Papageno Radio
- hirdetés -
Folk Jazz az Azúr-parton

Jazz az Azúr-parton

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A Nizzai Jazzfesztivál csupán 70 évre tekint vissza, de a műfaj már egy évszázada jelen van a francia riviérán. 

- hirdetés -

Nizzába a Franciaországban állomásozó amerikai katonák vitték el, akiknek a városban létrehoztak egy pihenő és rehabilitációs központot. Az I. világháborút követően az ő bőröndjeikben érkeztek az Azúr-partra az első lemezek. A műfaj néhány évvel később, már párizsi közvetítéssel vert itt gyökeret, és luxusszállodákból, a Negrescóból, a Savoyból, a Ruhlból, éttermekből, tánctermekből, sőt piroslámpás házakból szólt a jazz. A csúcson, a 30-as években több mint 70 klub és kabaré működött Nizzában.

A Negresco még ma is áll, ellentétben a Palais Méditerranée-nal, amelynek csak a homlokzatát csodálhatjuk meg, hogy elképzeljük, milyen lehetett az 1929-ben, a város polgármestere és Charlie Chaplin megnyitotta art deco épület, és benne a 800 férőhelyes koncertterem, ahol a fiatal Stéphane Grapelli és Django Reinhardt játszott.

Az első Negro Review-t 1927-ben rendezték, a műsorban fellépett Joséphine Baker és Sidney Bechet. (Baker annyira beleszeretett a környékbe, hogy ide is költözött. Monacóban temették el.) Louis Armstrong a városi kaszinóban lépett fel először 1935-ben, és oly sokszor visszajárt a következő évtizedekben a fesztiválokra és egyéb koncertekre, oly nagy tiszteletet vívott ki magának a városban, hogy a Cimiez negyedben található Henri Matisse-nak szentelt múzeum előtti olajfaligetben a szobrát is felállították. És hogy minden mindennel összefügg: a múzeumban a festő Jazz albumát is megvehetjük, a liget pedig tiszteleg a jazz nagyjai előtt: neveztek el itt utat Duke Ellingtonról és Miles Davisről is.

A kiállítás termeiben az ő előadásaikat és szerzeményeiket hallhatjuk, de a későbbi időszak nagyjai is képviseltetik magukat: mások mellett Blossom Dearie, Jerry Mengo, Coleman Hawkins, Michel Legrand, Louis Winsberg, Ella Fitzgerald, Dizzy Gillespie, Charles Mingus, Richard Galliano, Miles Davis, a Paris Jazz Big Band, a Nice Jazz Orchestre felvételei szólnak a hangszórólból, miközben plakátokat, fotókat és egyéb relikviákat nézegethetünk. A hangaláfestés sokszínűsége éppen annyira tudatos, mint a Nizzai Jazzfesztivál eklektikus programszerkesztése, a cél ugyanis az, hogy a műfajt a populáristól a kísérletiig minél szélesebb spektrumban, minél szélesebb közönségrétegnek bemutassák.

A tárlat alapvetően a szemnek és a fülnek szól, interakcióra nem adnak módot. A falakon képek, idézetek, a vitrinekben könyvek, magazinok, régi lemezjátszók, lemezek, a képernyőkön filmek futnak híradó- és koncertrészletekkel, mellettük néhány szobor, képzőművészeti installáció, illetve egy mechanikus zenekar segítségével repülhetünk vissza az időben, és képzelhetjük el, milyen jelentőségre tett szert az elmúlt évtizedekben Nizza életében a fesztivál.

A mulató, amit Manet és Josephine Baker tett híressé

Az a fesztivál, amely a világ első jazzfesztiválja volt, de 1948 után 1971-ig kellett várni a következő kiadásra. Azóta viszont majdnem folyamatos a működés – a 2016-os terrortámadás után nem törölték a fesztivált -, és ennek köszönhető például az, hogy 1976-ban megnyílt Marseille után a második francia jazzt is oktató konzervatórium. A koncertek egy részét szabadtéren tartják, ezek közül talán a legizgalmasabb a már említett Matisse Múzeum és liget melletti római kori aréna.

Az esemény népszerűsége nem csökken az utóbbi években sem, több tízezernyi kezdő és haladó jazzrajongó vesz részt a hivatalos és az off programokon, amelyeket minden évben olyan keresztszülők állítanak össze, mint Jamie Cullum vagy Herbie Hancock, a fellépők között pedig pályakezdőktől a berobbanás előtt állókon keresztül a legnagyobbakig mindenki megtalálható, de még olyan különlegességekre is nyitott a fesztivál, mint Mary J. Blige jazzkoncertje.

Zenélő Azúr-part

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X