábú francia revüszínésznőnek tartott Mistinguette – ha máshonnan nem, a Stux…-ból ismerhetjük őt –, aki ráadásul szinte végig a szerepelt a műsorban, ők pedig mindössze húsz percet kaptak. A Dolly Sisterst pótlására egy másik testvérpárt szerződtetett a revü, és szerződésésszegésért beperelte Dollyékat. Akik nem voltak restek, hanem komoly kártérítést követeltek.
Rózsika másodszor a lexikonban hibásan említett ifjabb Mortimer Davisszel kötött házasságot, akinek apja a kanadai Imperial Tobacco dohánygyár tulajdonosa volt, és nem nézte jó szemmel a frigyet. Harmadik férje Irving Netcher volt, aki 1953-ban halt meg. Jancsi a foxtrot „feltalálójától” 1921-ben vált el. Tette neki a szépet a spanyol király, volt viszonya a híres londoni áruház, a Selfridges névadó tulajdonosával, Harry Gordon Selfridge-gel – hogy pikánsabb legyen a történet: a kereskedő a másik nővérrel is hasonló kapcsolatot ápolt –, akinek mintegy négymillió dollárját játszották el. Selfridge tízmillió dollárt ajánlott Jancsinak, ha hozzámegy feleségül. Ő viszont a válasz előtt még elment egy – mint kiderült – utolsó kocsikázásra francia pilóta szerelmével. Balesetet szenvedtek, Jancsi kezelése rengeteg pénzt felemésztett. Hatalmas ékszerkollekcióját el kellett adnia, és még Selfrigde anyagi támogatására is szükség volt.
Visszaköltözött Amerikába, testvérénél Chicagóban élt. Itt találkozott Bernard Vinisskyvel, akihez 1935-ben ment férjhez. A balesetet követő depressziója azonban nem enyhült. Két Magyarországról örökbefogadott lányával, Klárival és Mancival Hollywoodba költözött. 1941. június 1-jén felakasztotta magát.
Rózsika a testvére halála után visszavonult a nyilvánosságtól, főleg jótékonysági ügyekkel foglalkozott. 1945-ben még megérte, hogy elkészült Betty Grable, June Haver főszereplésével az életüket feldolgozó film, ehhez tanácsokat is adott. Feltételezhetjük, hogy lelki problémákkal küzdött: 1962-ben sikertelen öngyilkosságot követett el. Megmentették. Nyolc évvel később, 1970. február 1-jén halt meg New Yorkban.
